Ez az érzékszervi károsodás növeli a demencia kockázatát

novel-demencia (1)
Olvasási idő kb. 5 perc

Bömbölve hallgatod a zenét a fülhallgatón, fültisztító pálcikával tisztítod a füled? Hangos helyen dolgozol? Ezek mind-mind károsíthatják a hallásod, ami növeli a demencia kialakulásának kockázatát.

A hallás védelme nagyon fontos, de mellette az is, hogy felismerd a halláskárosodás korai jeleit. Az emberek hajlamosak sokáig nem törődni vele, pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni. A Journal of the American Medical Association folyóiratban 2023-ban megjelent tanulmány szerint a kezeletlen halláskárosodással küzdő idősebb felnőtteknél több mint 60 százalékkal magasabb a demencia előfordulása, de azok, akik hallókészüléket viseltek, csökkenteni tudták kockázatot.

A halláskárosodás növeli a demencia kockázatát

A szakértők nem tudják pontosan, hogy a kezeletlen halláskárosodás miért kapcsolódik a demenciához, de az biztos, hogy kockázati tényező. Sőt, ha nem kezelik, még a memóriaproblémák kezdete után is ronthat a beteg állapotán, felgyorsíthatja a kognitív hanyatlást a demenciában szenvedőknél.

Bármi is okozza a neurodegeneratív betegséget, például az Alzheimer- vagy a Parkinson-kórt, az olyan érzékszervek károsodásával is járhat, mint a hallás, a szaglás vagy a látás. Egy másik ok lehet az, hogy a halláskárosodás miatt az emberek nem járnak többé társaságba, így kevesebb olyan tevékenységben vesznek részt, amikor szükségük van a hallásukra. A kutatások azt mutatják, hogy a csökkent társas interakciók és az elszigeteltség növelheti a demencia kockázatát.

A halláskárosodás növeli a demencia kockázatát
A halláskárosodás növeli a demencia kockázatátaquaArts studio / Getty Images Hungary

Egy másik összefüggés az, hogy az agyi stimuláció növeli az agyi eredetű neurotrofikus faktort (BDNF), egy olyan fehérjét, amely szerepet játszik az idegsejtek támogatásában és növekedésében. Ennek a csökkenése a hallás vagy a látás elvesztése miatt növelheti a kognitív hanyatlás kockázatát. Vagyis a hallásvesztés kevesebb stimulációt jelent az agy számára, és ez hanyatláshoz vezet.

Ha kezdjük elveszíteni a hallásunkat, nehezünkre eshet megérteni a körülöttünk lévő világot, és úgy érezhetjük, hogy jobban elszakadunk egymástól. A hallásvesztéssel romolhat az agyat egészséges működés során tápláló kommunikációs képesség.

Melyek a halláskárosodás demenciával összefüggésbe hozható jelei?

Néha a hallásvesztés tünetei tükrözik a demencia korai jeleit. A hallásvizsgálat során például gyakran arra kérik az embereket, hogy ismételjék meg, amit hallanak, ami a demenciában szenvedő emberek számára nehézséget jelenthet.

A halláscsökkenés az időskor előrehaladtával gyakori, a 65 év feletti felnőttek körülbelül egyharmada, a 75 év feletti felnőttek fele tapasztal valamilyen típusú halláscsökkenést.

A legfontosabb jelei:

  • Fülcsengés.
  • Nyomásérzés a fülben.
  • Fülfájás.
  • Egyensúlyzavarok vagy szédülés.
  • Fel kell hangosítani a tévét vagy a telefont.
  • Meg kell kérni az embereket, hogy ismételjék meg magukat.
  • Nehéz követni egy beszélgetést.
  • Problémák a magas hangok meghallásával.

Ha az építőiparban, a szórakoztatóiparban vagy más olyan iparágban dolgozol, ahol állandóan hangos zajok vesznek körül, akkor évente érdemes megvizsgáltatni a hallásodat. Illetve felnőttként 60 éves kor előtt legalább egy hallásvizsgálatra érdemes elmenni, de szakértők szerint akár évente is meg lehet nézetni a hallást, így ha változást tapasztalsz, az orvos össze tudja hasonlítani az eredményeket. Ezenkívül, ha a korábban felsorolt jelek bármelyikét tapasztalod, menj el orvoshoz, ne halogasd.

A halláskárosodást ki kell vizsgáltatni
A halláskárosodást ki kell vizsgáltatniHalfdark / Getty Images Hungary

Hogyan védheted meg a hallásod a demencia megelőzése érdekében?

Az életkorral összefüggő halláscsökkenés némelyike elkerülhetetlen, de van néhány módszer, amivel védheted a hallásod.

  • Ne próbáld a füled úgy tisztítani, hogy bármit is beledugsz a hallójáratba. Megsérülhet a finom bőr, vagy bentebb tolhatod a fülzsírt, ami dugót képezhet.
  • Kezeld a felső légúti fertőzéseket azonnal, így csökkentheted a fülgyulladás kockázatát.
  • Kerüld a piszkos vízben való úszást.
  • Fürdés után szárítsd meg a füled.
  • Tartsd a fülhallgató hangerejét elég alacsonyan ahhoz, hogy halld a körülötted beszélő embereket.
  • Hagyj fel a dohányzással, amely megzavarhatja a vérkeringést, és hatással lehet a hallásra.
  • Tornázz rendszeresen, hogy megelőzd az olyan egészségügyi problémákat, mint a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás.
  • Táplálkozz egészségesen: egyes vitaminok és ásványi anyagok, például a B12-, C-, D-, E-vitamin és magnézium hiánya hozzájárulhat a halláskárosodáshoz.

Egy új teszt akár kilenc évvel korábban is jelezheti a demenciát, még a tünetek megjelenése előtt. Ismerd meg a részleteket az alábbi cikkünkben.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek