A kiállításod címe Hanna. Ki ez a lány?
A projekt egy történet folytatása, ami tavaly tavasszal kezdődött, amikor ugyancsak Samaras Daphne-val – aki most is közreműködött a munkában – elkészítettük az Illusion című videót. Ennek a karakternek a továbbgondolásaként valósult meg egy tavaly nyári projektem, amelynek főszereplője Rose, egy képzeletbeli remetelány. A sztori következő fejezete szól Hannáról, akinek az élete egy kis ékszeresdoboz. Valójában a modell neve Hanna, de akárcsak egy színésznő, nem a saját személyiségét jeleníti meg.
Rose és Hanna… ezek valójában a te arcaid?
Van ebben némi igazság – folyamatosan keresem azt a nőt, aki életre kel a terveim által. Ez a karakter az én változásaimra reagálva folyamatos átalakuláson megy keresztül. Rose és Hanna nagyon hasonlóak, mindketten szőkék, törékenyek, és van bennük egy nagy adag melankólia. Ami az ízlésüket illeti, vonzódnak a finomabb púderes színekhez, a világosszürkéhez, a lazachoz.
Trend mostanában a szezonális kollekciók kereteinek felrobbantása, te is egyre több projektet készítesz.
Azt vettem észre, hogy nem tudok azok között a keretek között kibontakozni, amit a hagyományos ritmus, az évi két nagy kollekció jelent, sőt, évszakok szerint is nehéz gondolkodni. Sokkal szívesebben tervezek több kisebb sorozatot, és ezeket különféle projektek köré fonom – folyton rohanok előre, és ennek sokkal inkább megfelel a mikrokollekciók dinamikája. Ezzel nem vagyok egyedül, valóban van egy ilyen tendencia, bár a nagyobb márkáknál elvárás a szezonális kollekció. Valójában nem kell megfelelni ennek ahhoz, hogy valakiből jó tervező váljon, ráadásul a közönség érdeklődését is könnyebb fenntartani több kisebb anyaggal, mintha félévig ugyanazt látnák. A pörgésben én is jobban tudok fejlődni, jobban látom, mennyit változom – és azt is hozzá kell tennem, hogy itthon jobban eladható a több kisebb széria. Amíg egy tervező nem nagy tételekben értékesíti a ruháit, addig ez a ritmus jobban megéri.
Kiknek tervezel és hogyan találnak rád a vásárlók?
Amikor egy-egy külföldi blogmegjelenés után megnő az érdeklődés egy sorozat iránt, minden korosztályból kapok megrendeléseket – a tiniktől a hatvan éves hölgyekig. A fejemben általában jóval szűkebb célközönség jelenik meg, mint amit a visszajelzések igazolnak – ez nagyon örvendetes. Most az a feladat, hogy egy tudatosabb stratégiát alakítsak ki, szeretnék egy webshopot és egy saját műhelyt. Fontosnak tartom, hogy emellett megtarthassam a fogyasztható árakat, nem jó hozzáállás egy fiatal tervező részéről, ha a nagy divatházak árszintjét lövi be, amikor még nem tudja ugyanazt a minőséget biztosítani. Szerencsére rendszeresen kapok nemzetközi megkereséseket, például Londonból, Berlinből, New York-ból, Ciprusról, Prágából érdeklődtek, de egyelőre komolyabb befektető híján még csak néhány darabot tudok kiküldeni.
Mit ajánlanál egy tizenévesnek, akinek az az álma, hogy divattervező legyen? Te milyen utat jártál be eddig?
Csak az érettségi évében találtam ki, hogy pontosan mit is szeretnék csinálni, de elsőre bekerültem a MOME textil szakára. Ennek is megvoltak a hátrányai, az első hónapokban nagyon megszeppentem, de aztán utolértem azokat, akik évek óta készültek erre. A mi évfolyamunk volt az első, aki a (három plusz két éves) osztott képzésben indult – az osztályom három évig nagyon inspiráló közeget jelentett, de alig néhányan maradtak mesterképzésen. Most az évfolyam nagy része külsős – bölcsészek, természettudósok stb. –, így mindent az alapokról kellett kezdeni, ami érthető módon nagyon sok feszültséget hozott, de remélem, a tanszék felismeri majd a sikertelenséget, és pár év múlva várható majd javulás. A mesterképzésben csalódtam, de az alapképzésről csak jót tudok mondani, mindenképp ajánlom az elvégzését, mert minőségi munka folyik. Fontos az is, hogy a tervezők világot lássanak, én eddig egy félévet töltöttem Párizsban, de úgy érzem, ezzel még nem tudtam le a kíváncsiságot, ami bennem van.
És nem árt hamar összefüggő projektekben gondolkodni… Te már az egyetem elején elkezdted építgetni a Tomcsányi Dóri brandet, ez hogyan fért össze a szintén erős kepp márkanévvel?
Három éve készítettem az első kisebb kollekciómat, amire nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, és ez nagy lendületet adott. Ezután alapítottuk a kepp showroomot, amely úgy indult el, hogy mind az ötünknek megmarad a saját tervezői karaktere – a közös műhely pedig ernyőként fogja össze ezt a sokféleséget. De ez az elképzelés azonnal felborult, amikor kaptunk egy felkérést, hogy a Marie Claire Fashion Days-en szerepeljen egy közös kepp-kollekció. Már ekkor kezdtem érezni, hogy a tervezés nekem önállóan jobban megy, de persze, rengeteget tanultam a közös munka során. Nagyon oda kellett tennünk magunkat, megtanultuk mindannyian, milyen az, amikor tegnapra kell megcsinálni valamit a legmagasabb színvonalon. Néhány héttel ezelőtt vált hivatalossá, hogy elválnak útjaink, de a jó barátság megmaradt, nagyon szurkolok nekik.
Szombaton Bécsben debütál az új kollekciód a design meetup-on – itt is lesz női főszereplőd?
A meetupon legfrissebb, Color Project című sorozatomról fogok beszélni, amit őszi-téli kollekcióként szoktam emlegetni, de nagyon üde, erős színek jellemzik. A koncepció ehhez kapcsolódik, azt próbáltam megfejteni, hogyan találkozhat két tiszta szín egy-egy ruhadarabon belül éles váltásokkal, ami olyan hangsúlyos pontokon helyezkedik el, mint a mell- vagy derékvarrás. A sorozatot egy nagy anyaggyűjtés előzte meg, a legfőbb inspirációt a hatvanas évek grafikai designja jelentette, például könyvborítók. A ruhákon ezek az egyszerű gesztusok köszönnek vissza, nagy felületek, minta nélkül, illetve visszatér az egyik kedvenc megoldásom, a körgallér. Az anyag egyelőre nem publikus, itthon júniusban fog debütálni, de annyit elárulhatok, hogy ennek a sorozatnak is lesz női főszereplője.
