Ebből készül valójában a szempillaspirál és a rúzs: biztos, hogy ezek után is magadra kened?

GettyImages-546419209
Vermes Nikolett

Aki az olajokra és a vízre gondol, jó úton halad, hiszen ezek minden smink alapjai, ugyanakkor mindet más anyag tesz szilárddá. A rúzs a legbizarrabb, a szempillaspirál egy fokkal elfogadhatóbb, az alapozók körül pedig máig sok a kérdés.

Azt gondolhatjuk, hogy egy drágább smink jobb a bőrnek, mint az olcsóbb változat, de már nem jelent garanciát az árazás, ahogy a márka sem. Mégis hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban megbízható kozmetikumot használunk? Elég elolvasni az apró betűs részt a csomagoláson, és kiderül.

Az alapozók ásványokból készülnek: a bio is

Alapozót vagy valamilyen fedőréteget azok a nők is használnak, akik nem szeretik az erős sminket, éppen ezért a púderek és a krémek a legkelendőbb termékek a piacon. Ahogy minden színes kozmetikumnak, úgy az alapozónak is két fajtáját különböztetjük meg: a hagyományosat és a biót.

Egy közös van az összes kencében: ásványokat tartalmaznak.

Ezenkívül a további összetevőkön múlik, hogy milyen besorolást kap a smink. A hagyományos fajták fedése általában jobb, ennek oka, hogy a mesterséges adalékok között van szilikon, alkohol, szintetikus emulgeáló, állományjavító és tartósítószer. Az így készült alapozók használata hosszú távon bőrirritációt okozhat, rosszabb esetben allergiás tüneteket. Ugyanakkor a biokozmetikumok sem mentesek a mesterséges összetevőktől, de azokba természetes növényi olajok kerülnek, amelyek tápláló hatásukkal némileg ellensúlyozzák a kémiai anyagokat – illetve nem állatkísérletekkel készülnek. Tehát amennyiben az alapozó használatával valóban szebb arcbőrt akarunk, válasszunk biosminket.

Érdemes tudni, hogy az alapozó krémtartalma felszívódik a bőrbe, és vele együtt a káros anyagok is, míg a szilárd anyagú púderből kevesebbet szív magába arcbőrünk.

A biosmink használata szebb arcbőrhöz vezethet/Fotó: GettyImages
A biosmink használata szebb arcbőrhöz vezethet/Fotó: GettyImages

A rúzs titka

Ahány kultúra, annyi hagyomány kötődik az ajak kiemeléséhez. Például 5000 évvel ezelőtt a sumérok drágaköveket zúztak össze, majd a szájukra nyomták azokat. Kleopátra pedig őrölt kárminbogarakból készült rúzst használt. A mai rúzsok azonban egy vízből és olajokból álló masszából készülnek, amelyeket porokkal színeznek (ezek a porok jellemzően ásványokból készülnek, ugyanakkor ma sok olcsóbb megoldást is alkalmaznak a tömeggyártás során). Az így kapott sűrű keveréket kiöntés előtt lefagyasztják, majd felengedés után formába öntik. A széles színválaszték ma minden márkánál megtalálható, és nem kell attól félni, hogy a különböző tónusok más-más bizarr rovarokból származnak, hiszen ezek valójában szintetikus színezők. 

Az élénk színt mesterséges porok adják /Fotó: GettyImages
Az élénk színt mesterséges porok adják /Fotó: GettyImages

A szempillaspirál körüli tévhitek megszűntek

A piaci verseny gyakran nagy hazugságokra sarkallja a versenytársakat, így volt rá példa, hogy egy gyártó megbotránkoztató tévhiteket terjesztett a szempillaspirálról, mely szerint denevérürülékből készül. A pletyka természetesen nem igaz. A szempillaspirál alapját is víz és olaj adja – gondoljunk bele, hogy egyes termékek milyen ragadósak –, míg az erős fekete színt a mesterségesen előállított ásványi por biztosítja. Az arányoktól függ, hogy milyen hatást kelt egy adott szempillaspirál, az erősebb koncentrátum dúsabb pillákat eredményez, míg a lágyabb massza természetes tekintetet kölcsönöz.

Nem csak a kefe minőségén múlik a tökéletes hatás /Fotó: GettyImages
Nem csak a kefe minőségén múlik a tökéletes hatás /Fotó: GettyImages

Fontos információt rejt az apró betűs rész a smink terén is

Mivel minden kozmetikum alapja azonos, a minőség-ellenőrzés is ezen a területen kezdődik, majd a sminkfajta alapján kitér más szempontokra. A világszerte elismert minősítőszervezetek logóival ellátott csomagolások megbízható alapanyagokból álló termékeket jelölnek. Vagyis már nem kell félnünk a bizarr és mérgező összetevőktől, ha a következő címkék valamelyikét látjuk a borításon: BDIH, Cosmebio, Demeter, NaTrue, Ecocert. Ezenkívül figyelmesen kövessük az összetevők listáját is, és amennyiben a következő adalékokat látjuk, inkább mondjunk le a sminkről: parabén, nátrium-lauril-szulfát, polietilén-glikol (PEG), oxibenzon. Érdemes rászánni plusz egy percet a kiválasztásra, a bőr egészsége múlik rajta!

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra