Korábbi tanulmányok is bizonyították már, hogy a házasság, illetve az élettársi kapcsolat számos egészségügyi előnnyel jár, különösen idősebb korban. A 2-es típusú cukorbetegség kockázatát vizsgálva a kutatók azt is megállapították, hogy a krónikus betegség kapcsolódhat a társadalmi élethez, az elszigeteltséghez, a magányhoz, az életkörülményekhez, de akár a szociális támogatáshoz is.
Ötven fölötti házasságban élőket vizsgáltak
Miután az egyes szociális és egészségügyi dimenziók hatásai igen összetettek, ezért luxemburgi és kanadai kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy van-e összefüggés a családi állapot, azon belül is a házasság minősége és az idős emberek glikémiás szintje között.

A vizsgálathoz az angol Longitudinal Study of Aging (ELSA) biomarkeradatait használták fel, melyek 50 éves és az annál idősebb, Angliában élő felnőttektől származtak. A mintát kétévente szolgáltatták a kutatásban részt vevők. A vizsgálathoz felhasznált adatok több mint háromezer 50 és 89 év közötti, korábban diagnosztizált cukorbetegségben nem szenvedő felnőttől származtak, a 2004 és 2013 közötti időszakból.
Nem számít a kapcsolat milyensége
A résztvevőktől három időintervallumban, 2004–2005, 2008–2009 és 2012–2013 között vettek vérmintát, hogy ellenőrizzék az átlagos glikémiás szintjüket, vagy hogy megmérjék a vércukorszintjüket. Mindemellett rögzítették az olyan személyes adataikat is, hogy van-e férjük, feleségük vagy élettársuk, valamint kérdéseket tettek fel a társas kapcsolatuk minőségével kapcsolatban is. Továbbá számos más tényezőről is gyűjtöttek információt, például az életkorukról, a jövedelmükről, a foglalkozásukról, arról, hogy dohányoznak-e, a fizikai aktivitásukról, van-e hajlamuk a depresszióra, a testtömegindexről, valamint arról, hogy van-e gyerekük, más közvetlen családtagjuk, illetve barátjuk. Az adatok azt mutatták, hogy 2004–2005 között a válaszadók mintegy háromnegyede (76%) házasságban vagy élettársi kapcsolatban élt.
Akiknél volt házassági válság, például elváltak, azoknál jelentős változásokat tapasztaltak a vércukorszintjükben, illetve náluk nőtt a prediabétesz kockázata is.
A kapcsolat minősége azonban nem változtatott szignifikánsan az átlagos vércukorszinthez képest, ami arra utal, hogy kevésbé fontos a kapcsolat milyensége, minősége, hogy támogató-e vagy inkább feszültségekkel teli. Ennél lényegesebb, hogy maga a kapcsolat létezik, amely védőhatást fejt ki a cukorbetegséggel szemben.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés