tibet család matriarchátus moszuo moszo

Dél-Kína és Tibet határán, 3000 méter magasban él egy maroknyi népcsoport, a moszók (vagy moszuók). A 40 000 tagot számláló törzs a világ egyik utolsó matriarchátusa. Társadalmukban a nőknek annyi szexuális partnerük van, amennyit jónak látnak, és ebben az idősebb generáció sem talál semmi kivetnivalót, hiszen ők is világéletükben így éltek. A férj- és apaszerep a moszuók körében ismeretlen: az apák szerepe gyakorlatilag a megtermékenyítéssel lezárul. Nincs házasság, így válás sincs, a gyermekeket az anya családjában nevelik, nagynénik, nagymamák és nagybácsik közösségében. A moszo férfiakat semmi nem köti vér szerinti gyermekeikhez, csupán nővéreik és húgaik gyermekeiért tartoznak felelősséggel.

A moszuók érdekes és egyedülálló közösségéről a világ Jang Ercsö Namu önéletrajzi regényéből szerzett tudomást, amely magyarul Búcsú Tóanyánktól címen jelent meg 2003-ban. A könyvből megismerhetjük Namu gyerekkorát, amely nem volt könnyű: megesett, hogy éhezett; télen-nyáron mezítláb járt, mint mindenki más, legnagyobb kincse egy pár cipő volt. Iskolába nem járt, és nyolcéves korától tizenhárom éves koráig nomád pásztor volt egyik nagybátyja mellett. Tizenhárom évesen került vissza a falujába, ahol különleges énekhangjával felhívta magára a faluba érkező tehetségkutató bizottság figyelmét. Pekingbe, később Sanghajba került, és az írástudatlan, kínaiul nem beszélő, ám makacs és ambiciózus kislányból híres énekes és a moszuo kultúra képviselője lett világszerte. Namu Kínában a mai napig népszerű, több könyvet írt, filmekben szerepelt, és tehetségkutató műsorokban zsűrizett. 2007-ben pedig 

Vonzó pásztorfiúk

Namu regényéből részletes képet kaphatunk arról, hogy milyen is volt a moszuók elzárt világa a hatvanas-hetvenes években. Ebben a társadalomban a nők irányítanak, a család megkérdőjelezhetetlen feje a nagymama: az ő szobájában mindig égnie kell a tűznek, erről gyerekei és unokái gondoskodnak. A moszuo nők egész életükben keményen dolgoznak, az ő felelősségük minden gyermek nevelése, a család táplálása, az ehhez szükséges élelem megtermelése és beszerzése. A fiúk az anyai házban maradnak, és segítenek a nehéz fizikai munkákban, vagy a hegyekben egyedül pásztorkodnak, esetleg vándorkereskedőnek állnak. A férfiak elsődleges feladata sok moszuo nő szerint elsősorban annyi, hogy minél jobban nézzenek ki, hiszen minél erősebb a válluk, annál több lány szeretne majd hálni velük. Ha nincs férfi (mármint fiúgyerek vagy nagybácsi) a családban, előfordul, hogy gyereket cserélnek. 

Szoknyaszertartás a virágszobában

A moszuók a házasság intézményét tehát nem ismerik. A nővé válás rítusa, a „szoknyaszertartás” után a lányok külön hálószobát kapnak (ezt „virágszobának” nevezik), és innentől kezdve fogadhatnak éjszakai látogatókat. Ezt nevezik sétáló házasságnak vagy vándorházasságnak; ami egy finom kifejezés az egy éjszakára szóló szerelmi légyottra. Az ismerkedés sem túl bonyolult: a nők az ünnepi máglya körül táncolnak, majd szemkontaktussal kiválasztják azt a férfit, akivel szívesen eltöltenének egy (vagy több) éjszakát. Íratlan szabály viszont, hogy a férfinak még napfelkelte előtt vissza kell térnie a saját anyjához. Ha egy férfi kalapja már ott lóg egy nő hálószobájának kilincsén, akkor az az este foglalt. Ha pedig szakítani akarnak a szeretőjükkel, a moszuo nők kiakasztják a férfi tarisznyáját az ajtóba vert szögre. 

„A szerelmek olyanok, mint az évszakok – jönnek, mennek” – vallják a moszuók, ennek ellenére előfordul, hogy hosszú, sőt élethosszig tartó kapcsolat lesz a sétáló házasságból. Szerelmi bánatukról, szívügyeikről nem illik beszélni, igaz, szavaik sincsenek nagyon ezekre a fogalmakra: sem a féltékenységnek, sem a monogámiának nincs a moszuo nyelvben megfelelője. Kapcsolataikat diszkréten kezelik, és gyermekeik apjának nevét titokban tartják. Más dolgába ütni az orrukat szigorúan tilos, és egymás sértegetése is: ha mérgükben valami kikívánkozik belőlük, a disznókra rivallnak rá.

Kaszinók, bárok, prostituáltak

Napjainkra természetesen a moszuók közössége is sokat változott. A kilencvenes évektől kezdve egyre több kínai turista érkezett, majd megjelentek a nyugatiak is. A „Lányok országában” a sétáló házasság lassan elavultnak számít, az írástudatlanságot felváltotta az iskolázottság, és a moszuo nők egyre gyakrabban kötnek házasságot a saját törzsükön kívül, jellemzően han (kínai) férfiakkal.Atörzs tagjainak a nyolcvanas évekig napi küzdelmet kellett folytatni, hogy meg tudják maguknak termelni az élelmet, ma már a turizmusnak köszönhetően autóval és laptoppal rendelkeznek. Ma közel évi kétmillió turista látogat el a Lugu-tóhoz; bárok, kaszinók, éttermek és hotelek épülnek mindenütt. A szabad szerelem ígérete sok egyedülálló kínai férfit vonz a tó partjára, a régiót ellepték a kínai prostituáltak, akik a jó üzlet reményében magukra öltik a moszuók hagyományos törzsi viseletét. A fiatal moszuók pedig inkább úgy döntenek, hogy nem kérnek az egész felhajtásból, és elhagyják a szülőföldjüket.