A Liza, a rókatündér bájgúnár nőcsábásza, a Centrál Színház társulatának tagja, és nem utolsó sorban Schell Judit színésznő gyermekeinek apja jelenleg a Gólem Színháznak rendez gyerekdarabot, mégsem akar rendező lenni. Örül a feladatnak, mert régi kollegáival tölhet minőségi időt, ám közösen játszani velük már nem lenne ideje. Sok kasztingra ját, ami miatt szerencsésnek érzi magát, bár kicsit frusztrálja, hogy a nézőket mindig jobban fogja érdekelni, mit írnak róla a bulvárlapok, mint amit művészileg tenne le az asztalra. Viszont nagyon boldog lenne, ha most ezek az általuk összegyűjtött zsidó népmesék is legalább ennyire érdekelnék a népet.
Most, hogy a Gólem Színházzal újra kapcsolatba kerültél a független színházzal, össze tudnád hasonlítani a mai független létet azzal, amit ti annak idején Horgas Ádámmal és az Atlantisszal csináltatok Jordán Tamás igazgatása alatt a Merlin Színházban?
Nehéz összehasonlítani, hiszen akkor ebből éltem, most meg nem vagyok független, a Centrál Színházzal állok szerződésben. Igazából csak abban a nagyon rövid időszakban voltam független, amikor elküldtek a Nemzetiből. A szabadúszásban az a legnehezebb, hogy akkor folyamatosan dolgozni kell. Ha alkalmazásban vagy, akkor is folyamatosan dolgozol, de akkor valamivel jobban meg vagy kötve, nincs nagyon választásod, mit játszol.
Atlantisz Társulat
Az Atlantisz társulatát Horgas Ádám színész, rendező, táncos koreográfus alapította 1995-ben. Schmied Zoltán karrierje is itt indult, 2003 őszéig volt tagja a színész.
A nagy sikerű előadásokat játszó csapat Jordán Tamás Merlin Színházában lelt otthonra.
Azért is lovagolok ezen, mert most sok év után újra az egykori atlantiszosokkal dolgozol, méghozzá a GÓLEMESE – avagy így ment a rabbi hohmecolni! című darabon…
Igen, húsz éve nem dolgoztunk együtt, úgyhogy ebből a szempontból is nagyon izgalmas a közös munka, jó újra látni őket.
Mi hívta életre ezt az előadást?
A régi atlantiszos társaim hárman – Bognár Anna, Berki Szofi és Bernáth Dénes – vannak ebben a Szamárfül projektben, ők régóta készítenek gyerekelőadásokat. Mivel annak idején az Atlantisban mi is csináltunk Greifenstein Jánossal egy nagy sikerű meseelőadást, úgy gondoltuk, jó lenne valami hasonlót együtt összehozni. Ezért vittük ezt a bábos, vicces, kicsit gyerekeknek, kicsit felnőtteknek szóló vonalat tovább. Egyszer felmerült bennem, hogy mi lenne ha csinálnánk egy ilyet zsidó népmesékből. Így kezdődött, és májusban elkezdtük kitalálni, aztán augusztusban meg próbálni; addigra szedtük össze hozzá a jelmezeket, meg a kellékeket. Volt egy előbemutató belőle a Zsidó Nyári Fesztiválon, de valójában itt a Jurányiban lesz az igazi majd október 16-án.
Mennyiben töri meg a munkafolyamatot az, hogy elkezditek próbálni a darabot, aztán leálltok vele, aztán megint folytatjátok?
Ennél jó volt, mert nagyon sok kellékkel dolgozunk. Bábok, dobozok, rengeteg olyan dolog kellett hozzá, ami átformálta az egészet. Persze a kellékek beszerzésével borult minden, amit addig elképzeltünk, de ez normális.
Hogyan lettél te a rendezője?
Mikor az ötlet felmerült, mindenki – a Gólemesek és a Szamárfül Projekt is mondta, hogy jó az ötlet, de akkor legyek benne én is. Ám hamar kiderült, hogy ha én is benne vagyok, akkor nem fogjuk tudni műsorra tűzni a darabot, mert én olyan sokat játszom a Centrálban. Ekkor mondta Borgula András (a Gólem Színház vezetője - a szerk.), hogy akkor rendezzem én, mire mondtam, hogy jó. De ez nem az a klasszikus rendezés, csak annyiban, hogy van egy laptopom, amit én is mindig kinyitok, mint a rendezők. Igazából együtt találjuk ki az egészet, kezdve a meséktől a díszleten át.
