Gyulához eleddig csak jóféle májasa és kolbásza révén volt szerencsém, de már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy az említett ínyencségek megbízható minőségét a város minőségének tesztelésével folytatom. Hiszen ahol ilyen remek étkek készülnek, az rossz hely nem lehet – nem beszélve arról, hogy a dél-alföldi centrum ráadásul Erkel Ferenc szülővárosa is egyben: eggyel több ok, hogy jobban szemügyre vegyük „a vizek városát”.
Az már találkozásunk első pillanatában világossá válik: számtalan szökőkútja és Élővíz-csatornája ebben a kánikulában is képes elérni, hogy az itt élők és a turisták ne árnyas szobák hűs ölén töltsék szabadidejüket.
Virágorgia és szökőkút-paradicsom
Érkezésünkkor az Eszperantó tér tele van családokkal, turistákkal és fiatalokkal: két fiú éppen az egyik szökőkút vizében áztatja a lábát, ami láthatóan senkit sem zavar különösebben. Az az érzése az embernek, mintha egy mediterrán kisvárosba csöppent volna, meghatározhatatlan helyre és időbe: a pesti aszfaltdzsungel után pedig különösen üdítő az a virág- és vízsugár-orgia, ami Gyulán fogad minket. Az Élővíz-csatorna ráadásul úgy szeli ketté a várost, hogy cseppet sem érezzük mesterségesnek: a partján sorakozó füzekkel olyan, mint egy szeletke esőerdő.
Akármennyire is hétköznapi eleme a mai városképeknek a virágdekoráció (bár sajnos még most sem mindenhol figyelnek erre kellőképp), itt minden egyes leander- és petúniabokor látványa mosolyt csal az ember arcára. Mert minden szirmon látszik az odafigyelés és az, hogy a tervezők nem voltak restek a különlegesebb, ritkább virágfajtákból válogatni – a sok helyen még mindig nagy népszerűségnek örvendő tulipán, muskátli, büdöske és rózsa helyett.
Ha akad pár négyzetméternyi üres terület, biztosak lehetünk benne, hogy többféle virág tüneményes kombinációjával töltik meg, néhány virágoszlop pedig egyenesen esküvői csokor benyomását kelti: mintha a gyulaiak mindennap ünnepelnének valamit.
A „gyulaiság” kötelez
A tökéletes városkép, a lenyűgöző virág- és szökőkútmennyiség a látszat ellenére nem csak a döntéshozók érdeme – mondja Perjési Klára polgármester, aki tősgyökeres gyulaiként talán még a szokásosnál is jobban a szívén viseli a rábízott város sorsát. Az utcákon látható rengeteg virág és a tisztaság épp annyira köszönhető a helyi lakóknak, hiszen ők is nagy gonddal ápolják Gyula utcáit, tereit – meséli.
Különösen dicséretes, hogy a városnak van egy örökségvédelmi rendelete, aminek a keretében évente néhánymillió forintból magántulajdonú épületek felújításához járulnak hozzá a még rendezettebb városkép érdekében. Így kell(ene) ezt csinálni, kérem szépen. A polgármester meggyőződéssel mondja: a „gyulaiság” egy régről datálható fogalom, amelynek a város rendezett, tiszta városképe mellett a vendégszeretet is szerves részét képezi.
A polgármester elmondása szerint a városban már hat éve nem került a földre szilárd hulladék, nincsenek levegőszennyező üzemek: a rengeteg zöldfelület is a város, a lakosság közérzetét javítja. A békéscsabaiak állítólag azt mondják, már a levegő is egészen más, amikor átjönnek Gyulára.
„Teában” ázó fürdőzők a 200 éves ősparkban
Persze nem csak a tiszta környezet, hanem az igen nagy népszerűségnek örvendő Várfürdő is hozzájárul az idelátogatók egészséges közérzetéhez – és a szó szoros értelmében vett egészségük megőrzéséhez. A festői környezetben – az Almásy-kastély 200 éves ősparkjában – található fürdő gyógy- és strandmedencéi tökéletes helyszínnek bizonyulnak a kikapcsolódásra, a sötét, barnás színe miatt csak „tea”-ként becézett, 72 fokos alkáli-hidrokarbonátos-kloridos gyógyvízben élő filterekként áztathatjuk ki magunkból a fáradalmakat.
Érdekes látni, ahogy a fürdővendégek birtokba veszik a történelem viharaiban megedződött ősparkot – de bizony olykor összeszorul a szív, látva például, hogy a fürdőzők az ún. Erkel-fa (amely alatt Erkel Ferenc állítólag a Bánk bánt 1861-ben megírta) körül található kis kerítésre terítik a gönceiket. Boros László, a Gyulai Várfürdő igazgatója elmondja: folyamatos „harcot” vívnak a vendégekkel ezügyben, de – ahogy azt a fürdő bejárásakor is tapasztaljuk – eddig még nem jártak sikerrel. Ám nem érünk rá végleg elkeseredni a múlt ilyen módon való megszentségtelenítésén, hiszen már a nemrég megnyílt Castello szaunapark látványa varázsol el minket.
