Tanszerek miatt indult vizsgálat, ez lett az eredmény

ceruzak
Olvasási idő kb. 3 perc

A fogyasztóvédelem kiemelt figyelmet fordít az elérhető tanszerek ellenőrzésére. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy lezárultak a vizsgálatok.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy a tanévkezdéshez kapcsolódó bevásárlások során a kormány kiemelt célja, hogy biztosítsa a magyar családok és gyermekek védelmét, valamint garantálja anyagi és fizikai biztonságukat. Ennek érdekében a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma a korábbi években a tanévkezdéssel összefüggésben számos terméket vizsgált.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakmai irányítása alatt álló, fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok minden esetben eljárnak, ha jogszabálysértés gyanúja merül fel. Most a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot és a termékbiztonsági szempontokat vizsgálták – adta hírül az MTI. 

Az iskolakezdéssel kapcsolatban végeztek vizsgálatokat a fogyasztvédők
Az iskolakezdéssel kapcsolatban végeztek vizsgálatokat a fogyasztvédőkIuliia Burmistrova / Getty Images Hungary

A tanszervizsgálatok eredménye már nyilvános

Színes ceruzákat, vízfestékeket, gyurmákat, színes papírokat, temperákat, krepp papírokat és fűzőlapokat ellenőriztek a labor munkatársai. A vizsgálatok a termékek esetleges fém – réz –, illetve mérgező nehézfém (ólom és kadmium) tartalmát monitorozták, ugyanis ezek azok az anyagok, amelyek súlyos egészségkárosodást okozhatnak

A vizsgálatok során a laboratórium nem talált mérgező anyagokat, állapította meg az NGM.

Korábban tiltott szereket is kimutattak a vizsgálatok

Arra is emlékeztettek, hogy az elmúlt évek során a műanyag neszesszerek és tolltartók kevésbé jól szerepeltek. Akkor PVC alapanyagú termékek több, mint 60 százaléka volt tiltott ftalát tartalmú.

„A vizsgálat annak ellenőrzésére terjedt ki, hogy az adott termékek tartalmazzák-e a három egészségre káros lágyítószer, a benzil-butil-ftalát, dibutil-ftalát vagy a di-2 etilhexil-ftalát valamelyikét a meghatározott határérték felett. Ezekben az esetekben a hatóság kivonta a termékeket a forgalomból. Azon termékek használata, amelyek nagy koncentrációban tartalmazzák a vizsgált lágyítószereket, súlyos kockázatot jelenthetnek a gyermekek egészségére, ezért a lágy műanyagból, PVC-ből készülő tolltartók kerülése javasolt” – hangsúlyozta az NGM.

Felhívták a figyelmet a tudatos fogyasztói magatartásra is, kiemelve a gyermekek egészségének védelmét

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek