Tóth Bori őszi nagybemutatója előtt tétován keresgéltem szabad helyet a sorok közt, végül találtam egy széket, ami hivatalosan foglalt volt, de mivel érintetlen volt rajta "Tatiana's guest" feliratú cetli, leültem. Jobb oldali szomszédaim kedves orosz fiatalasszonyok voltak, bal oldali, szintén potyázó társaimat viszont hamar felállította a hostess. Bóknak vettem, hogy továbbra is sikeresen vegyültem az orosz lányok közt - bár sajnos azóta sem derült ki, kicsoda a titkozatos Tatiana.
Jó ötlet az oroszokat is számításba venni
Miközben azon agyaltam mekkora ötlet egy Magyarországra pozicionált "luxus" márka esetében az itt élő tehetős oroszokat is számításba venni - elkezdőtt a show és a kifutóra lépett az első modell - csodák csodájára - egy orosz agarat vezetett maga mellett, ruhakiegészítő gyanánt. Barzoj! Barzoj! ujjongtak a szomszédaim, ami oroszul agarat jelent.
A közönség izgatottan figyelte a hatalmas, riadt állat és a tizenöt centis sarkakon imbolygó negyvenkilós modell kettősét. A lenyűgöző jelenés már a katalógus fotózásnál is szerepet kapott, ha jól emlékszem, ez az első magyar divatanyag, amiben felbukkan ez a fajta, de a nemzetközi színtéren már kissé elcsépeltnek számít - tavaly többször belefutottunk már magazinokat lapozgatva, mondhatni az orosz agár volt 2010 dalmatája.
Aki látott már ilyen nemes állatot, az tudja, hogy szó szerint lélegzetelállító elegancia és erő sugárzik belőle - Tóth Bori a negyvenes évekbeli arisztokrata hölgy imázsához használta fel, ami láthatóan erősen inspirálta új kollekcióját. Ha nagyon megfeszülök, fel tudok sorolni néhány visszatérő elemet, kapcsot - de alapvetően megint elmondható, hogy nem volt elég erős összefüggés az egyes darabok közt, egy-egy rosszabb anyagválasztás, érthetetlen vadhajtás széthúzta a sorozatot.
Sárga-fekete szekció
A kontrasztok ismét nagyon fontosak voltak, Tóth Bori egyik kedvenc játékszere a meglepetés, imádja a fordulatokat, az ellentétpárokat. A bemutató első szekcióját a puha, mély fekete textúrák és a harsány citromsárga szembeállítására húzta fel – több kevesebb sikerrel. Az egyik sárga hosszú kabátot például szívesen viselném, tökéletes szabás, ragyogó szín – igazi téli csoda. De az áttetsző fekete csipkeblúz például már nagyon elcsépelt, és a sállal egybekötött gallért is el kéne felejteni, akárcsak a hasnál buggyantott megoldást, ami még a tökéletes alakú modellen is érdekesen állt.
A sárga-fekete szekció kristályokkal díszítet estélyije pedig - Sting Desert Rose című számával aláfestve - kiverte a biztosítékot. A klasszikus kis fekete ruha szőrméből - akár mű, akár igazi – pedig a muff szót juttatta eszembe. Később érkeztek lágyabb mustáros sárgák, amelyek kifejezetten pihentetően hatottak az élénk sárgától felzaklatott érzékekre.
Ezt követően terítékre került egy hangos zöld árnyalat, aminek a reflektorfény különösen jót tett. Megakadt a szemem egy gyönyörű sárga cipellőn, amit egy zöld ruhához adtak fel. Nagyon erős, szép kontrasztot alkotott ez a két szín együtt, akár lázadó color-blocking megoldás is kerekedhetne belőle, de azonnal jókislányos hivalkodásba csúszott át azáltal, hogy egy passzoló sárga táska kísérte. Ebben a szekcióban érkezett a legszebb öltözék is, amely egy klasszikus férfi szabásvonalat idézett, a mellények hátmegoldását – az egyik zöld ruha ugyanis hátul mustársárga selyembetétet kapott.
A macskanő szettek elvonták a figyelmemet
Érdekes hatást keltettek a hosszú ujjú ruhák, csuklón megfogott bő ujjal, kár, hogy a macskanő szettek elvonták a figyelmemet. A selyemfényű metálkék leopárd, amelynek később a magenta párja is megérkezett – eltúlzott, már-már győzikés magasságokat érintett. Ezt fokozta az aranyló bőrkabát, amely teljesen felzaklatott – csak akkor nyugodtam meg, amikor egy csodás, szoborszerű, legyező-gallérral variált bézs kabát jelent meg a színen.
Nekem az aranycsipke ruha is sok volt, a "too much" iskolapéldája, de orosz szomszédaimnak nagyon tetszett. Ekkor – mintegy drámai csúcspontként – a kétbalkezes dj néhány másodpercre elvesztette a fonalat, és elhallgatott a zene – a tűsarkak puha kopogása még inkább a ruhákra terelte a figyelmet. A finálé előtt érkezett az egyik kedvencem, egy kezes-lábas, mélyen dekoltált fekete overál, amelyen egyetlen dolog történik, egy csomó köldöktájon. A szuperarisztokratikus szadomazo szép példája, kár, hogy a következő pillanatban rádobtak egy közepes, flitteres estélyit – ekkor értettem meg, hogy Tóth Bori kínja ugyanaz, ami üzleti sikerének titka, hogy sokféle embernek szeretne megfelelni.
