női kvóta

Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén elfogadta azt a javaslatot, miszerint 2026 júliusára a tőzsdén jegyzett uniós nagyvállalatok kötelesek több női vezetőt alkalmazni, ellenkező esetben szankciókra számíthatnak.

Kevés megosztóbb jelenség van, mint a női kvótaként emlegetett javaslat, hiszen ez maga a pozitív diszkrimináció. A támogatók szerint a megkövesedett patriarchális gondolkodásmód eredménye, hogy döntő többségben még mindig férfiak kerülnek felső vezetői pozícióba, s a nemi sztereotípiák erőteljes jelenléte érezhető abban is, hogy a férfiak esetében sokkal inkább elfogadott társadalmilag a karrier építése. A támogatók szerint viszont a nők beemelése a felső vezetésbe növeli a sokszínűséget, rugalmasságot, társadalmi érzékenységet.

Gizike és a kávégép

A kimondott-kimondatlan aggodalom a javaslattal kapcsolatban talán leginkább az, hogy mi lesz a szakértelemmel.

Mi lesz, ha emiatt Gizike romlásba fogja dönteni a vállalatot? Aki dolgozott valaha multinacionális vállalatnál, sejtheti, hogy az aggodalom nem igazán reális: jó adag ambíció, stressztűrő képesség és szakmai rátermettség kell ahhoz, hogy valakiből közép- vagy felső vezető váljon. Ami viszont nagyon is valós jelenség, az a nőkre háruló sokszoros teher, amivel akkor szembesülnek, ha úgy döntenek: a család és az otthon melegének ápolgatása mellett a karrierjükben is többre vágynak, mint a vezérigazgató úrnak kávét főzni.

A számok nem hazudnak

A KSH adatai szerint Magyarországon a vezető beosztásban lévők 39%-a nő. Az Index 2021 szeptemberében arról írt, hogy még a 10%-ot sem éri el itthon a női senior managerek száma, rávilágítva a jelenségre, hogy a magyar nők, bár többet tanulnak, vezető beosztásba ritkábban jutnak, és kevesebbet keresnek. A nemek közötti bérszakadék szintén nagyon is valós: 2021-ben egy munkaóráért 17%-kal kevesebbet kaptak a nők, mint a férfiak.

Férfidolgok, női dolgok

Akik a leghangosabban ellenzik a javaslatot, azt kifogásolják, miért nem akarnak a nők bányában meg építkezésen dolgozni. Kérem szépen, ugyanazért, amiért viszonylag kevés férfi jelentkezik bölcsődei gondozónak, óvodapedagógusnak vagy HR-esnek. Máshoz van kedvük, affinitásuk, mással szeretnének foglalkozni.

A férfiakat érdekes módon nem emlékeztetik erre, hiszen a magyarok még mindig úgy tartják: a férfi elsődleges feladata a család fenntartása, a pénz előteremtése, a nőké pedig a gyerekek és az otthon rendben tartása. Persze dolgozzon is a nő, ne tartsa el a férje (ami a mai árak és fizetések mellett, lássuk be, keveseknek adatik meg), jóval kevesebb pénzért, mint a férje, lássa el a gyerekeket, ápolja idős vagy beteg családtagjait. Foglalkozzon a háztartással, legyen otthon rend és tisztaság, láthatatlan munkával, ami miatt október közepétől gyakorlatilag ingyen dolgozik. (Az más kérdés, bár szorosan ehhez kapcsolódik, hogy milyen terhet rak mindez a férfiak vállára.)

„Minek az ilyennek gyerek?”

Dolgoztam jó néhány nagyvállalatnál. Közvetlen főnökeim között akadtak nők szép számmal, a vezérigazgató és az igazán magas beosztásban lévők azonban kivétel nélkül mindannyian férfiak voltak. Olyan férfiak, akik napi 12-14 órát töltöttek a munkahelyükön, akkor is, ha családjuk volt. Egy nő, ha erre vágyik, még mindig szembe találja magát a károgókkal: „Minek az ilyennek gyerek?” Ha nincs gyereke, akkor pedig karrierista, ami gyakorlatilag szitokszó ma Magyarországon. Eszembe jut egy nyugat-európai országban élő női vezető ismerősöm is, akinek senior managerként az az eretnek vágya támadt, hogy még magasabb pozícióba jusson. Ráadásul mindezt várandósan. Megpályázta hát a magasabb pozíciót, elnyerte, majd a baba születése után fél évvel kezdett az új munkakörben. Mi Magyarországon olykor örülünk, ha terhesen nem rúgnak ki, kisgyerekesként pedig felvesznek valahova.

A sztereotípiák fogságában

Természetesen senkinek nem kötelező karriert építenie gyerekszülés helyett vagy mellett. A kulcsszó a „lehet”: nem kell, de ha arra van igénye, ne tartsa vissza semmilyen patriarchális berögződés vagy nemi sztereotípia. A legkülönösebb az, amikor maguk a nők ágálnak „karrierista” nőtársaik vagy éppen a női kvóta ellen. Ők ugyanazoknak a nőknek a 21. századi megfelelői, akik fejüket csóválva ciccegtek, amikor egyesek nadrágot mertek húzni, vagy uram bocsá´, nem óhajtottak férjhez menni és a háztartással foglalatoskodni egész életükben.

Női kvóta vs. férfienergia

Szomorú, amikor maguk a nők örvendeznek azon, hogy frissen felvett munkatársuk, főnökük nem nő, hanem férfi. Nemegyszer voltam annak tanúja, hogy két, azonos szakértelemmel rendelkező, szimpatikus jelölt közül a női menedzser a férfi jelentkezőt választotta, olyan remek indokokkal, hogy „kellenek a fiúk” vagy „olyan jó pasi”. Meggyőződésem, hogy az illetőnek soha eszébe nem jutott, hogy nem a szakmai rátermettsége, hanem a neme miatt esett rá a választás. Még a közelmúltban is dolgoztam olyan projekten, amikor a női résztvevők között jelen lévő egyetlen férfit a két női vezető kitörő lelkesedése fogadta. Az ujjongás tárgya az volt, hogy „kell a férfienergia”. Férfikvóta tehát van, mindig is volt, csak éppen nem a jogszabályokban létezik, hanem a fejekben.