ember fájdalom

Annak idején a modern emberek, azaz a Homo sapiens sapiens tagjai maradtak fenn, belőlük lettünk mi mind. Csakhogy a velük egy időben élő Neander-völgyiek (Homo sapiens neanderthaliensis) sem múltak el nyomtalanul: a két alfaj bizony érintkezett egymással.

Ezek az őskori randevúk érezhető genetikai következményekkel jártak fajunkra nézve. Az afrikai népességen kívül a Neander-völgyiek genomja minden embertípusban megtalálható. A kutatók szerint a fájdalomérzékenységünket is nekik köszönhetjük. Egy új, több mint 7000 ember bevonásával készült tanulmányban a kutatók kimutatták, hogy a három Neander-völgyi génváltozatot hordozó emberek érzékenyebbek bizonyos fájdalomtípusokra, nevezetesen a bőrt érő szúrásra. Ezek az SCN9A gént érintő variánsok leginkább azokban a populációkban fordulnak elő, amelyekben nagyobb arányban vannak indián őslakosok – fedezte fel a kutatócsoport.

Az ember és a fájdalom

Az SCN9A olyan fehérjéket kódol, amelyek nátriumionokat szállítanak a sejtekbe és az érzékelő neuronokba. Ennek változatai, az M932L, a V991L és a D1908G, bizonyítottan jelen vannak a Neander-völgyiek genomjában. Korábban már kapcsolatba hozták őket az emberek fokozott fájdalomérzékenységével, de még nem volt meg konkrétan az érzékszervi válasz. Most viszont elemezték a Brazíliából, Chiléből, Kolumbiából, Mexikóból és Peruból származó 5971 ember genetikai mintáit, és kiderült, hogy a három Neander-völgyi variáns gyakoribb a legmagasabb indián származású populációkban. Például a perui népességben, amely 66 százalékos átlagos arányával a legmagasabb indián származású – a D1908G előfordulása körükben volt a legmagasabb. A kutatócsoport 1623 kolumbiai ember fájdalomérzékenységét is megmérte, és azt találták, hogy az SCN9A-variánsok alacsonyabb fájdalomküszöbbel járnak együtt: a tesztalanyok bőrét mustárolajjal irritálták, aztán megszúrták. Kiderült, hogy a szúrás az érzékeny pont, míg a nyomás vagy a hő nem ad ilyen érzékeny reakciókat. Akiknél mindhárom génvariánst kimutatták, az volt a legérzékenyebb mind közül. 

Nem feltétlenül volt ez hátrány

„A Neander-völgyi változatok magas gyakorisága az amerikai őslakosok körében azzal a forgatókönyvvel magyarázható, hogy az ezeket a változatokat hordozó Neander-völgyiek szaporodtak a modern emberekkel, akik végül Amerikába vándoroltak” – mondta Pierre Faux, a tanulmány első szerzője. Azt még nem sikerült kideríteni, hogy a Neander-völgyiek miért lehetettek érzékenyebbek a fájdalomra. Lehetséges, hogy ez segített megvédeni őket a sérülésekkel szemben, és így a túlélés szempontjából előnyös lehetett, de további kutatások nélkül ezt nem tudjuk biztosan megmondani. „A fájdalomérzékenység fontos túlélési tulajdonság, amely lehetővé teszi számunkra, hogy elkerüljük a keserves érzést okozó dolgokat, amelyek komoly károkat okozhatnak nekünk – magyarázta dr. Kaustubh Adhikari társszerző. Eredményeink arra utalnak, hogy a Neander-völgyiek érzékenyebbek lehettek bizonyos fájdalomtípusokra, de további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy megértsük, miért van ez így, és hogy ezek a konkrét genetikai változatok evolúciós szempontból előnyösek voltak-e.”

Hogy néztek ki a Neander-völgyiek?

Azt már tudjuk, hogy a bőrük érzékeny volt, de mit feltételezhetünk még arról a népcsoportról, amely láthatóan itt hagyta a nyomait a modern emberen? Annyi bizonyos, hogy a Neander-völgyiek sokkal jobban alkalmazkodtak a hideghez (kénytelenek voltak). Ez robusztusabb testfelépítéssel, azaz rövidebb végtagokkal, kisebb testmagassággal és több szőrrel járt. A bőr fehér színe és a hízásra való hajlam is valószínűleg onnan érkezett. Cserébe az izomzatuk és a fogazatuk is sokkal erősebb volt a mai emberénél, és agytérfogatuk is valamivel nagyobb. Azaz ne szőrös majomivadékokként gondoljunk rájuk, hanem kiválóan alkalmazkodó, okos emberekként, akik jól bírtak mindent, kivéve talán a bőrt érintő fájdalmakat.