Csökkenti a szívbetegségek kockázatát, és a bőröd is gyönyörű lesz ettől a csodaszertől

GettyImages-155268256
Olvasási idő kb. 5 perc

A Marokkó aranyának is nevezett argánolaj gyógyító hatását a berberek évszázadok óta ismerik. Az argánolaj sebek és gyulladások kezelésére, bőr- és hajápolásra egyaránt alkalmas, sőt: étrendünkbe bevezetve szívünk egészségéért is tehetünk.

Az argánolajat a Marokkóban és Délnyugat-Algériában őshonos argánfa magjából állítják elő. A térségben igen kedvelik diós íze miatt: lepénykenyeret mártogatnak bele, vagy kuszkuszra, esetleg tésztára csepegtetik. Egy amlu nevű, a mogyoróvajhoz hasonlatos barna színű pasztát is előállítanak argánolaj és pörkölt mandula keverékéből, amit szintén szívesen fogyasztanak reggelire. Főzésre vagy sütésre az argánolaj nem igazán alkalmas, mivel könnyen megég.

Hagyományosan nők állítják elő

Az olajat évszázadokon át fáradságos munkával állították elő a berber nők. Az argánfa gyümölcsét először is megszárították, majd lefejtették a magról. A magot ezután megpörkölték, majd megőrölték és ezután préselték ki belőle az olajat. Egy liter argánolaj előállításához 40 kilogramm szárított argángyümölcsre van szükség. Mind a lefejtett gyümölcshúst, mind az őrleményt később állatok takarmányozására használják fel.

Marokkó egyes területein kecskék legelik le az argánfákat, s az ott lakók a kecskeürülékből gyűjtik össze a magokat, megspórolva ezzel a munkát a gyümölcshús lefejtésével.

A berber nők hagyományos módszerrel állítják elő az argánolajat
A berber nők hagyományos módszerrel állítják elő az argánolajatNurPhoto / Getty Images Hungary

Jövedelmet biztosít a marokkói nők számára

A 2000-es évek elején megugrott a kereslet az argánolaj iránt, s egyre inkább nagyüzemi méreteket kezdett ölteni a termelés. Ez egyrészt az argánolaj fogyasztói árának csökkenését eredményezte, másrészt viszont a hagyományos családi gazdaságok megélhetését fenyegette. A marokkói nők azonban léptek: szövetkezetbe tömörültek, s rávették a nagyvállalatokat, hogy csak olyan argánolajat vásároljanak, amelyet az UCFA, azaz az argánolajjal foglalkozó női szövetkezetek egyesületének tagjai állítanak elő. Ennek jelentősége túlmutat a helyi termelők érdekeinek védelmén: a szövetkezetekben való foglalkoztatás a nők számára jövedelmet biztosít, amelyet sokan saját maguk vagy gyermekeik oktatására fordítottak. Ez bizonyos fokú autonómiát is biztosít számukra a hagyományosan férfiak által uralt társadalomban.

Az argánolaj előnyei

Az argánolaj elsősorban zsírsavakból és fenolos vegyületekből áll. Zsírsavtartalmának harmada linolsavból vagy ómega 6-ból származik, így kiváló forrása ennek az esszenciális tápanyagnak. Az olajsav pedig az argánolaj felének összetevője, s a szív egészségére gyakorolt pozitív hatásáról ismert. Ezenkívül az argánolaj gazdag E-vitamin-, azaz tokoferolforrás, amely a bőr, a szem és a haj egészségéhez szükséges, amellett, hogy erős antioxidáns hatással rendelkezik: csökkenti a szabad gyökök káros hatásait, valamint az oxidatív stresszt.

Egy 40 fő bevonásával készült tanulmány kimutatta: azoknak a szervezetében, akik 30 napon keresztül napi 15 gramm argánolajat fogyasztottak, 16-20 százalékkal csökkent a „rossz koleszterin”-ként ismert LDL, valamint a triglicerid szintje. Mi több, néhány, állatokkal végzett kísérlet azt is igazolta, hogy az argánolaj segíthet megelőzni a cukorbetegséget is; bár ennek bizonyításához további, emberek bevonásával végzett kísérletekre is szükség van.

Az érett bőr ápolására is alkalmas

Nemcsak étrendünkbe bevezetve részesülhetünk az argánolaj áldásos hatásaiból: öregedésgátló hatása a bőrön keresztül is érvényesül. Kutatások szerint közvetlenül a bőrön alkalmazva is hatékonyan növeli a bőr rugalmasságát és hidratáltságát menopauzán már átesett nőknél is. A berberek hagyományosan bőrfertőzések és sebek kezelésére is használják, s erre vonatkozólag is vannak már biztató állatkísérletek. Sokan a striák elleni küzdelemben is bevetik, s ma már igen gyakran fordul elő éppen e tulajdonsága miatt testápolókban és krémekben. Az argánolajat alkalmazhatjuk pikkelysömör, ekcéma vagy akné ellen is.

A hajvégekre kenve hidratál és rugalmasságot biztosít
A hajvégekre kenve hidratál és rugalmasságot biztosíttriocean / Getty Images Hungary

Csodaszer száraz hajra

A sérült, töredezett hajvégek ellen is hatásos a marokkói arany: az argánolajban található zsírsavak csökkentik a hajkárosodás mértékét, éppen ezért samponok és hajbalzsamok kedvelt összetevője. Magas E-vitamin-tartalma elősegíti az erős, egészséges haj növekedését, így argánolajat használva visszanyerhetjük hajunk rugalmasságát. Ráadásul tisztítja a fejbőrt, megszabadíthat a korpától és újra élettelivé varázsolja tincseinket. Fontos, hogy ha hajunk hajlamos a zsírosodásra, csak a hajvégekre használjuk.

Repedezett köröm ellen is hatásos

Az argánolaj hatásos a kéz vagy a láb kiszáradt, repedezett bőrére, emellett a körmeinkre is jótékony hatással bír, különösen, ha azok gyengék és törékenyek. Néhány cseppet masszírozzunk a körömágyba, hogy kifejtse pozitív hatásait. Az argánolaj segíti a köröm növekedését, és megakadályozza a körömgombás fertőzések kialakulását is.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek