A modern embert izgalmas kettősség jellemzi: zsákmányállat agya és szuperragadozó ereje van. A félelem és szorongás ott található mindannyiunkban, mégis, képesek vagyunk kipusztítani a többi fajt. De miben rejlik ez a paradoxon? Hiszen a legtöbb ember sosem élt akkora biztonságban, mint napjainkban. A választ a Real Clear Science kereste, de ahhoz, hogy megkapjuk, évmilliókat kell visszautaznunk az időben, méghozzá odáig, amikor az emberszabásúak agya még kevésbé volt fejlett, és őseink sokkal inkább prédák, mintsem vadászok voltak. A jelenlegi korban, a holocénben, a Föld gyakorlatilag az ember játszótere. Őseinknek azonban nem volt ilyen könnyű dolguk. A pleisztocén kor ennél jóval félelmetesebb volt, és ezeket a félelmeket érzelmeinkben és viselkedésünkben még mindig őrizzük. Hogy mitől kellett annyira tartanunk? A régészeti leletekből kiderül.
Beszédes leletek
A pleisztocén idején, nagyjából 2,8 millió évvel ezelőtt, az Australopithecus fajához tartozó emberfélék közül egy gyermeket megöltek. Valószínűleg nem ő volt az egyetlen, de ennek a gyereknek a karcos és sérült koponyáját 1924-ben régészek találták meg, több kisebb állat csontjai között. A leletet a felfedezők taungi gyermeknek nevezték el, mivel a dél-afrikai Taung falu közelében találtak rá. Arra, hogy vajon hogy kerül egy gyerek koponyája a többi, kisebb állat csontja közé, a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy egy nagy ragadozómadár táplálékának maradványaira bukkantak a régészek. A történteket még évmilliókkal később is borzasztó elképzelni: miután a gyermeket felkapta a madár, a levegőbe repítette, majd egyszerűen felfalta.
A felnőttkort megélő emberféleségek persze valószínűleg elég nagyok voltak ahhoz, hogy ne kelljen tartaniuk a szárnyas ragadozóktól. Ennek ellenére a felnőttkor sem tartogatott sokkal kevesebb veszélyt őseink számára. A Homo habilis, más néven ügyes ember egyik legnagyobb ellensége a krokodilok őse volt. Ez a hüllő 1,8 millió évvel ezelőtt a mai Tanzánia területén rengeteg ősünket ejtett áldozatul, akiknek a lábszárcsontjait lábujjak és a lábközépcsont nélkül találták meg az archeológusok. A tudósok megállapították, hogy a szakadási helyeken a nyomok megegyeznek a krokodilok által okozott sérülések mintájával.
A leopárdokkal már akkor érdemes volt vigyázni
A madaraknál és krokodiloknál nagyobb veszélyt jelentett őseinkre a leopárd. A ma is veszélyes nagymacskák előszeretettel vadásztak páviánokra, csimpánzokra, sőt néha még gorillákra is. Az elmúlt 3 millió évben szinte biztos, hogy emberfélék is színesítették az leopárdok étrendjét. Erre közvetlen bizonyíték a Paranthropus robustus hominid Dél-Afrikában felfedezett koponyája. A csontból megállapítható, hogy az emberféleség még fiatal volt, amikor a leopárd elkapta, majd arrébb vonszolta, mielőtt elfogyasztotta volna.
A hatalmas madarak, krokodilok, nagymacskák mellett őseinknek valószínűleg medvékkel, kardfogú tigrisekkel, kígyókkal, hiénákkal, és komodói sárkányokkal is meg kellett küzdeniük, ha életben akartak maradni. Nagy könnyebbség nekünk, hogy már nem belőlünk áll össze a menü.
