Már az ókori Egyiptom feltárt királysírjaiban is jelentős mennyiségeket találtak ebből a fűszernövényből, így feltehetően már több ezer évvel ezelőtt is kedvelték, és.ismerték a szervezetre gyakorolt jótékony hatásait. Az idősebb Plinius a Kr. e. 1. században tett már róla említést, azóta pedig kedvelték szerelmi bájitalként és agytompító szerként is alkalmazva, mindemellett finom íze sem elhanyagolható szempont.
Gyógynövényként is sokoldalú
A fertőtlenítő, nyugtató, altató, hasfogó, vértisztító, emésztésjavító, légcsőhurut-enyhítő, hangulatjavító és szélhajtó szerecsendió trópusi éghajlaton virul. Örökzöld fája akár a 20 méteres magasságot is eléri, őshazája Malajzia, de termesztik Brazíliában, Indonéziában és Nyugat-Indiában is. Ott az ősi védikus írásokban is megjelent már, hazánkban pedig 1395 körülre datálják első írásos említését. Az 1600-as évek második felében viszont már mint gyógynövény tettek rá nálunk is utalást, és Pax Corporis, avagy A test békéje című művében az 1649 és 1716 között élt Pápai Páriz Ferenc is gyógyító növényként hivatkozik rá.
![Régóta használják fűszerként és gyomorproblémákra is ezt a fűszert](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5621/56215/562150/56215099_a99fee1d4678600aa7dd1ab8a56a5fc9_wm.jpg)
Gyomorpanaszokra kiváló
Bár egykor magát a pestist is szerecsendióval igyekeztek (mindhiába) gyógyítani, és olaja ízületi gyulladásokra és izompanaszokra lokálisan bemasszírozva ma is gyorsan a panaszok enyhülését hozza, elsősorban azonban gyomorbántalmakra ajánlott. A népi orvoslás is gyomorpanaszok ellen vetette be hagyományosan a szerecsendiót, mely valójában a 7-8 évet már elért fa termésének a magja. Ez aztán kiváló gyomorerősítő, hatékonyan oldja a gyomorgörcsöt, nyugtatja a gyomrot, de fokozza is az emésztőnedvek termelését, növeli az étvágyat, enyhíti az émelygés, a hányinger és a gyomorrontás kellemetlen tüneteit is. Elősegíti a tápanyagok gyors felszívódását, és még a tápcsatorna falára rakódott emésztetlen zsírokat is oldja.
![A termés magja a fogyasztható csodaszer](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5621/56215/562151/56215105_51ba8bd2e4f6c2f4e88d133710b977dc_wm.jpg)
Máj-, epe- és vesevédő
Ismert továbbá a szerecsendió májregeneráló, vesetisztító, epetermelést fokozó, valamint mérsékelt epekőoldó hatása is. Ugyan nem kifejezetten gyógynövény, de a gyomorbántalmak enyhítése mellett leginkább ezek miatt a gyógyhatásai miatt esküsznek rá mindazok, akik nem csak ízéért fogyasztják.
Fertőtlenítő és bőrtisztító
Pedig a szerecsendió főzete kiválóan alkalmas a szájüreg fertőtlenítő öblögetésére és vele a nem kívánatos szagok elfedésére is. Ugyancsak főzete, tejjel vegyítve, a gyomorfekély és a túlzott gyomorsavtermelés orvoslására is képes. Tinktúra vagy forrázat alakjában felszíni sebek fertőtlenítésére is hatékonyan vethető be. Az arcbőr szebbé varázslására, a pattanások eltüntetésére pedig fahéjjal és mézzel kevert krémje javasolt. A 3 összetevőt egyenlő mennyiségben tartalmazó elegyet a szem és a száj kihagyásával negyed órán keresztül érdemes hatni hagyni az arcon.
Altatónak is beválik
A javallat szerint egy bögre tejben nagyjából egy teáskanálnyi szerecsendiót érdemes 3-5 percig főzni. A mézet a főzet kihűlése után szabad csak belekeverni, hogy hatóanyagai a hő hatására ne távozzanak. Az így kapott langyos esti ital szép álmokat ígér.
![Igazi esti altató ital](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5621/56215/562151/56215125_7fe8dfef7f999f184b465598cd4a4e5f_wm.jpg)
Illóolajként
A ókori Róma utcáit is illatosították már a szerecsendió füstjével, de füstölőkben elsősorban Indiában a mai napig megtalálható. Kis mennyiségben illóolaja ugyanis stresszoldó hatású, hangulatjavító, és növeli a szellemi képességek hatékonyságát.
![Illóolaja stresszoldó hatású, de azért vigyázni kell vele](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5621/56215/562151/56215129_3debad1c6c0dd1396eb09fa242a8ae82_wm.jpg)
Ennek ellenére napjainkban inkább a kozmetikai ipar hasznosítja parfümalapanyagként, noha nagy mennyiségű használata külsőleg bőrirritációt okozhat. Az illóolaj belsőleg történő alkalmazása azonban egyenesen tilos. Sőt, magának a fűszernek a használata is nagy mennyiségben mérgező lehet, és pszichikai tüneteket válthat ki.
Ha szívesen olvasol más csodatevő fűszerről is, ezt a korábbi cikkünket is szívesen ajánljuk.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés