326-402. TK 98-25. Másoknak ezek csak értelmetlen számsorok és kódok, nekem viszont a gyerekkorom: akik elég érettek ahhoz, hogy emlékezzenek a hatjegyű telefonszámok korszakára, már talán meg is fejtették a két feladványt. Bizony, az első volt budapesti otthonunk telefonszáma, míg a második az első olyan családi autó rendszáma, amelyre már emlékszem.
Nem tárcsázunk már szinte sosem
Ezzel szemben most mi a helyzet? Két telefonszámom van, egy privát mobil és egy munkára használt, és még ebből sem jegyeztem meg az egyiket – mindig meg kell néznem, ha valaki kérdezi. Vezetékes telefonom azóta nincsen, hogy saját lakásba költöztem, és bizony már a szüleim vezetékes számát sem tudom.
Az autó rendszáma azért még megy, de ezért is csak a mobilparkolás a felelős talán.
Miért alakult ez így? Hiszen a telefonszámokat továbbra is használjuk – de a hogyan eléggé más, mint annak idején volt.
Hiszen mi is történik pontosan akkor, ha fel akarunk hívni valakit? Nagyon sok háztartásban a miénkhez hasonlóan nincs már vezetékes telefon – vagy ha van is, legfeljebb azért, mert a tévé-internet-telefon előfizetése együtt olcsóbb, mint ha csak két szolgáltatást rendelnénk meg, ezért hozzácsapjuk a vezetékest is. Nem ütjük már be ilyen készülékbe a hívott számokat, amikor pedig mobiltelefonról indítunk hívást, a telefonkönyvet, a kedvenceket vagy a híváslistát nyitjuk meg, és onnan keressük ki az elmentett számot. Vagy esetleg a virtuális asszisztenst kérjük meg szóban, hogy tegye meg ezt helyettünk.
Hacsak nem szerelőt, futárt vagy interjúalanyt hívok, velem legalábbis nem igazán fordul elő, hogy be kellene pötyögnöm a számot.
Ezért őrzi memóriánk a régi telefonszámokat
„A sok éve használt telefonszámok nagy része nagyon is releváns már önmagában is, mivel ezek általában olyan emberek számai, akik családtagok és barátok voltak. Mind a szám tárcsázásának gyakorisága, mind az a tény, hogy életünk egy jelentős személyéhez kötődött, erősíti azt, hogy az információ hosszan megmaradjon a memóriában” – vélekedik Martin Conway, a Londoni Egyetem professzora.
Ezt könnyen ellenőrizheted, ha megpróbálsz visszaemlékezni legjobb barátod vagy nagy szerelmed számára.
Ha negyven közelében jársz, akkor egész biztosan tárcsáztad akár utcai, pénzbedobós vagy épp telefonkártyás készülékről is ezeket a számokat, melyek beégtek az agyadba.
Vannak olyanok is, akik a számsorokra már nem emlékeznek, de az izmok vagy inkább a mozdulatok memóriája ilyen szinten is él: ha eléjük tennének egy készüléket, gond nélkül hívnák fel azon az ominózus illetőt.
„Állandóan használtuk ezeket a számokat, ezért ismernünk kellett őket.
Annyiszor billentyűztük be ezeket a számokat, hogy egyfajta izommemória alakult ki ezek kapcsán.
Egyértelmű, hogy vannak pillanatok, amikor úgy érezzük: végigmondani nem tudnánk őket, de ha adnak egy telefont, az ujjaink maguktól ütik be a számokat” – vélekedik Chris Bird, a Sussexi Egyetem pszichológusa.
A legjobban azokra a számokra – összességében véve dolgokra – emlékszünk, amelyek tinédzserkorunkat jellemezték: ezt az időszakot a kutatók emlékdudornak nevezik. A mai negyvenesek még aktívan billentyűztek be számokat, ezáltal újra meg újra memorizálták őket: az emlékezés ugyanis nem úgy működik, mint egy fiókos szekrény, amelybe ha valamit beteszünk, az ott marad.
Újra meg újra elővesszük az emlékeket, ezzel tesszük valódi emlékké azokat.
A telefonszámokat elég sokszor kellett leporolnunk újra meg újra: nem csoda, hogy ezek élénken megmaradtak emlékezetünkben…
A mai PIN-kódok ezért mennek ki a fejünkből
Ami igazán meglepő, az az, hogy ezekre az évtizedes korú, ma már szinte soha nem használt számokra sokkal jobban emlékszünk, mint egy mai netbankjelszóra vagy PIN-kódra – annak ellenére, hogy ezekre szinte napi szinten van szükségünk!
A megoldás abban rejlik, hogy a fontos telefonszámokból annak idején kevés volt, ezek belénk égtek. Ma ugyanakkor van PIN-kódod a telefonodhoz, a bankkártyádhoz, az agyad emellett megpróbál tárolni egy rakás jelszót a céges laptophoz, az e-mailekhez és a közösségimédia-fiókokhoz, ráadásul ezek mindegyike eltérő:
van csupa szám, de abból is akad négy- vagy többjegyű, kellenek speciális karakterek, nagy- és kisbetűk, számok, és az is lehet, hogy a mobilod képernyőjét egy mintázat rajzolásával oldod fel.
Memóriánkat egyszerűen túl sok, meglehetősen véletlenszerű jelszó foglalja le, ezek közül némelyik időlegesen kieshet a tárból – sőt, akár végleg is, ha az agy a rossz próbálkozások hadát igyekszik megjegyezni.
Ha meg szeretnéd előzni a felejtést, érdemes megpróbálni helyzetekhez, szituációkhoz, emlékekhez kötődő jelszavakat, kódokat használni – nem ugyanazt mindenhol! –, és azt is érdemes fejben tartanod, hogy a kutatások arra jutottak: a memória számára hét elem megjegyzése lehet a határ. Mindegy, hogy bevásárlólistára felvésett élelmiszerekről, telefonszámról vagy egy jelszó karaktereiről van szó, ha a rendszer engedi, hét karakter alatti jelszó megjegyzésével a saját dolgodat könnyíted meg.
„Az ember addig létezik, amíg a neve valakinek a telefonjában benne van?”Sokan évekig őrizgetik elhunyt hozzátartozójuk számát a telefonjukban, mert azt gondolják, így van némi ráhatásuk a megmásíthatatlan valóságra.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
