Mennyi esélye van, hogy a szerhasználó, aki végre rászánta magát, hogy elmegy egy hosszabb rehabilitációra, ott is marad? Ez nyilvánvalóan függ az ő motivációjától, eltökéltségétől. De a lényeg: a hozzátartozók is segíthetik azzal a felépülését, hogy kötnek vele egy megállapodást a rehabra menetel előtt, amiben benne van, hogy addig nem jöhet haza (az adaptációs hazamenetelek kivételével persze), amíg a kezelést végig nem csinálta.
Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása
Szerzőnk, Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg segítő, felépülő függő. Sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, kodein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt.
Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és különböző rehabilitációs intézetekben eltöltött 40 hónap után már több mint 16 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.
Ez azért nagyon lényeges, mert sok fiatal többek közt azért is hagyja félbe a kezelést, mert tudja, ennek nem lesz negatív következménye: hiszen a szülők úgyis következetlenek, megsajnálják és visszaengedik a szülői fészekbe, a „Mamahotelbe”:
De legalább megpróbálta…
– mondják, vagy:
Lehet, hogy neki elég volt két hónap is, hisz mégse annyira függő, mint a többiek ott…
Azaz pár hónap után leléphet valami mondvacsinált nehézségre hivatkozva. Ezt talán nehezebb akkor meglépni, ha tudja, nincs hová mennie (pár napig jöhetnek a haverok, majd utána az utca), mint ha a vonzó körülményekkel kecsegtető szülői házba mehetne vissza. Persze itt is több opció van: egy huszonéves gyerek például eleve jobb, ha nem jön haza, hanem végigcsinálja a rehabot követő félutas programot is, majd annak befejeztével önálló életet kezd, leválva, végleg elköltözve a szülői házból. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy azok a fiatalok, akik tudják, hogy akkor is hazamehetnek, ha nem fejezik be a kezelést, nagy eséllyel nem is fogják befejezni.
Azaz, a túlzott szülői engedékenység akadályozhatja a rehab sikerességét.
Ha élettársról, házastársról van szó, akit várnak haza, az jó, de – és ez nagyon fontos – ezt akkor tegyék, ha a kezelést végigcsinálta. Legyen arra vonatkozólag egy közös megegyezés, hogy amennyiben újra használni kezd valamilyen szert, el kell otthonról mennie, nem maradhat ott. Egyszerűen meg kell állapodni, hogy
ha nem csinálja végig, nem jöhet vissza.
Ebben, tudom, hogy nagy nehézség lehet. Ha mondjuk, a rehabon lévő alkoholista férj a családfenntartó, a feleség ilyenkor egyszerűen ellenérdekelt – anyagi és gyereknevelési okokból – a hosszabb, ám nagyobb eredménnyel kecsegtető rehabilitációban.
Családi cégben a függő
A hozzám forduló hozzátartozó szülők közt sokaknak vannak olyan szerhasználó/alkoholista gyerekei, akik a családi cégben dolgoznak, így nagy a szimbiotikus kötődés és kölcsönös függőség, nemcsak érzelmileg, de anyagilag is. Úgy tapasztalom, hogy ebben a felállásban fokozottan nehéz, szinte lehetetlen a felépülés.
A szülők ezekben a családokban képtelenek következetesek lenni a gyerekükkel, és ez fenntartja az egészségtelen rendszert. Nincsen igazi következménye annak, ha a gyerek a családi vállalkozásban anyagilag elcsúszik. Sokszor hallom, hogy milliók mennek el kontrollálatlanul a céges számláról droghasználatra, vagy például semmi tényleges következménye nincsen annak, ha pontatlanul jár be a gyerek dolgozni (már ha egyáltalán bemegy). Akinek eközben gyakran semmi végzettsége nincs, ezért esélytelen, hogy kitegyék, és máshol helyezkedjen el, ahol esetleg megtapasztalhatná az életet, annak minden következményével.
Ha ugyanis egy idegen munkahelyen dolgozik, ott következménye van, ha nem jól teljesít: szankcionálják, kirúgják vagy levonnak a fizetéséből. Ha a saját albérletében nem fizeti a villanyt, nem lesz áram. Ha nem fizeti az internetet, nem lesz internet (egy mai gyereknek a legkomolyabb érvágás!). Előbb-utóbb pedig maga is rádöbben, hogy ezek mind a szerhasználatának a következményei, és talán segítséget kér.
