Számára mindegy, hogy kubista, realista, vagy szürrealista alkotásról van szó, bármilyen stílusú festmény áldozatul eshet szarkasztikus humorának: Whistler mamája már több mint két éve fűz humoros – és gyakran kritikus –, kommentárokat ismert vagy kevésbé ismert festményekhez. Bennünket már régóta érdekelt, vajon ki áll az évek óta töretlenül népszerű tumblr oldal mögött, úgyhogy megpróbáltuk rávenni a teremőr néni magyar hangját, ugyan lépjen már elő és mutassa meg magát. Ez részben sikerült is: bár azt továbbra sem tudjuk, ki ő, de készségesen válaszolt néhány kérdésünkre, sőt egy külön alkotást is küldött a Dívány.hu és olvasói számára. Mindez a folytatásban!
Végül nem álltál kötélnek, hogy lefotózzunk. Ennyire fontos számodra az inkognitód?
Az arctalanság már nem igazán fontos: eleinte ragaszkodtam hozzá és aztán így maradtam, bár az ismerőseim tudják. Ha viszont mindenki megtudná, megszűnne az egésznek az a szórakoztató része, hogy próbálják kitalálni legalább azt, hogy férfi vagyok-e vagy nő. Egyébként gondolom, nagy csalódás lennék, mert élőben nem vagyok vicces. Annyira.
Hogy jött ez az egész? Egyik reggel felébredtél és eszedbe jutott, hogy te leszel Whistler mamája, aki mindenféle obszcén vagy csak simán humoros sztorival ruház fel műalkotásokat?
Volt már két tumblr oldalam korábban is. A Whistlert először a Facebookon kezdtem el csinálni a saját nevem alatt, a magam és ismerőseim szórakoztatására. Mivel viszont nem akartam szétoffollni az oldalamat, később inkább csináltam neki egy saját tumblrt. Ezen a felületen már lehet akár szinte vállalhatatlanul obszcén dolgokat posztolni, ha az adott festmény, vagy az idegállapotom épp megkívánja. Márpedig néha megkívánja. Időközben a cafeblogon is elkezdtem, napiwhistler formájában blogolni - ott igyekszem jobban moderálni magam.
Teljesen random választod ki a képeket, amikhez aztán kommenteket fűzöl?
Kábé igen. Böngészek a festmények között, arra pedig jön egy gondolat; vagy jön egy gondolat és elkezdek böngészni a festmények között. Attól függ.
Az elmúlt évek alatt volt olyan poszt, ami a mai napig nagy kedvenced maradt?
Nekem nincs kedvenc posztom. Ha kiteszek egyet, akkor el is engedem. Kijött belőlem és kész. Ahogy észrevettem, a követőim azokat a posztokat szeretik leginkább, amiben valami utalás van a párkapcsolatokban előforduló marginális problémákra. Amikről aztán kiderül persze, hogy ezek nem is marginálisak.
Nem tudok mondani olyat az ismerőseim közül, aki ne ismerné a blogodat. 2013-ban a Goldenblog PopArt kategóriájában díjazott lettél és azóta is folyamatos a népszerűséged. Számítottál arra, hogy az olvasók ennyire ráharapnak?
Nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz. Nincs vele célom, nem erőltetem, ez egy hobbi, egy vicc. Nyilván nem mindenkinek jön be, de nem is ez a cél. Alapból saját magamat meg a közeli ismerőseimet akartam szórakoztatni, de örülök, hogy ilyen sokan kedvelik. Most meg is néztem: ebben a pillanatban 3637 ember követi. Ez már egy rendes dunántúli község. De ettől függetlenül csak egy kedvtelés maradt. Nem vagyok presszionálva és nincs vele távlati tervem, addig csinálom, amíg van humorérzékem. Ha az elfogy, az baj.
De kicsoda Whistler anyja és hogy jön ide?
A tumblr oldal ötletadója az a híres festmény, amelyet 1871-ben James McNeill Whistler festett édesanyjáról. A kép eredeti, címe Kompozíció szürkében és feketében, de a későbbiekben csak "Whistler anyja"-ként maradt fent. A képet a párizsi Orsay Múzeum gyűjteményében őrzik.
A portré roppant népszerű lett a populáris kultúrában, olyannyira, hogy 1934-ben bélyeget is készítettek róla az amerikai anyák számára, de a festmény szerepelt irodalmi művekben, divatkampányokban, sőt, a Simpsons család című rajzfilmben is Mr. Bean '97-es vígjátékában nemes egyszerűséggel letüsszenti a képet, majd tisztítás közben tönkre is teszi (szerencséjére nem tűnik fel senkinek a malőr, mert kicseréli egy plakátra). Christian Louboutin, a francia cipő dizájner 2011-2012-es őszi-téli kollekcióját népszerűsítette úgy, hogy híres festmények nőalakjaira adta legújabb kollekciójának cipőit, Whistler anyja is köztük volt.
És íme, fogadják szeretettel a Díványnak szánt alkotást, Richard Bergh Nyári este északon című festményét, Whistler mamájának "szinkronjával"
Egyébként van valami szorosabb kötődésed a képzőművészethez, legyen szó tanulmányokról vagy munkáról?
Nincs, sőt, semmilyen kötődésem nincs azon kívül, hogy szeretem. Bár lenne kötődésem! Viszont nagy rajongója vagyok a teremőröknek, ezen belül is a teremőr néniknek, akik fontos részét képezik a múzeumoknak a retiküljeikkel, kardigánjaikkal, szemüvegeikkel és egyéb hasznos kiegészítőikkel. Őrzik a festményeket órákon át, még akkor is, ha egy lélek nem jön be aznap a terembe. A blogom alcíme is ez: a teremőr néni szerint. Megannyi gondolatuk lehet egy-egy festményről. Mondhatnám azt is, hogy az ő gondolataikkal kommentálom a festményeket. Az iskolai pályafutásom pedig annyira silány, hogy szóra sem érdemes.
Te magad gyakran fordulsz meg kiállításokon, múzeumi tárlatokon?
Szeretek múzeumokba járni, persze. Kiállításmegnyitókra főleg! Nagyon érdekes látni a művészeket, ahogy a művészetükről beszélnek, és az is érdekes, ahogy a kiállítás megnyitója beszél a művészről és a művészetről. Nagyon sokat szoktam nevetni. Plusz a megnyitókon résztvevő emberek is nagyon érdekesek. És van bor, meg pogácsa.
Amikor ezt az interjút egyeztettük, sokszor írtad, hogy el vagy havazva. Először azt hittem, hogy csak ezzel akarsz kibújni a válaszadás alól, de aztán kiderült, hogy tényleg zsúfoltak a napjaid. Mit csinálsz, amikor nem blogolsz?
Amivel szívesen elütöm az időmet, az az alvás és koncertekre járás, és tényleg van munkám bőven: egy vendéglátóipari egységet üzemeltetek.
