betegség kezelés

Egészen a 19. század végéig, azaz Pasteur csíraelméletéig az orvosok sem tudták, hogy a járványokért, halálos betegségekért a kórokozók felelnek. Emiatt gyakran isteni büntetésnek tulajdonították a kórságokat. Sajnos a kezelésük is ehhez mérten működött.

Szifilisz, amit csak a nők terjeszthettek

Sokáig úgy tartották, hogy a szifilisz az Újvilágból érkezett Európába, mivel az első járvány, amely Nápolyból indult, 1495-ben tört ki, nem sokkal azután, hogy Kolumbusz felfedezte Amerikát. Ezt az elméletet számos szakértő cáfolja, ugyanis rengeteg kutatási eredmény utal arra, hogy a szifilisz már 1493 előtt felütötte a fejét a kontinensen. Ekkoriban vált nyilvánvalóvá, hogy a betegség nemi úton terjed, és hamar szárnyra kapott az az elmélet, hogy nők (elsősorban prostituáltak) terjesztik. 

Ráadásul új gyógymódok után kutatva (akkoriban higannyal próbálták orvosolni a szifiliszt) prostituáltakon kísérleteztek a kórházakban: a 19. század közepén az orvosok rendszeresen megfertőzték a prostituáltakat szifilisszel, abban a reményben, hogy immunitás alakul ki. A kegyetlen kísérlet természetesen nem járt sikerrel.

Démon okozta epilepszia

Az epilepsziában szenvedőknél a roham tudatállapot-változással, valamint görcsös rángatózással jár. Az ijesztő tünetekkel járó betegség már az ókorban is létezett. Mind az ókori görögök, mind pedig a rómaiak vallásos eredetet tulajdonítottak az epilepsziának. Az akkori hiedelmek egyenesen démoni megszállottságot sejtettek a rohamok mögött. Az ártó szellemektől és az istenek büntetésétől való félelem olyan mélyen bevésődött az ókori társadalmakba, hogy az epilepsziás betegeket teljesen elszigetelték, és messziről elkerülték őket. Emellett szörnyű kezeléseknek tették ki az epilepsziában szenvedőket: az ókori Rómában a betegeknek az elesett gladiátorok vérét kellett inniuk és a holttestek húsából enniük, hogy a gonosz szellem távozzon belőlük. Ezek a borzalmas ókori szokások hatással voltak a későbbi, középkori ördögűző szertartásokra is.

A tuberkulózis és az urbanizáció

A tuberkulózisról egészen a 19. század végéig úgy tartották, hogy a gyors urbanizáció és az iparosodás okozza. A szakértők szerint a zsúfolt utcák és a megnövekedett szennyezettség miatt alakultak ki a légúti megbetegedések, ami szó szerint „emésztette” őket, mert „a városi szenny erős, és mindenütt jelen van”. Egyesek azt gondolták, hogy a világban akkoriban lezajló gyors változások miatt rossz mentális és érzelmi állapotba kerültek az emberek, a tuberkulózis pedig ennek a következménye. Igaz ugyan, hogy a városi élet sebezhetőbbé tehette az embereket a tuberkulózissal szemben, de csak abban az értelemben, hogy több baktériumnak voltak kitéve, nem pedig az erkölcsileg romlott társadalom vonzotta be a betegséget. A csíraelmélet, avagy kórokozó-elmélet elterjedésével, a megfelelő higiéniai szokások bevezetésével, majd a penicillin megjelenésével a 20. századra gyakorlatilag felszámolták a tuberkulózist.

Lepratelepeken sínylődtek a betegek

A lepra talán az egyik legtragikusabban félreértett betegség a történelemben, hiszen az, aki megfertőződött, nemcsak a kínok közti elmúlással, de a társadalmi kirekesztettséggel is szembe kellett, hogy nézzen. Ahogy sok más középkori betegség esetében, a lepráról is úgy tartották, hogy Isten büntetése: az ember a teste eltorzulásával lakol bűntetteiért. Egyes európai falvakban még harangot is kongattak, hogy figyelmeztessék a lakosokat, egy leprás ember van a közelben, így elkerülhették, hogy keresztezzék a beteg útját, akit aztán valamelyik lepratelepre küldtek. A beteg élete hátralévő részét itt töltötte, teljesen elszigetelten a társadalomtól. A leghíresebb telep Hawaii Molokai-szigete, ahová 1866-ban szállítottak először leprával fertőződötteket.

Más, isteni büntetésnek tulajdonított betegségektől eltérően a leprát övező megbélyegzés még azután is megmaradt, hogy a kutatók felfedezték a biológiai okát. Az elszigeteltség akkor is folytatódott, amikor a betegség megértése és kezelése általánossá vált: a szenvedőket szanatóriumokba szállították, és sokan közülük életük hátralévő részében számkivetettként éltek.

Továbbá hangsúlyozzák, hogy a lakosság 95 százaléka immunis lehet a leprára. Bár úgy tűnik, hogy a baktériummal szembeni immunitás valóban megnőtt, ennek ellenére a mai napig több millió esetet tartanak számon a világban. Szoros testi kontaktus mellett cseppfertőzéssel, a légutakon keresztül terjed, amennyiben a megfertőzött személy immunrendszere gyenge. Erős immunrendszer esetén az átadott kórokozókat az érintett szervezete minden különösebb nehézség nélkül leküzdheti.