Bajzáth Sándor szenvedélybeteg segítő, addiktológiai konzultációi során sokféle törénettel találkozik. Új cikkében egy olvasója - nevezzük Nórának - történetét osztja meg. Nóra azt mondja, szerzőnk írásai sokat segítettek neki abban, hogy rájöjjön, marihuána függő lett.
Ez csak fű
A fű nagyon elterjedt, divatos szer, több országban legális, gyógyászatilag is használható. Társadalmi elfogadottsága igen magas, ha abbahagyják, igen csekély fizikai elvonási tünettel jár, arról viszont kevés szó esik, hogy mennyire komoly pszichés függőséget okozhat. Ebben az értelemben sunyi szernek tartom. „Ez csak fű…” ez a hozzáállás megnehezíti a vereség beismerését is a függők esetében. Ennek ellenére el tudom fogadni, hogy egy nem függő típusú személyiség tud vele ugyanúgy kontrollal, rekreációs módon élni, mint egy szociális alkoholfogyasztó. Sosem a szerrel van ugyanis alapvetően a baj, hanem a szerhasználó személyiségével. Pozitívuma, hogy a hatásmechanizmusa ismert, túladagolni nem lehet. A közbeszédben a fű nem ártalmatlan szer, ezt a képet igyekszem most árnyalni.
Én és általában a függők, nagyon jók vagyunk az önmegvezetésben, az önigazolásban. Én például mindig azt vettem észre, hogy mivel tudom igazolni a saját szerhasználatomat, tehát, ha éppen füvet akarok szívni, akkor azokat a cikkeket veszem azonnal észre, amelyek a fű legalizálásáról szólnak, vagy arról, hogy már hány országban legalizálták, milyen jó élettani hatásai vannak (étvágynövelő), vagy azokat, amik a fű gyógyászati hasznáról, lehetőségeiről szólnak, függetlenül attól, hogy nem szenvedek abban a betegségben, amire gyógyászatilag ajánlják.
Marihuánafüggő vagyok közel 20 éve
A fiam 10. születésnapja óta (tavaly október) vagyok tiszta. Korábban is volt nagyon sok leállásom (terhességek, szoptatások időszaka - több mint hat év összesen), de ezek kizárólag a gyermekeim egészségének védelmét szolgálták. Ahogy leálltak az anyatejjel, reppent a spangli a számba .
Az olvasó talán most maga elé képzel valami leszakadt, rossz fogazatú, szellemileg korlátolt, munkanélküli anyukát, akinek a gyerekei nincsenek nevelve, veszélyeztettek, az óvoda, iskola rémei. Hát hogy nem kerül az ilyen a gyermekvédelem látókörébe? Úgy, hogy jól öltözött, ápolt, vonzó mosolyú, átlag feletti intelligenciával bíró, dolgozó nő vagyok, akinek a gyerekei az óvónők és tanárok kedvencei, kiegyensúlyozottak, nincs lemaradásuk, sőt számos területen kiemelkedő képességűek a korosztályukhoz képest. Az anyukák és a pedagógusok is nagyon kedvelnek engem. Nyilván ez változna, ha megtudnák, hogy felépülő függő vagyok.
Ha tudnák, hogy éveken át, minden áldott este, amikor a gyerekek elaludtak, szívtam egy kis füvet. Nem tudják, mert másnap reggelre tökéletesen működőképes állapotban voltam, sőt ha betépve helyzet adódott, akkor ki tudtam magam vonni a hatása alól, cselekvőképes voltam bármilyen helyzetben, ellentétben például egy részeg emberrel. A többség társaságban nem is látta rajtam, hogy marihuánát fogyasztottam. Fénykoromban rendszeresen megtörtént napközben, munka közben is. Tökéletes minőségben hoztam, amit elvártak. Úgy gondoltam, mások meg kapkodják a hangulatjavítókat, vagy megisznak egy-két pohár bort esténként, na bumm.
Bármikor le tudok állni
Én gyűlölöm az alkoholt, mivel olyan családból jövök, ahol több alkoholista is van és volt - traumatizált is rendesen. A pirulánál meg mennyivel egészségesebb elfüstölni egy növényt, a természet ajándékát. Az egyetlen para, hogy teljesen illegális, de lesz ez még így se, addig is vállaltan legalizáció párti voltam és nem mondanám, hogy nagy titkot csináltam belőle: tulajdonképpen sokan tudták rólam, hogy szívogatok, bizonyos körökben ez legalább annyira elfogadott mint az alkoholfogyasztás, a füvet nem sorolják a szigorú értelemben vett kábítószerek körébe.
Én sem soroltam oda és nem tartottam magam függőnek, mert azzal áltattam magam, hogy bármikor le tudok állni, hiszen a marihuána nem okoz fizikai addikciót és én lelkileg is nagyon jól voltam. Bizonyítottam is ezt: pár napos kihagyások (például, amikor nem szállított időben a díler), száraz november (csak hogy tudjam, nem vagyok függő), absztinencia a terhességek, szoptatások alatt.
