"Népszerű voltam még akkor is, ha nem akartam"

Szerette a tragikus szerepeket, de saját bevallása szerint magánéletében sem állt távol tőle a teátrális viselkedés, az őrlángon égő érzelmek nem foglalkoztatták. Sem a privát életében, sem a színpadon, sem a filmekben. Így történhetett meg, hogy nyolcvanévesen a Madách Színházban telt ház előtt, vastaps kíséretében, méltó módon vonulhatott vissza, és hasonlóképpen fog ma is búcsúzni tőle a szakma és a rajongók tömege. Psota Irénre emlékezünk.

,,A tétlenség számomra egyenlő a halállal."

Mondta egyik interjújában, és ehhez mérten is élt: ezer fokon égett, az összes munkáját hatalmas energiával végezte, mindig vibrált, mindig tevékenykedett, és ennek a progresszív létezésnek még az öregedés sem tudott megállj parancsolni. A Nemzet Színésze, kétszeres Jászai Mari díjas és kétszeres Kossuth díjas színművésznő, Budapest Díszpolgára, a Halhatatlanok Társulatának tagja, generációjának egyik legnagyobb és vitathatatlanul legkarakteresebb színésznője. Hatalmas ívű pályáján nem láthattuk lassítani, a Színházi Addattárban 127 bemutató tartozik a nevéhez és több mint ötven filmben dolgozott. Még a legnagyobbak között is különleges tehetségnek számított, hiszen minden műfajban otthonosan mozgott, legyen szó komédiáról, musicalről, vagy drámáról, elhittük neki amit csinált, rábízott szerepeit maximálisan megélte és rendhagyó módon formálta meg őket. Amolyan "psotásan".

Ne tessék azt hinni, hogy beképzelt vagyok és ne tessék azt hinni, hogy szerény vagyok. Én kérem, színész vagyok.

1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd egyből leszerződtette a Madách Színház, ahol 1980-ig játszott. Később a Népszínház és a Nemzeti Színház tagja lett, de végül visszatért a Madáchba. A színpadi szerepek mellett brillírozott a filmvásznon is, karrierje hajnalán emlékezetes alakítást nyújtott a Mese a 12 találatról (1956) című filmben, amelyben egy csúnyácska kenyereslányt játszott, de fürdött a szerepében a Csendes otthon (1957)című alkotásban is.

,,Népszerű voltam még akkor is, ha nem akartam."

Karrierje során sokféle női szerep megtalálta, a Ház a sziklák alatt című filmben mutatta meg először, hogy képes igazán mélyre menni egy szerep kedvéért.  Az 1958-ban készült filmben a púpos Terka szerepével olyan színészi energiákat mozgósított, amelyek egyértelműen a legnagyobbak közé emelték. Ekkor fedezte fel magának igazán a szakma, saját maga így emlékezett meg erről az időszakról: (...) este levettem a púpomat, és elmentünk mulatni Badacsonyba. Itt fedeztek fel: a következő filmben bárénekesnőt játszottam, ennek a címe volt a „Felfelé a lejtőn”. (...) Akkor volt a legtöbb férfi az életemben. Sündörögtek körülöttem, amikor púpos voltam."

Felkérései során kiderül, hogy nemcsak színésznőnek kivételes, de táncos, énekes kvalitásai sem elhanyagolhatóak. A Felfelelé a lejtőn Sebes Macájaként elénekelte élete egyik legnagyobb slágerét, az "Én mellettem elaludni nem lehet" című dalt, amely azóta is az egyik legemlékezetesebb Psotasanzonként maradt fent.

„Én mellettem elaludni nem lehet, éjjel-nappal szeretni kell engemet” 

Bár karrierje zökkenőmentesen ívelt felfelé (vagy stagnált magabiztosan), ugyanez nem volt igaz a magánéletére, és bár háromszor állt anyakönyvvezető elé, végül egyik házassága sem volt végleges. Első igazán meghatározó szerelme a rendező Makk Károllyal viharos véget ért, még mielőtt kimondták volna a kölcsönös igent. "Aljas!!! Képzelje el, hogy már szakítottunk, már elvette Krencseyt és én meghaltam százszor. Eljött a színházba, a kis Madáchba és azt mondta: „Nem akarok tőled semmit, csak eljöttem megnézni, hogy nincs-e valakid, mert abba beleőrülök..."

Első házassága volt számára a legkevésbé meghatározó, és ami azt illeti, a legrövidebb is, az egész összesen két hónapig tartott. Ezzel ellentétben a belsőépítész Molnár József igazi szerelemnek tűnt, de rajtuk kívülálló okok miatt végül ez is véget ért: férjét letartóztatták tiltott határátlépés miatt, és bár folyamatosan tartották a kapcsolatot, az érzéseik nem bírták ki a külön töltött időt. A színésznő életében hamarosan megjelent Ungvári Tamás, akivel később össze is házasodtak és 12 évig éltek együtt.

A hármas szám fontos volt a színésznő életében: három férj, három kutya (akik bevallása szerint is a meg nem adatott gyerekeket helyettesítették az életében), és ugyanennyi könyvet is írt.

Legutóbbi 2008-ban jelent meg, stílusosan a  „Csak a halálom előtt olvasható el, de siess!” a címmel, amely élete legboldogabb, legszerelmesebb egy év három hónapjáról szól, második férjével való szerelmes levelezésüket örökíti meg.

„Félned kell, mert itt ér utolsó perced. Az életet tőlem és tőled az én kezem takarja el. Csak bennem élhetsz. Kezem elég a napon, de ez neked nem nyújt már kárörömöt, mert addigra megfagysz és elfelejtesz. Ez lesz szörnyű büntetésed; elfelejtesz. Mint mindenki, aki nem volt elég gyáva követni. Ne félj, te sem vagy kivétel. De Téged szeretlek és majd ha már majdnem elfelejtesz, hogy tovább szenvedj, örökre; újból eszedbe juthatok. Mojó. Vége.” (részlet a könyvből)

És ha már a sokszínűségénél tartunk, ahogy a drámához, úgy a humorhoz is értett, egy ország nevetett, amikor Ruttkai Évával bohócpárost alakított, de ő adta hangját a ma már klasszikusnak számító rajzfilm Frédi és Béni kőkorszaki Vilmájának is. 

Sosem titkolta, hogy életében a hivatása jelentett mindent, főként azután, hogy többszörös fiatalkori abortusza miatt végleg le kellett mondania a saját gyerekről. "Minden férfitól, akit ismertem, gyereket akartam és mindegyik más asszonytól kapta meg. (...) Hát szereztem magamnak egy kutyát, egy afgán agarat" - írta könyvében Psota. Bár a magánéletét inkább a drámák, mintsem a kiegyensúlyozottság jellemezte, a szakmai elismerése és rajongói szeretete végigkísérte egészen a haláláig. És ő ezzel maradéktalanul elégedett is volt, még ha ez nem is jelentette a konstans boldogságot: "A boldogság nem valami globális jelenség. Élvezem a napsütést, szeretem a virágokat, örülök a kutyámnak. Apró örömökből áll össze az egész."