aztékok élete

1519-ben 530, számszeríjakkal és muskétákkal felfegyverzett spanyol katona szállt partra a mai Mexikói-öbölben. Vezetőjük, Hernán Cortés azzal a céllal érkezett a maják és aztékok ősi birodalmába, hogy a spanyol korona nevében meghódítsa az ismeretlen földet. Az őslakosok barátságosan fogadták a spanyol konkvisztádort: azt hitték, ő az a jóságos, fehér bőrű félisten, akit Ketzalkóatl néven tiszteltek, és akiről úgy vélték: a régmúltban földművelésre és az építészet tudományára tanította a tolték törzseket.

Az aztékok világát fenekestül felforgatta a felfedező

Cortés nem éppen a jóságáról volt híres, és esze ágában sem volt bármire is tanítani az aztékokat. A ma már nem létező Texcoco-tó partján épült, óriási, az európai nagyvárosokkal vetekedő azték fővárosban az uralkodó saját palotájában szállásolta el a hódítókat, akiket értékes ajándékokkal halmozott el.

Az azték civilizációnak hamarosan leáldozott.

Élet egy azték városban

Milyen látvány fogadta a spanyol hódítókat, amikor megérkeztek Moctezuma városába? Minden bizonnyal ámuldoztak:

az azték előkelőségek tágas és igényesen berendezett, sokszor medencével rendelkező házakban éltek.

A köznép egymás mellé épített, magas falakkal elválasztott lakásokban lakott. A középkori Európa szennyes, bűzös utcáihoz képest az azték birodalomban nagy hangsúlyt fektettek a tisztaságra: a városlakók rendelkezésére állt a tiszta víz, csatornahálózatot építettek ki és a személyes higiéniára is nagy hangsúlyt fektettek. Ismerték a helyi érzéstelenítést, használták a kinint, és bonyolult sebészeti beavatkozásokat hajtottak végre.

Bonyolult csatornarendszereket építettek

Az aztékok tisztában voltak a víz fontosságával: a birodalom nagyobb városaiban csatornarendszereket alakítottak ki. Külön vízvezeték biztosította az ivóvizet a városlakók számára, a szennyvíz elvezetését pedig csatornákkal oldották meg. A fővárosban, Tenochtitlanban a csatornákat közlekedésre is használták, kenukkal eveztek rajtuk. Azték munkások éjjelente a városokból – és a városi nyilvános vécékből – összegyűjtötték a hulladékot és az ürüléket, és kenuikon a mezőkre szállították, így nem kellett attól tartani, hogy az ivóvíz szennyezetté válik.

Otthoni gőzfürdő

Az azték városok vízvezetékeinek volt egy másik előnye is: akár otthonukban is fürödhettek. Sok magánlakásnak része volt egy temazcal nevű, ablakok nélküli gőzkunyhó, amelynek a rituális megtisztulásban volt szerepe. A test megtisztulásán kívül a lelki szennyeződésektől is itt próbáltak megszabadulni: például konfliktusok, harcok után keresték fel, de használták szülő nők és lábadozó betegek is, a gyógyulás, regenerálódás elősegítése céljából.

Natúrszappan, helyi alapanyagokból

A szó mai értelmében vett szappant ugyan nem ismerték, de tudták, melyik növény segítségével tisztogathatják meg magukat. A spanyolok által „szappanfának” nevezett copalxocotl gyökerei és gyümölcse olyan habot hoztak létre, amely a test és a ruházat tisztán tartására egyaránt alkalmas volt. Az esős hónapokban és harcok idején azonban tartózkodtak a mosakodástól: a tisztaság nemcsak praktikus, hanem rituális szerepet is játszott. Amíg a férfiak harcoltak, a nők nem mosták meg az arcukat, az áldozati foglyokat viszont haláluk előtt megfürdették.

Vörös fogak és hajfestés agyaggal

Az aztékok a testszag elfedésére különböző illatszereket használtak. Fő illatszereiket ámbrából, balzsamfenyő nedvéből és az édesfűnek is nevezett illatos szentperje segítségével állították elő. A betegeket és a harcban megsérülteket virágokból és fenyőtűkből kinyert keverékkel kenegették, papjaik pedig vallási eseményeken tömjént is használtak. A nők szépítkezési rituáléjának fontos eleme volt az axin nevű sárga agyag, amellyel csillogóvá varázsolták bőrüket. Egyes nők fogaikat vörösre vagy feketére festették. Az azték városokban borbélyok vágták a férfiak haját, és meg is borotválták őket, míg a nők otthon, fekete agyaggal vagy egy xiuhquilitlnek nevezett fűvel festették a hajukat, ez utóbbi lilás árnyalatot kölcsönzött a hajfürtöknek.

Azték orvoslás

Egy korabeli krónika szerint az azték „sebészek” túltettek spanyol kollégáikon: ügyesen ellátták és gyorsan meggyógyították a csatában megsebesülteket. Tudásuk nem korlátozódott csupán a harctérre: a papok és a gyógyítók különböző olajokból és gyógynövényekből készült kenőcsökkel és szerekkel enyhítették a hozzájuk fordulók panaszait.

Sokféle betegséget kezeltek, a fejfájástól a köhögésen át a különböző fertőzésekig.

Ügyesen helyreillesztették és – gumifa nedvéből, gyantából és tollakból készült keverék segítségével – begipszelték a törött csontokat, a sebet pedig összevarrták. Fogfájásra a szénnel való dörzsölést alkalmazták, de ha nagy volt a baj, ecet és kígyóméreg elegyét ajánlották a páciensnek. Ezután – viszonylag fájdalommentesen – ki is húzhatták a fájó fogat, majd gyógynövényeket alkalmaztak a nyílt seben. Az aztékok ismerték a fogtömést, és a tehetősebbek a metszőfogaikon fogékszert is viselhettek.

Csak óvatosan a rágózással

Az aztékok számára nem volt ismeretlen a fogápolás sem: sóból, mézből, hamuból, különböző gyökerekből, fakéregből és vizeletből készítettek fogpasztát. Emellett ismerték a rágógumit is: chiclének nevezték, és elsősorban a nők rágcsálták, leheletük illatosítása céljából. Ez egy zapotilla nevű fa nedvéből készült: lehántották a fa kérgét, és felfogták a kicsorgó nedvet. Ugyanakkor a társadalom szabályai szerint csak gyerekek és hajadonok rágózhattak nyilvánosan, ellenező esetben erkölcstelennek minősítették és megbélyegezték a nőket.

Civilizációjuk azonban a hódítók érkezése után nem sokkal megsemmisült: a spanyolokkal vívott harcok és az általuk behurcolt betegségek következményeképpen az őslakosok közel 80%-a életét vesztette. Az azték teremtésmítosz szerint birodalmuk kialakulása előtt az emberiség négy korszaka már véget ért, mert az istenek haragjukban elsöpörték különböző világkatasztrófákkal. A hódítók érkezése azonban ötödszörre is elhozta egy civilizáció pusztulását.