Tehát a rendezést nem valamiféle belső hang súgta neked?
Egyáltalán nem. Jobban szeretek játszani, szerves része lenni az előadásnak, mint külső megfigyelőként dolgozni benne.
Vannak azért félelmeid a rendezéssel kapcsolatban?
Nincsenek, mert nem gondoltam tudatosan végig, hogy én vagyok itt a rendező! Nyilván mondtam olyan dolgokat, amiket egy rendező szokott, meg vannak ötleteim, de nem fogom rendezőként folytatni a pályafutásomat, az biztos. Inkább csak arról van szó, hogy csak így tudtuk összehozni az előadást, és nagyon jól működik a közös munka.
A hagyományos színházi előadással szemben ti szeretnétek aktívan, a közönséghez elvinni a darabot, és iskolákban játszanátok.
Nagyon jó lenne! Attól még ugyanis, hogy a Gólem Színház csinálja és zsidó népmeséket dolgoz fel, ez korántsem csak zsidóknak szóló darab, sőt! Örülnék, ha minél több helyre el tudna jutni, már szó van például prágai vendégjátékról is.
A Centrálban hat darabban játszol, egy bemutatód lesz az idén, filmben viszont utoljára a Liza, a rókatündérben láthattunk. Mikor leszel megint vásznon?
Tavaly nyáron forgattam a Brazilokat, azt majd áprilisban fogják bemutatni (M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor filmje egy amatőr roma focicsapatról - a szerk.). Amúgy rengeteg kasztingra járok, de sajnos nem mindegyikből lesz szerep. Most forgatok az RTL Klubos Mi kis falunk című sorozatban nagy gőzzel, ezt a Válótársak után adják majd. Azt hiszem szlovák a licensz. Inkábbvígjáték lesz, nagyon jó szereplőgárdával.
Az, hogy sok kasztingra jársz azt is jelenti egyben, hogy fellendült a filmipar?
Sok film készül, de a sorozatok is beindultak. Azért szerencsés is vagyok, hogy sokra járhatok, mert így forgok a köztudatban, ami azért nem rossz...
Ezek a sorozatok ráadásul manapság egyre igényesebbek is…
Igen, és szerintem az jó, hogy vannak próbálkozások. Az sem baj, ha nem sikerül néha. A lényeg, hogy jó színészekkel és könyvekkel dolgozzanak.
A szerepek elnyeréséhez az is kell, hogy ismerjenek. De a honlapod például elég régóta nem frissült.
Egy barátomtól kaptam a honlapot a születésnapomra még régen. Ma már ő sem ér rá, hogy állandóan töltögesse, nekem kéne, de én se érek rá. Mondják azt is, hogy csinálni kéne showreel-t, de még erre se volt érkezésem. Facebook oldal is kéne, de nem vagyok az a kirakatban élő típus.
Színész házaspárként (Schmied Zoltán gyermekeinek anyja Schell Judit színésznő - a szerk.) mennyire tudtok nyaranta pihenni?
Mindent nem lehet, én is mondtam le idén nyári színházat, mert Judit annyit dolgozott, hogy szinte sosem találkoztunk volna. Nyilván lehet olyan, hogy mindketten dolgozunk, például ha film főszerepet kapunk, de azért nagyon figyelünk arra, hogy legyen szabadidőnk is.
Mennyire frusztráló amúgy, hogy a sajtót inkább érdekli a magánéletetek, mint a szakmai?
Mindig az a tény szomorú ebben, hogy a nézőket ez a része jobban érdekli. Mi nem vagyunk sokat a bulvárban, de nem is rejtőzködtünk. Bizonyos határokon belül beszélünk róla, mert ezt el kell fogadni, hogy így van. De nem visszük túlzásba, posztolgatni sem szoktam a családot a magán oldalamon. Van, aki ezt választja, és azzal sincs semmi probléma, de én inkább nem.
