Kiderült: pofonegyszerű trükkel cselezik ki a mobiltilalmat a diákok

Karsa Tímea
GettyImages-1738589913
Olvasási idő kb. 3 perc

Az iskola első napján iskolánként máshogyan intézték a diákok mobiljának begyűjtését.

Egy, az idei tanévtől érvényes új rendelet szerint a diákok kötelesek leadni a telefonjaikat, míg az iskolában vannak. A tanév első napján változatos élményekkel tértek haza a diákok és a szülők is – írták meg a Redditen.

A telefontilalom leginkább a felsős, illetve gimnáziumba járó diákokat érinti, hiszen többségében ők rendelkeznek telefonnal.

A diákok különböző élményekkel tértek haza az első mobiltilalmi napon
A diákok különböző élményekkel tértek haza az első mobiltilalmi naponMaskot / Getty Images Hungary

Diákok és szülők: élmények a mobiltilalomról

Az első okoseszközmentes napot mindenki másként élte meg. Akadt, aki semmi fennakadást nem tapasztalt, és olyan is, aki rést talált a pajzson.

Diákok

Egy tizenegyedik osztályba járó diák arról írt, hogy az osztály 99 százaléka leadta a telefont, a maradék egy százalék pedig – akik közé a hozzászóló is tartozik – régi telefont adott le. Mint írta, sokan nehezen bírták a telefonjaik nélkül, és sokkalta több volt a verbális bántalmazás, mint általában. Elmondása szerint a tanár különösebb figyelmesség nélkül dobta be a telefonokat a gyűjtődobozba, ők pedig később tesztnek vetették alá a tanerőt:

A haverommal leteszteltük, hogy mi van, ha azt mondja az én telefonomra, hogy az övé. Szó nélkül kiadták neki a telóm.

Egy másik diák beszámolója szerint ők az iskola első napján még használhatták a telefonjukat, ám a második naptól jön a szigorítás, és az osztályfőnök minden reggel elveszi a telefonokat, majd az osztályteremben lévő szekrénybe teszi, és délután kiosztja.

Előre figyelmeztetett minket, hogy meg se próbáljunk régi telefont beadni, mert ellenőrzi, működik-e és a szeme láttára kapcsoljuk ki.

Mint írta, az osztályfőnöknek van félnivalója, hiszen az iskolába kihelyezett katona bármikor ellenőrizheti. Egy másik iskola diákja azt írta, hogy senki nem kutatja át a zsebeit, ám tény, hogy a tanároknak van joga kipakoltatni őket.

Nem illet meg az ártatlanság joga, ameddig nincs bizonyíték?

- teszi fel a kérdést.

Szülők

Volt szülő, aki arról számolt be, hogy a gyermekének az iskolájában nem változik semmi: a táskájukban vagy a szekrényükben kell tárolni a telefont, és a tanár utasítására elővehetik, valamint a szünetben fizethetnek vele a büfében. Olyan iskola is akadt azonban, amely az előzetes tájékoztatás szerint járt el, és reggel beszedte a telefonokat. Némely esetben az osztályteremben lévő szekrénybe kerültek a készülékek, míg egy másik megoldás szerint a gazdasági iroda dolgozói vigyázzák a begyűjtött értékeket. Némely intézményben a telefon épphogy átlépheti az iskola küszöbét, és már a portán lévő osztályszekrénybe kell elhelyezni.

Egy szülő pedig arról számolt be, hogy gyermeke osztályában mindenki póttelefont adott le, és olyan iskola is akadt, aki a szülőkkel vetetett egy, a telefonok tárolására alkalmas szekrényt.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek