viktoriánus anglia prostitúció

A viktoriánus kori Londonban a rendőrség szerint 8600 prostituált tevékenykedett, a valóságban azonban ennek tízszerese is lehetett a testükből élő nők száma. Ez azt jelentette, hogy a 15 és 50 év közötti nők közül minden hatodik ilyen módon kereste a kenyerét. Nem minden prostituált került a hatóságok látókörébe: a bordélyházakon kívül szép számmal akadtak olyanok, akik az utcán, a hajógyárak vagy kikötők környékén, vagy katonai táborokban árulták magukat. Előfordult, hogy férjük javaslatára (vagy kényszerítő ereje által) lettek prostituáltak, vagy éppen alkalomszerűen végezték ezt a tevékenységet, hogy szerény keresetüket kiegészítsék.

Veszélyes munkakörök

A 19. század közepétől bizonyos foglalkozások körében megnőtt a női munkavállalók száma. A házicselédek, valamint a ruhaiparban, gyárakban vagy mezőgazdaságban foglalkoztatott nők magas óraszámban dolgoztak alacsony fizetésért. A házicselédek ki voltak téve munkaadóik zaklatásának, a gyárakban a munkásnők pedig hosszú órákon át dolgoztak férfiak mellett, néha késő éjszakába nyúlóan, ami szomorú módon szintén gyakran vezetett szexuális bántalmazáshoz vagy nemi erőszakhoz. Társadalmi helyzetük egyenlőtlensége miatt nekik nem volt lehetőségük nemet mondani.

Inkább a prostitúció, mint az éhhalál

A varrónőket viszont a túlterheltség és az alulfizetettség vezette a prostitúcióhoz: ők kiegészítő jövedelemnek használták, hogy elkerüljék az éhezést. Így például egy megözvegyült fércelőnő így számolt be az őt kérdező Henry Mayhew újságírónak: „Akkor még élt a fiam, és egyszerűen nem tudtunk kijönni a pénzemből. Próbálkoztam az egyházközségnél, és ők azt mondták, hogy költözzek szegényházba, de én tudtam, hogy ha beköltöznék, elvennék tőlem a fiamat, márpedig én bármit elviselnék, csak ezt nem. Előfordult, hogy annyira nem volt semmim, hogy prostitúcióra kényszerültem, hogy elkerüljük az éhhalált.”

 

Sajnos nemcsak felnőtt nők, hanem gyerekek is áldozatul estek a prostitúciónak. Albert Smith a Household Words című háztartási magazinban 1857-ben arról panaszkodott, hogy „hétfői és csütörtöki napokon reggel hat és hét óra közt gyermekpiacot tartanak… Az apa vagy az anya piacra hozza gyermekét! Kikiáltják őket, akárha közönséges árucikket… átadják őket (…) a romlottaknak éppúgy, mint a megállapodott, rendes embereknek”. De az éhség is az utcára kényszerítette a gyereklányokat: ők sokszor nem is pénzért, hanem egy tál ételért adták oda magukat a kuncsaftoknak.

„Eljössz velem?”

A londoni Waterloo pályaudvar melletti Granby Street hírhedt volt arról, hogy a nők félmeztelenül álltak az ablakokban. Fényes nappal, ruhában azonban nem mindig volt könnyű felismerni őket: éppen csak kicsit tartották feljebb a szoknyájukat, mint az úriasszonyok. A férfiember biztosra tehát csak akkor mehetett, ha elhangzott a kérdés: „Eljössz velem?” A The Times 1862-ben közölte annak a férfinak a levelét, aki arról panaszkodott, hogy az Oxford Streeten férfiak követték a lányait, és „aljas javaslatokat” tettek nekik. A lap közölte az egyik olvasó válaszlevelét is, aki szerint – az érv sajnos ismerős lehet napjainkban is – talán a lányok öltözködése vagy viselkedése bátorította ezeket a férfiakat. Ezután több levél is érkezett a témában, a „megoldás” pedig az lett, hogy a nők öltözzenek csúnyább ruhába, és hajtsák le a fejüket.

Hasfelmetsző Jack

Az utcai szexmunkások élete tele volt veszéllyel. Erre a legismertebb példa a Hasfelmetsző Jack által elkövetett tizenegy gyilkosság: 1888 és 1891 között tizenegy prostituáltat ölt meg brutális kegyetlenséggel. A Scotland Yard tehetetlen volt, gyanúba keveredtek orvosok, szabadkőművesek, sőt Viktória királynő unokája, Albert Viktor is, akit egy prostituált megfertőzött szifilisszel, s egy elmélet szerint ezután kezdett bosszúhadjáratba ellenük. (Végül 2014-ben egy DNS-vizsgálat után kiderült, hogy a sorozatgyilkos egy lengyel származású fodrász, Aaron Kosminski volt.)