Ez azonban többnyire nem történik meg, ha a függő családi vállalkozásban dolgozik, ahol működik a védőháló. Az még nehezebb, ha ráadásul egy háztartásban is laknak, vagy a szülők fizetik a szerhasználó gyerek albérletét. Így, ha nem fizeti a rezsit, azt is a szülőknek kell állniuk, ugyanúgy, mint az el nem végzett munka vagy a károkozás következményeit. Ez sok családi vállalkozásnak okozott már komoly veszteségeket, amiket a szülők ilyenkor szégyenkezve és bűntudattal terhelve („mi vagyunk a hibásak”) fedeznek. Ezzel pedig végső soron hátráltatják a szerhasználat okozta bajokkal való szembenézést, azaz akaratlanul is támogatják a gyerek szerhasználatát.
Nem csak a szülők
Van még valami, amiről már írtam korábban, de akkor a Majka-ügy kapcsán nem kapott elég figyelmet, ezért nem árt újra felidézni.
A hozzátartozói konzultációk során nagyon hatékonyan működik – és ezáltal könnyebben lehet a függőket kezelésbe juttatni –, ha nemcsak a család egyes részeivel dolgozunk, nemcsak a legközvetlenebb hozzátartozókkal, hanem a lehető legtöbb, a szerhasználó számára jelentős, fontos személy bevonásával. Én gyakran hívom be például egy drogozó gyerek kapcsán a szülők mellett a nagyszülőket, testvéreket és egyéb, a függő számára fontos személyeket, akár a nagyon közeli, számára fontos barátokat is.
Első körben/körökben csak velük csinálok konzultációt, szigorúan a szerhasználó jelenléte nélkül. Mindezt azért, hogy a hozzátartozók egységfrontot tudjanak alkotni. Ilyenkor mindenki beszélni tud arról, hogy kire hogyan hat érzelmileg, anyagilag a szerhasználó viselkedése. A családban kit hogyan vert át, hogyan hitegetett, lopott vagy netán ütött meg; kitől kért kölcsön anélkül, hogy visszaadta volna, stb. A lényeg, hogy ez őrájuk hogyan hatott, és nem az, hogy a szerhasználó ilyen és ilyen! Az ugyanis sosem hatásos, sőt inkább kontraproduktív! Ez egyáltalán nem arról szól, hogy most jól kibeszélik őt, és ítélkezni fognak (bárki felett). Ez az összefogásról szól, ami nemcsak praktikus és fizikai szinten hatékony (hogy kényelmetlen lesz az utcán aludni, ha senki nem fogadja be, vagy nem ad neki pénzt), hanem érzelmileg is elképesztően nagy ereje van, ha ennyien egy emberként állnak mögötte.
Nincs kiskapu
A cél, hogy ne hagyjunk kiskaput a függőnek, amikor majd a következő alkalommal szembesítjük avval, amit magával és a környezetével tesz.
Ha például arról van szó, hogy nem finanszírozzák tovább anyagilag a szerhasználót, akkor nem elég, ha apu/anyu nem ad neki, ha közben simán megteheti, hogy elmegy pénzt kérni a nagyszülőkhöz vagy a tesóhoz, esetleg más távolabbi rokonokhoz... Ha azonban a család ebben is összetart, és egységesen mindenki ugyanazt az elvet képviseli, hatékonyabb lesz a segítés, hamarabb jön a mélypont, hamarabb kap észbe a függő.
Azon a konzultáción, ahol a hozzátartozókon kívül a szerhasználó is jelen van, egyes szám első személyben mindenki elmondhatja a szerfüggőnek is, hogy milyen érzései voltak és vannak, hogyan hatottak rá a függő cselekedetei, mennyi szenvedést okozott a családnak és a környezetének – és hogy betelt a pohár.
Őt szeretik, de azt, amit magával és a családjával művel, nem tolerálják tovább,
és ameddig el nem megy kezelésre, bármennyire fáj is, megszakítják vele a kapcsolatot. Nem fogják támogatni az önpusztításban. Ha viszont elmegy kezelésre, megtesznek mindent a felépülése érdekében, a szakemberek javaslata szerint. Ez a módszer nagyon hatékony, a közösségnek mindig sokkal nagyobb ereje van, mint amikor csak a család egyes tagjai jelzik a függő felé a problémát.
