2012 húsz legjobban öltözött celebnője

Olvasási idő kb. 9 perc

Minden vörös szőnyeges eseményre induló celebnő úgy próbál ruhát választani, hogy a legjobban öltözöttek közé kerülhessen, de keveseknek adatik meg, hogy a Telegraph Fashion és a Huffington Post év végi „best of” listájára kerülhessenek (és ne a legrosszabbak között szívjanak).

2012-ben a legfiatalabb stílusikon a 14 éves színésznő, Elle Fanning lett, a legmeglepőbb pedig az, hogy Rihannának is sikerült legalább egy olyan estélyit mutatnia, amiben a legjobb 20 közé kerülhetett. A listán szerepel még Beyoncé, és húga, Solange Knowles, Michelle Williams, akinek a stílusát rengetegen szeretik és Emma Stone is, aki egyszerűen nem tudott hibázni egy év alatt. Minderről kicsit részletesebben olvashat a folytatásban, de ha csak a képek érdeklik, olvasás helyett kattintson rögtön a galériára!

A 14 éves Elle Fanning 2012-ben már rengeteg filmbemutatón és gálán vett részt. Korához képest jól tűri az ilyen eseményekre jellemző céltalan ácsorgást és ücsörgést, mindezt ráadásul a legjobb tervezők – például a Rodarte és Marc Jacobs – jó ízléssel kiválasztott ruháiban teszi. Mindig korához illő, játékos, mégis elegáns ruhákban láthatjuk, melyeknek vagy fazonja, vagy színe igazodik remekül korához, nem csoda, hogy a Telegraph szerint Fanning lett az egyik legjobban öltözött tavaly.

Beyoncé húga, Solange Knowles kicsit meglepő választás: az itthon kevésbé ismert énekes-színésznőt a Met gálán viselt Rachel Roy ruhája miatt tették be a válogatásba. Meg kell hagyni, a sárga, peplumos estélyi jól is áll Knowlesnek, aki ízléses gyémántos kiegészítőkkel tette a szettet teljessé a tavaszi rendezvényen. A sárga szín amúgy is jobban áll neki, mint a fehér.

A Marilyn Monroe-hasonmás Michelle Williams annyira ért a stílushoz, hogy simán vonulhat H&M ruhában is a vörös szőnyegen, önöknek akkor is tetszik. Az Arany Glóbuszra egy sötétkék, bársonyos, anyagában mintás Jason Wu estélyit választott a színésznő – vagy stylistja –, mely ugyan nekünk nem a kedvencünk, a Huffington Postnak maradéktalanul tetszik. Nekünk jobban tetszik az Oscar díjátadón viselt, korallpiros Louis Vuitton ruha és a hozzá vett 1 millió dolláros ékszerek, de nézzék csak meg a galériában, melyik szett milyen!

Az Arany Glóbuszon Reese Witherspoon is kitett magáért, vörös Zac Posen estélyijét a Huffington Post beválasztotta a legjobba ruhák közé, pedig igencsak elállt mellétől a pánt nélküli ruha felső része, ami elvileg azért nem valami stílusos.  Az uszály és a ruhaalj fazonja viszont abszolút teli találat. Gwyneth Paltrownak is összejött végre, hogy bekerüljön a legjobbak közé: Tom Fordnak mondhat érte köszönetet, aki görög istennőket idéző, fehér estélyit adott rá a 2012-es Oscar gálára. Pelerines estélyit azóta se látott senki, szettjével a színésznő divattörténeti pillanattá tette vörös szőnyeges jelenését.

Keira Knightley nem tett ekkora lépést 2012-ben a stílusikonná válás útján, de azért volt pár jó választása: Anna Karenina című filmje bemutatóin több gyönyörű ruhát is láthattunk rajta, például egy habos-babos Chanelt – ami csak vékony nőkön mutat jól – és egy virágos Erdem ruhát. Hát igen, van, aki tudja viselni a tervező ruháját, nem úgy, mint Kristen Stewart.

A legjobban öltözött színésznők közt Julianne Moore a korelnök, de ez abszolút nem látszik rajta: az 51 éves, porcelán bőrű, vörös hajú színésznőn legalább olyan jól mutat az Emmy gálán a citromsárga ruha, mint Solange Knowles-en. A Dior Couture hosszú ujjú estélyije nagyon jól kiemelte a színésznő alakját, de a fekete-fehér ruha és kicsit bohókás, masnikkal díszített miniruha is jól állt neki.