Az echte finn recept alapján megálmodott kültéri szaunák valóságos kis Aprajafalvát alkotnak a szabadtéri jakuzzik szomszédságában: igazi luxuskényeztetésben lehet része annak, aki a szaunamesterek felöntési szertartásait is igénybe veszi. (Akad itt például sörös és mézes felöntés, de az „érzéki” fantázianévre hallgató is izgalmas kalandot ígér.)
Erkel-fagyi és Százéves Cukrászda
Éppen 200 éve, 1810-ben Gyulán született egyik legnagyobb zeneszerzőnk, Erkel Ferenc, akinek a szelleme azóta is jótékonyan lengi körül a várost. Az aradi vértanúk mellett érthető módon itt Erkel a legjobban reprezentált személyiség: szinte nincs olyan utca vagy tér, ahol ne jelenne meg valamilyen – szobor, emléktábla, utcanév – formában. A bicentenárium alkalmából 2010-et Erkel-évvé nyilvánították, így szülővárosa is igyekszik méltón megünnepelni a dátumot.
A kulturális programok mellett (amelyekről később még szó esik) akad, aki a másik végéről fogja meg a dolgot: két vállalkozó, Boka János és Szatmári Ferencné például az „Erkel Tricikli” névre keresztelt, ódon fagylaltoskocsiról kínálja portékáját. A készítő, Boka János két fagyikölteményt is szentel a zeneszerzőnek: az „Erkel klasszik” és az „Erkel duó” alapját a zöld dinnye alkotja, mivel ez volt a komponista kedvenc nyári csemegéje, a maraschino-likőr pedig csak erősíti az ínycsiklandó ízvilágot.
És ha már édesség, ne feledkezzünk meg az Erkel téren található Százéves Cukrászdáról, amely nevével ellentétben már jócskán túlvan a százon, mégis remekül tartja magát. Az 1840-ben alapított cukrászda patinás biedermeier bútorzata, ellenállhatatlan hangulata kézzel készített bonbonokkal egészül ki: meglepő módon le lehet ülni a ritkaságszámba menő székekre, élvezni a kivételes atmoszférát. Fagyizók és vendéglők terén egyébként nem lehet okunk panaszra: a Gelateria Maestro Toscano nevű cukrászda például még este tizenegykor is nyitott kapukkal, szabadtéri asztalokkal várja a betérőt (végre egy kisváros, ahol nem zár be minden 10-kor).
Sakkba bújtatott táncjáték
A gasztronómiai élvezeteken túl természetesen a kultúra is jócskán kiveszi a részét az Erkel-évből. Gyulára vezető sajtóutunk alkalmával a Várszínház igazgatóságának épületében Erkel Ferenc az operaszínpadon címmel nyílt kiállítás Erkel operáinak díszletterveiből és jelmezeiből. A letűnt korok lenyomataiként is szolgáló rajzok, tervek, plakátok és ruhák egészen érdekes szemszögből, az elmúlt évtizedek tükrében láttatják a komponista olyan műveit, mint például a Bánk bán, a Brankovics György, vagy éppen a Hunyadi László.
Az este már a zenéé, pontosabban a táncba bújtatott sakké: a köztudottan nagy sakkozó hírében állt Erkel még 1853-ban, egy operabálra komponálta meg Sakk-játék című művét, amely ugyan elveszett, de az Erkellel rokonságban lévő díszlettervező, Kentaur (Erkel László) és Horváth Csaba koreográfus Szálinger Balázs költővel karöltve álmodta újra az egyszervolt „játszma” lépéseit. A Forte Társulat előadása Erkel rövidebb, zongorára és hegedűre komponált műveiből válogat: Kassai István zongora- és Szecsődi Ferenc hegedűjátéka felvételről szólal meg, míg az egyik színész, Krisztik Csaba élőben csap a billentyűk közé.
Bár zongorajátéka nem tökéletes, elementáris erővel beszél belőle a test és a szó: furcsa ceremóniamesterként irányítja az élő sakkbábukat – néha pedig előfordul, hogy elveszti az egyensúlyát, a játszma a fejére nő. Eközben a Gyulai Várszínház Tószínpadát viháncoló szúnyogok ezrei lepik el: külön elismerést érdemel a táncosok – a cudar körülmények ellenére is – rendíthetetlen kitartása.
A kivilágított Gyulai Vár látványa olykor ugyan elvonja az ember figyelmét, de ez így, ebben a kombinációban tökéletes. Gyula minden bájával, nyugalmával is sok: nem elég két nap, de talán egy hét sem, hogy kiismerjük. Megállapítottuk ugyan, hogy itt a biciklisek veszélyesebbek, mint az autósok, de ez kevés. Így hát mindenképp vissza kell térnünk: mert Gyulán állítólag mindig történik valami.