Az egész felépülési folyamatban sem az volt a legnehezebb, hogy megváljak a szertől és megtanuljak élni nélküle, meg hogy kielemezzem, miért is vagyok függő személyiség, hanem az, hogy egyáltalán belássam: az vagyok. Nehéz élethelyzetbe kerültem, beütött több krízis egyszerre az életemben, és hogy el tudjam viselni és ne legyek ingerült a gyerekekkel, néha már délután szívtam egy kicsit.
Megszegtem a legfőbb szabályt: amíg a gyerekek ébren vannak, addig nincs szívás, nem láthatnak betépve.
Brutális lelkiismeretfurdalásom volt emiatt, de ha megpróbáltam megállni és nem szívtam, akkor rettenetesen viselkedtem velük, nem volt kedvem meghallgatni őket, nem volt kedvem játszani, ingerülten reagáltam kisebbb konfliktusokra is. Majd megoldódnak a problémák és visszaáll minden a normál kerékvágásba - ezzel nyugtatgattam magam miközben már hónapok óta minden délutánt úgy töltöttem a gyerekeimmel, hogy kábítószert fogyasztottam.
Aztán szerencsére az utamba akadt Bajzáth Sándor cikke, ami után többet is elolvastam, és jött a felismerés: függő vagyok. Nem akartam a családi mintát követni és alkoholistává válni, mégis függő lettem, csak más szertől. Az egyetlen mázlim, hogy beértem a lehető legkevésbé ártalmas fajtával és amikor elindultam lefelé a lejtőn, az utamba akadtak Bajzáth Sándor függőségről szóló cikkei. Hálát adok érte a sorsnak!
Elvonási tünetek
Hiába csak fű, hiába sikerült ilyen rohadt sokáig kontrolláltan fogyasztani, kicsúszott az irányítás a kezeim közül, függő vagyok és sürgősen le kell állnom. Közeledett a fiam kerek születésnapja és úgy gondoltam, a legnagyobb ajándék amit adhatok neki ezen a napon, hogy elindulok a tisztulás útján. Néhány hét volt vissza addig és elkezdtem fokozatosan csökkenteni az elszívott marihuána mennyiségét, először elhagytam a nappali fogyasztást, majd visszavettem az esti adagokból is.
Tanulmányoztam az elérhető szakirodalmat, olvasgattam a segítő oldalakat és próbáltam felkészülni az elvonási tünetekre, arra hogy ingerült, nyugtalan lehetek majd, hogy álmatlansággal számolhatok, rossz lesz a közérzetem, esetleg étvágytalanság lép fel.
Betáraztam magnéziumból és valeriána tablettából, meg nyugtató teakeverékből. A férjem vett ki szabadságot, hogy többet be tudjon segíteni a gyerekek körül és ha szükségem van rá ki tudjam vonni magam a forgalomból. Amikor a fiam elfújta a tortáján a gyertyákat, úgy éreztem, felkészülten vágok neki a felépülésnek. Sikerült már sokszor kihagynom hosszabb periódusokat is, nem lesz gond, mindig csak arra kell koncentrálni, hogy az adott napon tiszta maradjak.
Váratlanul ért, hogy a korábbi kihagyásokkal ellentétben ezúttal milyen durván jelentkezik egy fizikai elvonási tünet: az álmatlanság.
Dacára a kimerítő hétköznapoknak, marokszámra szedett természetes nyugtató hatású szereknek, légző-, és jógagyakorlatoknak, nem tudtam aludni. Előfordult az első hetekben, hogy 26 órán keresztül nem jött álom a szememre, és közel két hónapig tartott, mire normalizálódott némileg a helyzet.
Úgyhogy abban az időszakban kezdtem el úgy kinézni mint egy drogos, amikor már lefelé jöttem a drogról. Éjszakánként, amikor nem volt már lehetőség a munka és a család biztosította pörgésre, tehetetlenül lebegtem abban az űrben, amit korábban kitöltött a füvezés. Lassan leesett, hogy az álmatlanság ugyan fizikai tünet, de az oka szorongás, ami mögött az a pszichés probléma áll, amely a függéshez vezetett, ezért terápiára is szükségem van. Azóta szakemberrel dolgozom a gyerekkoromban elszenvedett, feldolgozatlan traumákon.
Emellett fontos lépés volt még, hogy találjak olyan tevékenységet, amit nehéz túlzásba vinni és van haszna, ezért bevállaltam egy szakirányú továbbképzést. Rettegtem attól, hogy az évtizedes fogyasztás miatt a memóriám már alkalmatlan a tanulásra.
Tévedtem! Döcögősen indult ugyan, de pár hete befejeztem, új fejezetet nyitva ezzel a karrieremben. Szeretek kihívásokat teljesíteni, problémákat megoldani, sikerrel lezárni dolgokat és bár a segítő szakemberek mindig hangsúlyozzák, hogy a függőség életre szóló betegség, baromi nehéz volt elfogadni, sőt újra és újra tudatosítani kell, hogy ez nem egy lezárható projekt, ezen soha nem leszek túl. Büdös az öndicséret, de számomra hasznos: van egy naplóm, amiben magamnak adok hálát nap mint nap: fantasztikus vagy, ma is sikerült józannak maradnod!