Kate Hudson a Velencei Filmfesztiválra választott olyan ruhát, amivel bekerült a legjobbak közé: az áttetsző, könnyed, nőies Atelier Versace ruhában végre komoly nőnek tűnik a gyakran idétlen szerepekben látható színésznő, aki az év során minden vörös szőnyeges megjelenést kihasznált arra, hogy megmutassa remek alakját. Egy-egy képen nem is nehéz összekeverni Charlize Theronnal, aki a Golden Globe-ot tette emlékezetessé lábvillantásával. A halvány, féloldalas Dior Couture ruha egyszerűen isteni, akárcsak a kék, flitteres miniruha, amit Londonban láthattunk a színésznőn. Nézze meg a galériában Theront, érdemes!

Diane Kruger az amfAR gálán jelent meg a Huffington Post szerint említésre méltó ruhában: a térdig érő, fodros, hímzett Chanel ruha tényleg remekül mutat a német származású színésznőn, de mi jobban szeretjük az Oscar gála utáni vörös esélyijét, az kevésbé kislányos, valahogy több benne a hollywoodi glamúr. Zoe Saldana is rendre felkerül a legjobb stílusú celebnők közé: az Avatar színésznője idén a CFDA Awards-on öltözött a legjobban, az áttetsző panelekkel megbolondított Prabal Gurung ruha egyszerűen tökéletes.

Saldana letisztult stílusával ellentétben Beyoncé pont olyan ruhákkal került be a legjobbak közé, melyek a bonyolult díszítéstől, szabástól jók. A citromsárga Stéphane Rolland ruha valószínűleg csak az énekesnőnek tud jól állni, a sokat mutató Givenchy Haute Couture ruhájáról pedig talán kijelenthetjük, hogy az év egyik estélyije. Miranda Kerr ilyen ikonikus szettet nem vett idén, de mindennapi öltözködése példamutató és könnyen le is másolható. A szimpatikus modellnek egyébként minden jól áll, de legjobban a könnyed farmer-póló-zakó szettekben mutat.

A színész- és celebnők közé Katalin hercegné valamiért nem került be – pedig elég jól öltözködik ő is –, de Michelle Obama helyet kapott a listán: legjobb 2012-es szettje egy arany színű Michael Kors ruha volt a vonatkozó szakirodalom szerint, de hétköznapi, térdig érő ruháival is mindig sikert arat az amerikai First Lady. De térjünk vissza a színésznőkhöz: az egyik legszexibb sorozatszínésznő, Sofia Vergara az Arany Glóbuszra csípte ki magát akkora sikerrel, hogy bekerült a legjobban öltözöttek közé, de a Met gálán is kitett magáért.

Emma Stone színésznő pont Met gálás ruhájával érdemelte ki a Huffington Post elismerését, az Alber Elbaz által tervezett ruha fiatalos, friss, és aranyos, a lábvillantás pedig szexis. Stone egyébként nem tudott hibázni 2012-ben, egyik szettje jobb, mint a másik. Taylor Swift énekesnő is rengeteg gálán tette tiszteletét, a legszebb ruhát a Billboard Music Awards-ra választotta, nézzék csak meg a galériában!

Hogy ne csak olyanok szerepeljenek a gyűjtésben, akik letettek valamit az asztalra, itt van Kim Kardashian: a celebnő stílusa egyre jobb, jól állnak neki a fekete és fehér, egyszerű szabású, peplumos, testhez álló ruhák, amikben a legtöbbet látjuk. A válogatás végére maradt Rihanna, akit naponta legalább két szettben láthatunk, ha követjük a külföldi sajtót és az énekesnő Twitterét, de jól szabott és szép ruhák vannak rajta legkevesebbszer (bikinik annál többször). 2012-ben a legjobb ruhát a Grammy díjkiosztón láthattuk Rihannán: a merészen kivágott, lenge Giorgio Armani ruha illett az énekesnőhöz és az eseményhez is.

Végül, de nem utolsó sorban egy divattervezőnek is sikerült beverekednie magát a jól öltözöttek közé: Stella McCartney saját tervezésű göncökben jelenik meg mindenhol, tehát azzzal, hogy jól öltözöttnek nyilvánítjuk, tulajdonképp márkáját ismerjük el. Aki szereti a kényelmes, bő szabású, letisztult vonalú ruhákat, overálokat, annak be fog jönni, ahogy a tervező öltözik. Nézze meg a legjobb stílusú híres nőket és a legszebb ruhákat az óriás-galériában!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Édes otthon
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években

Ma, amikor okostelefonokkal operál mindenki, már nehezen elképzelhető, hogy az első számítógépek még terem nagyságúak voltak.

