szülő énidő

Napjainkban sok szülő kerül a kimerültség és a kiégés közelébe. Sok elvárás érkezik a társadalomtól, és olykor talán még több a saját belső hangjainktól. Hasonlítgatjuk magunkat a szüleinkhez, más, korábbi generációk helyzetéhez, vagy éppen a kortársaink „kirakat image”-éhez. Szeretnénk és próbálunk megfelelni mindenkinek, szuperwomanekké válni, akik önállóan állják a sarat, és remélik, egyszer megkapják majd a kellő elismerést.

Törekvéseink nem meglepőek, hiszen jelen társadalmunk is az egyéni érdemeket részesíti előnyben. Napi szinten vágják a fejünkhöz akár kimondatlanul is, hogy: Ne kérj vagy várj segítséget mástól! Csakis magadban bízhatsz! Ha nem tudod önállóan megoldani, nem vagy értékes! Talán sosem voltak annyira magukra hagyva a szülők, mint ma, pedig nem véletlen a szinte már klisévé vált mondás, miszerint: egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. És itt nem csak a szülők igényeire kell gondolni, hiszen a szociális háló a gyerekeknek is legalább annyit tud hozzáadni az egészséges fejlődéséhez, ha nem még többet, mint a szülők jóllétének megtartásához!

A te jólléted a gyerek jóllétére is hatással van

Az ember társasági lény, vagyis alapvető igénye van a kapcsolódás és a valahová tartozás érzésének megélésére. Nem véletlen, hogy rosszul érezzünk magunkat az elszigetelődéstől. Nem vagyunk magányos farkasok, és még ha néha szeretünk is begubózni egy szobasarokba, szükségünk van arra, hogy rendszeresen érintkezzünk másokkal. A szülővé válás sok változást hoz az életünkbe, és gyakran nehezíti, bonyolítja meg ennek az igénynek a kielégítését, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a saját jóllétünk a gyerekeinkre is hatással lesz.

Amikor fáradtak, kimerültek, és ezáltal türelmetlenek és motiválatlanok vagyunk, a gyerekeinknek sem vagyunk képesek megadni azt az értő és szerető figyelmet, amelyre szükségük lenne. Ők pontosan érzik, hogy valami nem stimmel velünk, ami miatt könnyen okolják saját magukat. Szintén szem előtt kell tartanunk, hogy miután a gyereknevelés 80 százaléka példamutatás, önmagunk fizikai, érzelmi és mentális elhanyagolásával nekik is egy olyan mintát nyújtunk, amely akár a mi, akár a saját maguk értékelésére is negatív hatást gyakorolhat. A saját szükségleteink ismerete, tiszteletben tartása és figyelembevétele a gyerekeinket is pozitív önértékelésre neveli. Ez nem önzőség, hanem önmagunk megbecsülése.

Megadni magunknak a kellő énidőt, és így megbarátkozni a gondolattal, hogy a gyerekeinket közben lepasszoljuk, megint csak sokunknak okoz nehézséget. Az odaadó szülő szerepébe talán nem fér bele, hogy igényt tartsunk gyerekmentes időtöltésre, vagy egyszerűen nehezünkre esik megbízni más felnőttek gyermekgondozási kompetenciájában. Ezek a gondolatok hamar bűntudathoz tudnak vezetni, aminek hatására könnyen le is beszéljük magunkat a megvalósításról. Más felnőttek segítségének igénylése, illetve elfogadása azonban a gyerekünk egészséges fejlődésére is pozitív hatást gyakorolhat.

Először is, számára is biztonságosabbá teszi a világot, hiszen ezáltal tapasztalja és tanulja meg, hogy bízhat másokban (akikben a szülei is). Lehetőséget kap arra, hogy megismerjen más felnőtteket, egyéniségeket, viselkedésmintákat és szabályrendszereket. Ezeket a későbbiekben is képes lesz szétválasztani és konkrét személyekhez kötni, ráadásul elősegíti az emberismeret és tolerancia készségének a fejlődését, amelyek mind-mind nagy segítségére lesznek a későbbi életében. Végül pedig, ahogy a szülőkkel is, minden más emberrel kialakított bensőséges kapcsolata sikerélménnyel gazdagítja, amely az általános énképének, önértékelésének és önbecsülésének is jó alapot ad.

Kialakítani egy szociális hálót nem mindig egyszerű, sokszor komoly energiabefektetést kíván a részünkről, de segít, ha tudjuk, hogy erre mindannyiunknak szüksége van. Nekünk, szülőknek is rendszeres (szociális) feltöltődés kell ahhoz, hogy aztán a gyerekeinket kitartó, értő figyelemmel és szerető gondoskodással tudjuk kísérni. A gyerekeinknek pedig ez a közösségi védőháló teszi lehetővé, hogy megtanuljanak bizalmat építeni, mások szabályrendszeréhez alkalmazkodni, és az önbizalmukat, önbecsülésüket erősíteni. Ha együtt nevelünk, közös felelősségvállalással, példamutatással és kölcsönös bizalommal, nem beszélhetünk lepasszolásról. Falu kell nekünk és a gyerekeinknek! Ezért tenni tehát érdemes!