Több katonát ölt meg a szifilisz, mint a háború

A nemi betegségek, különösen a szifilisz, szintén égető probléma volt a korszakban: a katonák között több áldozatot szedett, mint a háborúk. A korszak elképzelése szerint a nőkben „szunnyad” a szexuális szenvedély, ami, ha fel is ébred, a férfiakéval összevetve igen lanyha. A szajhákkal szemben a tisztességes úrinők, háziasszonyok és feleségek álltak, akik szemüket behunyva és fogukat összeszorítva tűrték férjük közeledését, de a közvélekedés szerint igazából nem is nagyon lett volna rá igényük. A prostitúció tehát ily módon is a magasabb társadalmi osztályok férfitagjainak igényeit szolgálta: segített megőrizni a leányaik szüzességét, és a házasasszonyokról elhárította a szexuális élet terhét – ugyanakkor gyakran megfertőzte őket szifilisszel.

Ördögi kör

1864-ben a betegségek terjedésének megakadályozása érdekében az angol Parlament elfogadta a fertőző betegségekről szóló törvényt. Ennek értelmében minden nőt, akit szexuális úton terjedő fertőzés hordozójával gyanúsítottak, orvosi vizsgálatra kötelezhettek. (Ha egy nő ellenállt, kényszerítették: például az asztalhoz kötözték.) Ha kiderült, hogy fertőzött, három hónapig kórházi kezelésre ítélték, majd ezt követően gyakran menedékházakba, javítóintézetekbe küldték. Ha „megjavult”, kiajánlották házicselédnek – és az ördögi kör kezdődött elölről.

A főként harmincas és negyvenes, nős férfiak által látogatott bordélyházak úgy működtek, mint manapság a franchise hálózatok. A központi irodában a lányokat kor, arcbőr, méret és tapasztalat szerint regisztrálták. Be kellett mutatniuk egészségügyi bizonyítványukat, amelyet az ügyfél is bármikor megtekinthetett. A lányok átlagosan 18–22 év közöttiek voltak, de akadtak köztük sokkal fiatalabbak, akár 12-13 évesek is. Keresetükből fedezniük kellett az egészségügyi vizsgálatokat, a mosodai számlát és a napi két étkezést. Ha hívták őket, magánrendezvényekre is elmentek, ilyenkor nyolcórás volt egy műszak, délután háromtól este 11-ig tartott. 11-kor leváltották őket idősebb társaik, akik a lerészegedő férfiakkal maradtak egészen reggel 7-ig.

A szüzesség véd a nemi betegségektől

Az igazán tehetősek katalógusból rendelték a lányokat. Ezek a füzetek tartalmazták a prostituáltak életkorát, fizikai leírását, személyiségének jellemzőit és tarifáját, ami általában 2–3 angol font körül mozgott. Egy szűz lány 5–25 fontba került. A szüzesség ugyanis nem csak a tehetősebbeknél volt nagy érték: a nemi betegségektől tartó gentlemanek szívesen választottak érintetlen lányokat. (Ez nem kevés pénz volt: 25 font egy gépírónő éves fizetésének felelt meg, de egy szakképzett munkás is mindössze 62 fontot keresett évente.)

Korbácsolós bordélyokba járt a miniszterelnök 

De a legkülönösebb jelenség kétségkívül a tematikus bordélyházak elterjedése volt. A „hagyományos” szexet kínáló intézményeken kívül léteztek melegbordélyok, „beöltözős” bordélyok, sőt, korbácsolós bordélyházak (flagellation brothel) is. Ezekben a házakban a férfiak azért fizettek, hogy nők (vagy férfiak) megkorbácsolják őket, és olyan sokaknak támadt erre igényük, hogy az Angliába látogató német szexológus, Iwan Bloch megjegyezte: „Anglia ma a megvesszőzés országa.” A jelenség hátterében valószínűleg az állt, hogy az erőszak meglehetősen gyakori volt a viktoriánus időszakban: a férjek verték a feleségüket, a tanárok a diákjaikat, a szülők a gyerekeiket, az urak pedig a szolgáikat. Fiatal fiúk százai tanultak olyan intézményekben, ahol a mesterek előszeretettel vesszőzték meg őket, amit később – egy nő kezéből – talán újra át akartak élni.

Állítólag IV. György király is gyakran megfordult egy bizonyos Mrs. Collett ostort tartó kezei között, de a neves költő, Swinburne is hódolt ennek a szenvedélynek csakúgy, mint William Gladstone, aki a britek miniszterelnöke volt 1868 és 1894 között. A leghíresebb korbácsolós házat egy bizonyos Theresa Berkley működtette, aki a testi fenyítés koronázatlan királynőjének számított: számtalan fenyítőeszközzel rendelkezett, a nyírfaágaktól kezdve az ostorokon át a durvább kínzóeszközökig, sőt, maga is feltalált egyet. Berkley asszony gazdag, 100 000 fontos örökséget hagyott maga után, amit misszionáriusként tevékenykedő öccse nem volt hajlandó átvenni, ezért a domina mesés vagyona végül a brit koronára szállt.