március 21., 14:00

  • életem
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával

Komoly problémát jelenthet a szakrendelés-választás új rendszere az idős betegek számára.

március 21., 13:36

  • világom
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják

Te elhiszed erről a növényből készült hídról, hogy biztonságos?

március 21., 15:10

  • Mindennapi
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment

Az elektromos autók gondolata, sőt divatja egyáltalán nem új dolog a piacon. Sokkal régebbi, mint gondolnád.

március 21., 16:46

  • Offline
Olyan büdös volt a Budát átszelő patak, hogy inkább a föld alá rejtették
Olyan büdös volt a Budát átszelő patak, hogy inkább a föld alá rejtették

Nemcsak büdös volt, olykor megáradt, és hatalmas pusztítást vitt végbe.

20 perce

  • Testem
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!

A két érintett terméket visszahívták, a vásárlókat kárpótolják.

március 21., 17:30

  • Mindennapi
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért

Az új rendelet tartalmazza a kiszabható bírság összegét is.

március 21., 12:10

  • világom
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon

Nem mindennapi helyzetben kapták lencsevégre Vilmos herceget: egyenruhában, tankon ülve jelent meg az orosz határnál.

március 21., 15:21

  • világom
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

A titkos kapcsolatra és a tinédzsertől született gyerekre 36 év után derült fény, ezért lemondott a gyermekügyi miniszter.

március 21., 12:44

  • világom
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka

Az egész falut meglepte, amikor az elszigetelt törzs tagja megjelent a településükön.

március 21., 16:00

  • Édes otthon
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt

A figyelem középpontjába került Donald Trump miatt egy különleges úti cél, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

március 21., 10:36

  • életem
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz

Alig négy évtizede még dübörgött a természet és mintegy 80 ezer ember mértéktelen kizsákmányolása.

március 21., 19:00

  • Offline
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?

Igencsak fülbemászó dalokat írtak azokban az években, ma is dúdoljuk őket. De vajon a szövegük is megy még? Kvízünkből kiderül!

március 21., 06:46

  • Édes otthon
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra

Érdemes felkészülni a megváltozó időjárásra, ami pluszköltségeket is hozhat.

március 21., 11:10

  • Offline
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó

Ez a riadt tekintetű szőke kisfiú a képen ugyanaz az Elvis, aki felnőttkorában világítóan kék szemével babonázta meg a nőket.

március 21., 18:30

  • Offline
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott

Hitler havonta több ezer levelet kapott a rajongóitól.

március 21., 19:30

  • világom
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek

A különleges biztonsági rendszerrel és a kamerák aktiválásával szeretnék visszaszorítani a rongálásokat.

március 21., 11:40

  • Testem
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat

Sokszor elegendő egy létfontosságú vitamin pótlása aank érdekében, hogy a memóriánk ismét tökéletesen működjön.

március 21., 06:00

  • Offline
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte

A csaló kihasználta a nők szépség iránti vágyát.

március 21., 20:00

  • Szülőség
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be

Egy új ajánlás szerint ez a tej nem a legjobb a gyerekek számára.

március 21., 06:30

  • világom
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol

Váratlan esemény miatt lezárták a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, utasok ezreit érinti az egész napos káosz.

március 21., 08:36

  • Offline
Fürdőző komondoron derül az internet: videó
Fürdőző komondoron derül az internet: videó

Kíváncsi vagy, mitől lett különleges, a videóban szereplő úszó komondor? Megmutatjuk!

március 21., 08:20

  • Testem
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés

Kicsit mérséklődőtt a betegek száma, de még mindig nagyon sok a fertőzött.

március 21., 10:06

  • Édes otthon
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja

Számlák befizetésénél is érdemes körültekintően eljárni.

március 21., 09:06

  • Testem
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták

Fagyasztott élelmiszerben találtak veszélyes szert, ezért a terméket visszahívták.

március 21., 07:46

  • életem
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad

Két tényező határozza meg az öregségi nyugdíjat: ez a szám az egyik.

március 21., 08:06

  • életem
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna

Kérdés, hogy az űrhajósok egyáltalán életben szeretnének-e maradni.

március 21., 07:00

  • Mindennapi
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte

Több tízezer közlekedőt figyeltek meg, kiderült, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt rengeteg gyalogos és rolleres szegi meg.

március 21., 09:35

  • világom
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz

A világ legkisebb parkja valóban csak talpalatnyi méretű.

március 21., 08:50

  • Offline
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban

Megmutatjuk, hogyan teltek a hétköznapok egy átlagos szocialista iskolában.

március 21., 07:26

Érdekességek