Joss Whedon az utóbbi idők legfelkapottabb rendezője majdnem minden filmjében erős női karakterek szerepelnek, akik az ő univerzumán kívül szinte kihalóban vannak Hollywoodban. Így ha felbukkan egy-egy, mint amilyen például Sandra Bullock karaktere a Gravitációban, vagy az Alien-filmek Ellen Ripleyje (Whedon itt a 4. film forgatókönyvében dolgozott), az örömünnepet jelent. Whedon egyik legtöbbet méltatott munkája a Buffy, a vámpírok réme, amiben egy unatkozó tinilányról kiderül, hogy egy legendás vámpírvadász reinkarnációja, de szintén az ő munkája a Firefly című sorozat, ami ugyan csak egy évadot élt meg, mégis hatalmas rajongótábora van. Hogy miért váltak szinte karakterjegyévé az erős női hősök, arra az utóbbi idők legmenőbb filmese pár éve egy gálán 4-5 választ is adott, amit most a Guardianon osztottak meg. A színpadra Meryl Streep hívta fel a rendezőt, miután felidézte Whedon anyjának az emlékét, és méltatta a filmes munkáját.
Amikor Whedon a színpadra lép, azzal kezdi, hogy van egy kérdés, amit minden alkalommal feltesznek neki az újságírók - mintha mást nem is tudnának kitalálni. A kérdés így hangzik: miért ír ilyen kemény női karaktereket? Whedon szerint ezt olyan sokszor megkérdezték tőle, hogy végül tényleg kénytelen volt elgondolkodni a válaszon. "Szóval Joss, figyelj, miért írsz te mindig ilyen kemény női karaktereket?" - kérdezi aztán mintegy öninterjúként önmagától, majd meg is válaszolja az álújságírói kérdést.
Méghozzá több variációban. Az első verzió, hogy természetesen az anyja miatt, mert ő is egy menő, vagány, szexis és szórakoztató nő volt - épp olyan, mint azok, akikkel egyébként azóta is szereti körbevenni magát. "Különösen igaz ez a feleségemre, aki nemcsak okosabb és erősebb mint én, hanem néha még magasabb is" - magyarázza a rendező, akinek persze még humora is van. Második inspirációként aztán az apját említi, aki azon kevés férfi közé tartozott, akik rájöttek: attól, hogy elismernek másokat - adott esetben a feleségüket -, az ő férfiasságuk nem csökken.
Amikor harmadszorra teszi fel önmagának a kérdést, Whedon a történeteket hozza fel indokként, amik szerinte erőt adnak az embereknek. Szerinte van valami különleges egy olyan női főhősben, amivel férfiak is tudnak azonosulni, ami felnyit bennünk valamit, amit nem tudtak volna megfogalmazni: szenvedélyeket, álmokat. Olyan dolgokat, amik miatt kényelmetlenül érezték volna magukat, ha egy férfi hősön keresztül kellett volna kifejezniük. "Ezen a módon is segíthetek az embereknek". Végül pedig a legegyszerűbb magyarázatot is megismerhetjük, miért jók az erős női karakterek: "Mert dögösek" - feleli röviden.
És hogy mire futott ki mindez? Arra, hogy Whedon végre egy valós kérdéssel forduljon hallgatósághoz: "Hogyan lehetséges, hogy ez egy kérdés? Őszintén! Miért nem azt kérdezitek, hogy a másik száz forgatókönyvíró miért nem teremt hasonlóan erős női karaktereket?" - kéri számon, joggal, hozzátéve: az egyenlőség szerinte olyan, mint a gravitáció, nélküle nem lehetnénk itt. "Szóval a lényeg, a válasz arra, hogy miért csinálok ilyen erős női karaktereket: azért, mert ti még mindig felteszitek ezt a kérdést."
