A klímaváltozás sokkal nagyobb szívás, mint gondoltuk

Olvasási idő kb. 4 perc

Nem csak a szárazföld, a vizeink is nagy veszélyben vannak. Kiderült, hogy az óceánok 40 százalékkal gyorsabban szívják fel a felesleges hőt, mint ahogy azt eddig hitték a kutatók.

Az emberi szén-dioxid-kibocsátás okozta felmelegedés során keletkező hő nagyjából 90 százalékát képesek elnyelni a világ óceánjai – írja a Scientific American. A szakemberek egyre inkább egyetértenek abban, hogy a vizek felmelegedése gyorsabb ütemben történik, mint ahogy azt eddig hitték.

40 százalék, az rengeteg 

Az elmúlt években végzett tanulmányok eredményei szerint az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) becslései túl alacsonynak bizonyulnak. Egy friss kutatás szerint rohamosabb tempóban történik a felmelegedés, mint ahogy ezt korábban gondoltuk.

Összességében a vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy az IPCC korábbi becsléseinél mintegy 40 százalékkal gyorsabban történik az óceánok felmelegedése. Az 1950-es évek óta folyamatos megfigyelés alatt áll a folyamat, és az eredmények alapján az óceánok évente legalább tízszer annyi energiát nyelnek el, mint amennyit az emberek világszerte fogyasztanak (joule-ban mérve).

Az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmak nagy része a földterületekre összpontosít, azonban a levegő emelkedő hőmérséklete, valamint az időjárási viszonyok változása hasonlóan fontos probléma. Az óceánok felmelegedésének mértéke segít a szakembereknek kiszámítani, hogy mennyire reagál érzékenyen a bolygónk az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására.

Az óceánok sok szempontból a legjobb hőmérők a bolygón

– mondta Zeke Hausfather, a Kaliforniai Egyetem klímaszakértője.

Nem csak nekünk, minden élőlénynek probléma

A felgyorsult felmelegedés az óceánok ökoszisztémájára is végzetes hatással van, a korallfehéredés jelensége szinte mindennapos, egyes fajok pedig arra kényszerülnek, hogy hidegebb vizű élőhelyet keressenek maguknak. A felmelegedés a víz mennyiségét is növeli, ami hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez.

Közel két évtizede a tudósok egyfajta úszók hálózatát használják a víz hőmérsékletének folyamatos megfigyelésére. A 2000-es évek elején, amikor a rendszert elindították, a szakemberek először csak a tengeren haladó hajók által végzett mérésekre támaszkodtak, ez pedig azt jelentette, hogy az óceán hőmérsékletét érintő mérések gyengébbek voltak. A szakértőknek statisztikai modelleket kellett használniuk a hiányos adatok pótlására. Az elmúlt években a hálózat fejlesztése segítette a tudósokat abban, hogy precízebb méréseket tudjanak végezni, ezáltal pedig pontosabb adatokkal dolgozhassanak.

Pedig annyira békésnek tűnik...
Pedig annyira békésnek tűnik...Shutterstock

Melegebb óceánok, emelkedő tengerszint

A legújabb tanulmányok eredményei mind megegyeznek abban, hogy az óceánok felmelegedése a korábbi becsléseknél jóval gyorsabb ütemben történik. Ezek a vizsgálatok pontosabban illeszkednek a klímamodellek szimulációjához, mint a korábbi becslések. Emiatt a tudósok jobban bíznak abban, hogy a jövőbeni modellek előrejelzései pontosak lesznek. Abban az esetben, ha a modellek pontos előrejelzést mutatnak, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának súlyos következményei vannak az óceánokat tekintve. A friss eredmények rámutatnak a párizsi egyezmény jelentőségére, valamint arra, hogy annak betartásával a felmelegedés folyamata nagymértékben csökkenthető.

Egy másik tanulmány eredményei szerint az óceánok a légkörben lévő felesleges hő legalább 90 százalékát elnyelik. Az is kiderült, hogy a felmelegedés valószínűleg az 1800-as évek végén kezdődött, a folyamat mértékére vonatkozó becslések pedig valószínűleg egy kicsit alacsonyra sikerültek. A kutatás azt sugallja, hogy az óceánok áramlása és keringési mintázatai az elmúlt évtizedekben megváltoztak, ennek okait, és azt, hogy ez milyen hatással lesz az óceánok hőmérsékletére, a szakértők még vizsgálják.

Fontos figyelmet fordítani a kutatások eredményeire, mert a jövőbeli éghajlatváltozás még nagyobb hatással lehet az óceánok áramlataira, amelyek közül sokat erősen befolyásol a szél és légköri mozgások. Ezeknek a változásoknak a nyomon követése segíthet a tudósoknak az óceánban végbemenő folyamatok megjósolásában. A szakemberek szerint az óceáni hajózás jövőbeli változásai súlyos következményekkel járhatnak a regionális tengerszint emelkedését és az árvizeket illetően.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek