Kóti Réka legutóbb a Fashion Video Festival számára készített image sorozatot, és a Zagar zenekar lemezborítója is az ő munkája. Készített már portré sorozatot Hámori Gabrielláról és imázs képeket Mojzes Dóra divattervezőnek. Most Udvarhelyi Zsuzsanna festőművésszel közös kiállításán nézhetjük meg fotóit egészen február 1-ig a Boscolo New York Palace Art Galériában.
Érdekes vállalkozás divatképeket a falra akasztani és festményekkel együtt bemutatni. A kiállítás címe Nadin. Ki ő?
Igen, bátor vállalkozás volt mindkettőnk részéről. De pont emiatt szabadabb volt a mozgástér, kevesebb műfaji határ szabott korlátot a fantáziánknak. Nadin egy orosz női név, ami reményt jelent, és amit Zsuddal mindketten nagyon szépnek találtunk. A kiállítás a nő világát járja körül. Én olyan portrékat hoztam, amik önállóan is egységet alkotnak. Vannak sötét tónusú, melankolikus és álomvilágszerű színes képek is közöttük.
Milyen nőideált jelenítesz meg a képeiden?
Az örökérvényű, egyetemes szépséget szeretném megragadni, ami bár egyszerű, mégis nehezen megfogható. Nem egy aktuális divat vagy nőideált képvisel, hanem természetes és titokzatos. A képeimen megjelenő nők önállóak, nehezen megismerhetők és erős érzelmekkel bírnak. Nem szeretnék egyértelmű szimbólumokat, jeleket adni, inkább arra törekszem, hogy meglepjem és elgondolkodtassam az embereket. Szeretem a talányokat.
Miben ragadható meg a fotóidat jellmező látásmód?
Számomra ideális, ha nehezen megmondható, hogy egy kép tegnapelőtt vagy több évtizeddel ezelőtt készült e. Emellett a nőalakok és a hangulatok is melankóliát, magányosságot tükröznek, ami talán azért érdekes, mert a lomót leginkább partifotókhoz és több embert megjelenítő képekhez használják. Izgalmas kihívás számomra egy ellenkező irányt, egy elidegenedett hangulatot bemutatni vele.
Hogyan találtál rá erre a technikára?
Két évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni divat- és portréfotózással. Elvégeztem Stalter György fotóstanfolyamát, és Almási J. Csaba divatfotós mellett voltam asszisztens fél évig. Érdekelt az analóg és a digitális fotózás is. Egyik barátom felhívta a figyelmemet a lomográfiára, és ebben az időben kezdtek professzionálisabb felkérések is érkezni hozzám, főként divattervezőktől. Úgy éreztem, hogy ezeket az anyagokat műtermi környezet helyett, analóg technikával, lomóval külső helyszíneken szeretném fotózni. Így kezdődött.
Lázadó lomográfia
A lomográfia szó a speciális, Lomo LC-A fényképezőgép nevéből ered, amelyet 1983-ban kezdtek el gyártani Szentpétervárott. Az ezzel készített képek széle mindig sötétebb, mint a közepe a csőeffektus eredményeképp (a jelenség neve: vignettáció). A lomo-hívők szeretik ezt a képi hibát, és magukat az összes fotografikus kötöttség alól felszabadultnak nyilvánítják. A képek témáját nem tervezik meg előre, nem foglalkoznak a fényviszonyokkal, akár éjjel is fotóznak. Szabályaik közé tartozik, hogy megpróbálnak minél közelebb menni a lefotózandó emberhez vagy tárgyhoz, spontán fotóznak, gyorsan dolgoznak, nem gondolkoznak fotózás előtt, és nem gondolnak arra, hogy milyen lesz a kép, ha elkészül.
A divat jellemzően a nők világa, de a kamerák mögött inkább férfiak állnak. Milyen kihívásokkal kellett megküzdened, vagy inkább előnyét látod?
Nőként az általam lefotózott modellekkel könnyen megtalálom a közös hangot. Eddig semmilyen hátrányát nem éreztem fotósként annak, hogy nő vagyok. Az is igaz, hogy nem használok nagy technikát, hiszen emiatt is tekinthető férfias szakmának a fotózás. A világítás, a műterem berendezése mind fizikai erőt kíván. Esetemben a kamera elég a képek elkészítéséhez, így a technikától mentes fotózás is személyesebb hangulatú.
Miben ad mást az a bizonyos női fotósszem?
Talán jobban átérzem a női lélek rezdüléseit. A legtöbb modellem közel áll hozzám, barátom, és fontos számomra. Ennek köszönhetően a fotózások mindig igen személyesek. Sokszor fotózom önállóan, saját – nem felkérésre készülő – fotósorozatokat megvalósítva, ezért kompromisszum nélküli képek készülhetnek.
Mennyire beszédesek a képek, ha rólad van szó?
A nőideál, amit bemutatok nem feltétlenül hasonló ahhoz, amit megélek a hétköznapjaimban. Inkább a lelki világomat tükrözi. Hajlamos vagyok a melankóliára és a zárkózottságra, ezért a képeim sem harsányak. Számomra a képek elkészítésekor elsősorban a képen szereplő ember bemutatása a fontos, természetesen a saját látásmódomon keresztül.
Elmosódó, sötétebb tónusokkal dolgozol. Miért ezt választottad?
Ha lehetőségem van arra, hogy lefotózzak valakit, akkor szeretem természetes kontextusba helyezni. Nem használok mesterséges fényt. Fantasztikus élmény számomra, ahogy a természet asszisztál: adott napon milyenek a fények, milyen a környezet, ezt a komplexitást nem szívesen venném el a képektől. Ezért nem fotózom szívesen műteremben, és készítek képeket talán ösztönösebben.
Akkor igaz itt is, hogy a nők inkább az érzelmeire és az ösztöneikre hagyatkoznak, a férfiak racionálisabban dolgoznak a kamerával, jobban megtervezik a képeket?
Kevésbé komponálom meg a képeimet, talán egy férfi fotósnál a beállítások és a technika dominánsabbak. Feltehetően van egyfajta szexus is az ellenkező nemű modellel. Ebből a szempontból biztosan más a hangulata egy ilyen fotózásnak. Nálam egy kép elkészítése sokszor olyan egyszerű, mintha egy barátnőmmel elmennénk sétálni, és én közben lefotóznám.
Említetted, hogy sokszor untatnak a magazinok. Akkor mit jelent számodra a divat?
Folyamatosan követem a kortárs divattervezők munkáit. És fontosnak tartom a divatot, mert egy zseniális kommunikációs eszköz. Sokat elárul egy emberről, egy társadalmi szituációról vagy egy országról. Következtethetünk arra is, hogy valakinek mekkora az önbizalma, hogyan gondolkodik önmagáról. De csak ez alapján megítélni valakit elég egyoldalú lenne. Számomra nem az a legizgalmasabb, ha valaki up-to-date a divatban, jobban kedvelem, ha az egyéniségét tükrözi, és van valami könnyedség a viseletében.
Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod fotózással kapcsolatban?
Óriási élmény volt az első analóg tekercs képeinek hívása után felismerni, hogy egy lomós kamerával ilyen drámai hatású képek készíthetők. Minden alkalommal, mikor elkészül, összeáll egy sorozat, egyfajta eufóriát érzek. Egy-egy kép születése jelenti számomra az igazi katarzist és ez visz előre, ez vezet el egy újabb kép elkészítéséhez.
