ókor növény

Az ókorban a mai Afrika Földközi-tengeri partvidékén komplett városállamok alapozták a létezésüket a szilfium termesztésére és exportálására. A szilfium másutt nem termett meg, mint ebben az 50 km széles 200 km hosszú part menti sávban, és az átültetést is nehezen viselte. A ma Líbia területén található Küréné városának polgárai is javarészt a szilfiumtermesztésből és -eladásból éltek; a növény jelentőségét mutatja, hogy pénzérméjüket is a szilfium ábrázolása díszítette.

Ókori gyógyszer, fűszer és potencianövelő

A növény valószínűleg a mai édesköményhez és az indiai konyhában használatos hinghez (más néven asafoetidához vagy ördöggyökérhez) hasonló lehetett.

Theophrasztosz szerint vastag, fekete gyökerei voltak, szára üreges, virágzata aranyló, levelei pedig leginkább a zellerlevelekre emlékeztettek.

A szilfium rendkívül sokoldalú és értékes volt az ókorban: élelmiszerként, ételízesítőként és gyógyszerként egyaránt felhasználták. Virágjaiból parfümöt készítettek, a szárát megfőzték és megették, nedvéből és gyökeréből pedig orvosságok készültek, nem is egyféle bajra: köhögésre, torokfájásra, lázra, emésztési zavarokra alkalmazták, továbbá bevetették görcsrohamok és általános fájdalmak ellen. Úgy tartották, hogy a növény nedve kiváló a szemölcsök eltávolítására, gyógyítja a leprát, a kopaszoknak újra kinő tőle a haja, remek ellenméreg, és szülés után is segíti a tisztulást. Plinius kutyaharapás, kígyóméreg és aranyér elleni gyógyírként emlegeti, és feljegyzi, hogy a juhok és kecskék is előszeretettel fogyasztják, húsuk pedig különlegesen puha lesz tőle. Mi több, fogamzásgátló és potencianövelő hatást is tulajdonítottak neki: teaként fogyasztva vagy gyanta hozzáadásával apró golyócskák formájában.

Julius Caesar is rajongott érte

Az ókori görögök úgy gondolták, hogy a növény Apolló, azaz a szépség és a szerelem istenének ajándéka. Szív alakú magja minden bizonnyal hozzájárult ahhoz is, hogy éppen ez a forma lett a szerelem szimbóluma. A rómaiak is rajongtak érte: olyannyira, hogy Julius Caesar több mint fél tonnát rejtett el belőle a kincstárban, biztos, ami biztos alapon. A szilfium iránt mutatkozó óriási keresletet persze megpróbálták a helyiek kihasználni és nagyobb területen termeszteni a növényt: erdőket vágtak ki és földet törtek fel, hogy a kínálatot a kereslethez igazítsák, de éppen ezzel írták alá a növény halálos ítéletét. Az erdőirtás eróziót okozott a hegyoldalakon, és a szilfium a megváltozott mikroklímás viszonyok között már nem érezte jól magát. A legenda szerint a csodanövény utolsó példányát Néró császárnak ajándékozták.

A középkorban rengetegen kutatták a csodanövény nyomait, hátha maradt belőle még egy-két használható példány. Nem jártak sikerrel: a szóba jöhető, hasonló alakú növények vagy nem rendelkeztek gyógyhatással, vagy rettenetes ízük miatt nem bizonyultak ehetőnek.

Feltámadt a csodanövény?

1983-ban egy török botanikus, Mahmut Miski látogatott el a Törökország középső részén lévő Kappadókia egyik falujába. Egy helyi fiú, kacskaringós, hegyi ösvényeken vezette a juhok kedvelt legelőhelyére, aranyló virágzatú, magas növények közé. Miskinek feltűnt ezek és a szilfium kísérteties hasonlósága, de az is kiderült, hogy a lágyszárúnak mindössze egyetlen példányát gyűjtötték be eddig, azt is 1909-ben. A Ferula drudeana névre keresztelt, bódító illatú növény Miski szerint azonos az ókori görögök szilfiumával; alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy egymagában tartalmazza fél tucat gyógynövény hatóanyagait, ráadásul, mint kiderült, fűszerként sem utolsó. Miski 2021-ben publikálta tudományos értekezését a két növény lehetséges egyezéséről, amely, bármennyire is valószínű, tudományosan csak akkor lesz bizonyított, ha régészek végre rábukkannak egy „Szilfium” feliratú edényre az ókorból, amelyből, ha mikroszkopikus méretben is, de talán sikerül kinyerni az eredeti szilfiumot. Ha szeretnél egy másik, hasonlóan jótékony hatású gyógynövényről olvasni, az alábbi cikkünket ajánljuk: