A híres magyar fotós éveken át dolgozott két géppel, de a színes fotóit kevesen ismerték...eddig. Kiállításmegnyitón jártunk.
Ha megkérne valakit, hogy mondjon egy Robert Capa fotót, a legtöbben biztosan rávágják A milicista halála című képet, ami valóban az egyik legismertebb és legnagyobb hatású riportfotó háborús témában. Ha esetleg mégsem ezt, akkor egy másik fekete-fehér felvétel címét mondják, és ez sem csoda, hiszen kevesen tudják, hogy a magyar származású művész színes filmre is dolgozott. Ha pedig szeptember 20-ig ellátogat a budapesti Robert Capa Központba, akkor megbizonyosodhat arról, hogy ezek a színes felvételek is képesek ugyanúgy magukba szippantani, mint a fekete-fehérek, sőt! Kiállításmegnyitón jártunk, részletek a hajtás után!
A kiállítást az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Colleen Bell, valamint Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg. A kötelező körök után pedig Cynthia Young, az International Centre for Photography kurátora mesélt a tárlatról.
A kezdet és a vég
Az első színes filmet Kodak fejlesztette ki még 1936-ban, és Robert Capa úgy tekintett rá, mint egy jó lehetőségre, amivel meg tudja magát különböztetni a többi fotóstól. Igaz, csak két évvel később döntött úgy, hogy ki is próbálja: amikor 1938-ban a kínai-japán háborúról tudósított, megkérte az egyik New York-i ügynökségnél dolgozó barátját, hogy küldjön neki 12 tekercs Kodachrome-ot.
Persze nem volt könnyű dolga, ugyanis a szerkesztők ekkor még a fekete-fehér képeket részesítették előnyben, így 1943-ban egy időre fel is hagyott a színes filmre fotózással. Állítólag szintén fényképészként dolgozó öccse, Cornell Capa is úgy gondolta, hogy a színes fotó nem hordoz több vagy más információt, mint a fekete-fehér fényképek, és a fotóriporterek maradjanak inkább az utóbbinál, a reklámfotósok pedig dolgozzanak nyugodtan színes filmekre. Ezzel nem voltak egyedül - ahogy a Guardian is írja -, az egész szakmát megosztotta a két formátum, és évtizedekig ment a vita arról, hogy mit is kellene használnia egy igazi fotóriporternek.
A háború után azonban Robert Capa minimum két fényképezőgéppel dolgozott, hogy fekete-fehérben és színesben is meg tudja örökíteni az aktuális témát. De ez kellett ahhoz, hogy a háború után haditudósítóként újra tudja pozicionálni magát, és a folyóiratok igényt tartsanak a munkájára. "A háború után készített színes felvételein már nem sok maradt a háborús sztorijainak súlyából, de ezek a fotók a magazinok számára kívánatosabb világ játékosabb és kedvedzőbb képét tükrözik" - fogalmazott a kiállítás kurátora.
Capa az utolsó fotóriportját egy testhezálló témáról készítette, mégpedig azi első indokínai háborúról. A világ leghíresebb háborús fotósának a munkája lett a veszte: egy felderítő út közben ugyanis taposó aknára lépett, és életét már nem tudték megmenteni.
Young szerint részben azért nem mutatták be ilyen mélységben Capa munkásságának ezen szeletét mert szükség volt a digitális technikához arra, hogy az eredeti színeiben láthassuk a fotókat, de persze nem ez az egyetlen magyarázat. "A színes diafilmek is ott pihentek az archívumban, de senki nem nyúlt hozzájuk, nem voltak rendszerezve. Két évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy átnézem, sorrendbe rakom őket. A témák, a történetek ugyanazok voltak, mint a fekete-fehér felvételeknél, hiszen egyszerre kétféle filmre dolgozott, sőt, volt, hogy ugyanazt fotózta le, hogy a magazinok szerkesztőinek legyen miből válogatni. Így könnyű volt azonosítani a képeket, és végül azokat választottam ki, amely a legérdekesebbek voltak, a legerősebb képvilággal rendelkeznek. A színes fotók között is vannak, amik nem sikerültek olyan jól, de vannak igazi mesterművek" - nyilatkozta a Díványnak Cynthia Young.
A Capa in Color tárlat egyébként New Yorkban debütált még tavaly, és Európában eddig nem mutatták be sehol. A központban kiállított több mint 100 fotót helyszínek és főszereplők szerint csoportosítva ismerhetjük meg, Róma, London, Párizs és Japán mellett helyett kapott a Szovjetunió és persze Magyarország is, emellett olyan ismert emberek köszönnek vissza róluk, mint például Pablo Picasso vagy Ernest Hemingway, és a X-generáció projektből is láthatunk képeket.
Amikor a képszerkesztő fotóz
A Capa in Color tárlat mellett a fotós egykori legjobb barátjának és szerkesztőjének, a 98 éves John G. Morrisnak képeit is kiállítottak a központban. A Valahol Franciaországban – 1944 nyara fotói a normandiai partraszállás idején készültek. A LIFE magazin egykori munkatársa a megnyitón elmondta, soha nem vette magát komolyan fotósként, és állítólag a Budapesten kiállított, fekete-fehér fotók is aztán hetven évig lapultak egy íróasztal fiókjában. Robert Pledge, a Contact Press Images képügynökség igazgatója is megjegyezte, hogy amilyen hosszú karriert tudhat maga mögött szerkesztőként, Morrisnak annál rövidebb volt karrierje fotóriporterként, hiszen a D-day előtt és utána sem fényképezett.
John G. Morris 1944 nyarán három és fél hét alatt 168 képet készített Normandiában, és ebből 41-et állítottak ki a központban. "A háború peremvidékét fényképeztem, ami valahogy mégis arról ad képet, hogy milyen a háború maga" - nyilatkozta a legendás képszerkesztő, aki amikor augusztusban visszatért Londonba, fiókba rakta a 14 tekercs filmet és elfeledkezett róluk.
