Komoly betegségről is árulkodhat a homlok ráncosodása: így előzheted meg a bajt

GettyImages-1421097240
Olvasási idő kb. 6 perc

Vannak esetek, amikor a testünkön, különösen az arcunkon megjelenő ráncok nem csak a korunkról és esetleg lappangó vagy már meglévő betegségekről árulkodnak. A homlokunk kirajzolódó halvány vagy mélyebb vonalak megjelenésének egyéb okai is lehetnek.

Mielőtt megkongatnánk a vészharangot, jó, ha tudjuk, hogy vannak olyan, az öregedéshez egyáltalán nem kapcsolódó körülmények, amelyek szintén ráncosíthatják a homlokunkat. Ha megtanulunk olvasni a ráncokból, akár még néhány betegséget is megelőzhetünk.

Ezt is jelenthetik a ráncok a homlokon

Egy vizsgálat kimutatta, hogy minél mélyebbek a homlok ráncai, annál nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. A tanulmány szerint, amely 30 és 60 év közötti nőket vizsgált húsz éven keresztül, megállapította, hogy azok vannak legkevésbé kitéve a fent említett betegségeknek, akiknek alig vagy egyáltalán nem ráncos a bőre. A sok és mély redő azonban sokszorosára, akár tízszeresére is megnövelte a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának lehetőségét.

Azoknak, akiknek simább a bőrük, kisebb az esélyük a szívbetegségre
Azoknak, akiknek simább a bőrük, kisebb az esélyük a szívbetegségreCecile Lavabre / Getty Images Hungary

Az elmélet szerint a homlok körüli erekben lepedék, plakk halmozódik fel, ami elmélyült, megkeményedett ráncokat okoz.

A megelőzésben fontos szerepe lehet az olyan életmódbeli tényezőknek, mint például az életkor, az egészségtelen táplálkozás vagy a stressz.

A feltételezés még további bizonyítást igényel, egy azonban biztos: a ráncok eltávolítása nem megoldás a szívbetegségek megelőzésére.

Nézzük, hogy életszakaszonként, a különböző évtizedeinkben milyen sajátosságok vezethetnek a homlok ráncosodásához, és hogyan tehetünk ellene, miközben általános egészségünk, testi és lelki jóllétünk érdekében is igyekszünk mindent megtenni.

20–30-as évek: Maradj nyugodt!

Bár a retinolt vagy más néven az A-vitamint természeti csodának tekintik, valamint a ráncok és a bőr öregedési jegyei elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszközének tartják, ám ebben az életszakaszban nem javasolt túlzásba vinni. Sokkal célravezetőbb, ha változtatunk az életmódunkon, rendszeresen használunk fényvédő és hidratálókrémet, valamint hetente egyszer gondoskodunk a bőr hámlasztásáról.

Fiatalabb korban elegendő csupán a helyes életmód betartása
Fiatalabb korban elegendő csupán a helyes életmód betartásaEms-Forster-Productions / Getty Images Hungary

Kutatások bizonyítják, hogy a külső és belső stressz egyaránt károsítja a bőrünket. Ilyen lehet a mentális terhelésen át a nagyvárosi környezetszennyezésig bármi, ami akné vagy enyhe ráncok formájában jelentkezik a bőrön.

A bőrünk és általában szervezetünk egészsége érdekében találjuk meg a számunkra legkedvezőbb stresszoldó lehetőségeket, meditáljunk, sportoljunk, táplálkozzunk egészségesen, és ne spóroljuk meg a mindennapi alapos arctisztítást.

30–40-es évek: A hámlasztás sokat segíthet

Harmincas éveink elején még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy komolyabb beavatkozást nyújtó kozmetikumokat, arckezeléseket vessünk be a ráncok ellen. Még mindig nincs szükség A-vitamin hatású vegyületeket tartalmazó készítmények bevetésére, a szép bőr elérése érdekében elegendő a savas, könnyű kémiai hámlasztás, amely eltávolítja az elhalt bőrsejteket, egyúttal halványítja a ráncokat. Pattanásos bőrre az azelaic, szalicil, glikol, tejsav és mandula; érett bőrre a glikol, tejsav, aszkorbinsav és ferulik; halványuló pigmentációhoz a kojic, azelain, glikolsav, tejsav, linolsav, aszkorbinsav, ferulic összetételű savas hámlasztók a leghatékonyabbak. Arcápoláshoz pedig válasszunk C-vitaminos szérumokat.

Harmincévesen semmi nem indokolja a komolyabb kozmetikai beavatkozásokat
Harmincévesen semmi nem indokolja a komolyabb kozmetikai beavatkozásokatbluecinema / Getty Images Hungary

Negyvenéves korhoz közeledve a bőr sokkal jobban igényli a hidratálást. A jobb eredmény érdekében a bőrradírozáson túl minden alkalommal használjunk éjszakai hidratálókrémet, és napközben fogyasszunk elegendő, naponta legalább nyolc pohár vizet. Így visszanyerhetjük a bőr rugalmasságát, és csökkenthetjük a ráncokat.

40–50-es évek: Kerüljük a kockázati tényezőket

Ebben az életszakaszban érdemes bőrgyógyász segítségét kérni a hatékony bőrápoláshoz, hogy megtaláljuk a számunkra legkedvezőbb retinoltartalmú készítményeket. Segítségünkre lehet továbbá, ha kedvező irányba változtatunk az életmódunkon, valamint alkalmazkodunk a környezeti kihívásokhoz, például tekintettel vagyunk az időjárás bőrünkre gyakorolt hatására.

A homlok ráncai érett korban is csökkenthetők
A homlok ráncai érett korban is csökkenthetőkJohn Sommer / Getty Images Hungary

Negyvenes és ötvenes éveinkben már kevésbé hidratált a bőrünk, és sokkal kevesebb faggyút termel, mint korábban, emiatt sokkal jobban ki van téve a különböző környezeti változásoknak és a stressznek.

Ebben az életszakaszban a hormonális változás is megviselheti a bőrt, ami ezáltal veszít rugalmasságából. Mindemellett ötvenéves korban javasolt újragondolni az étrendünket és a testmozgási szokásainkat is, mivel sokkal nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. Fogyasszunk több antioxidánsban gazdag ételt, használjunk mélyen hidratáló krémeket, és fokozzuk a kollagéntermelését. 

50–60-as évek: Ne hanyagoljuk el az orvost

Már nem elégséges csupáncsak egy bőrgyógyászt felkeresni, itt az idő, hogy a szívünk egészsége érdekében is rendszeresen konzultáljunk az orvosunkkal. Emellett a szív- és érrendszeri betegségek megelőzhetők a megfelelő életmódbeli változtatásokkal is, ilyen az egészséges táplálkozás, az aktív életmód, a kontrollált vérnyomás és a családunk kórtörténetének ismerete. Ha így teszünk, a ráncok sokkal kevésbé valószínűsíthetően egészségügyi probléma miatt jelennek meg.

Mire utalhatnak a homlokon megjelenő ráncok?

Mentális egészségre: a stressz mértékére, depresszióra, szorongásra.

Bőrhigiéniára: megfelelően tisztítjuk-e a bőrünket, használunk-e hámlasztót és fényvédőt.

A bőr hidratáltságára: fogyasztunk-e elég vizet, használunk-e hidratálókrémet.

Időjárás-változásra: Alkalmazkodunk-e például a levegő páratartalmához, a napsugárzáshoz, a hideghez.

Életmódbeli tényezők: Hogyan táplálkozunk, sportolunk-e rendszeresen, járunk-e szűrővizsgálatokra.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek