Mikulás piros ruhája

A Nagyszakállú stílusa nem új keletű, több száz évre tekint vissza. Sok feltételezéssel ellentétben a fehér prémmel szegélyezett piros sapkának és kabátnak semmi köze nincs azokhoz a ravasz reklámszakemberekhez, akik a karácsony közeledtével az egyik üdítőitalokat gyártó cég arcaként is felhasználják a Mikulást.

A Mikulás külsejének nincs köze a kólához

A Mikulás-öltözet színvilága sokkal inkább köthető az egyházi viseletek hagyományaihoz, mint a szintén piros-fehér színekkel piacvezetővé vált Coca-Cola márkához. Már a kólát reklámozó Mikulás megalkotása előtt számos illusztrációban és írásos leírásban skarlátvörös kabátban szerepeltetik a gyerekek jóságos megajándékozóját. Ám ettől függetlenül semmilyen misztikus történet vagy legenda nem áll a mögött, hogy miért is lett piros a Mikulás ruhája.

A Mikulás-figurát eredetileg arról a Szent Miklósról mintázták, aki Myra püspökeként a 4. században a szegények és elesettek védelmezője, támogatója, megsegítője volt. A hagyományos püspöki viselet színe volt a vörös és a fehér, habár egyes történészek azt állítják, hogy Szent Miklós egyéb különböző színű ruhákat is magára öltött.

Halála után Szent Miklós legendája tovább élt, ennek hagyományaként emlékeznek rá több országban is december 6-án.

Barnából lett piros a Mikulás ruhája

A ma már világszerte ismert Mikulás-figura a 19. század végén született meg, annak nyomán, hogy a Harper's Weekly magazin 1863 és 1886 között megjelentette Thomas Nast karikaturista grafikus metszeteit. Ez a Mikulásról alkotott kép nagyon közel áll a maihoz. Ezekből a metszetekből alakult ki a Mikulás műhelyének koncepciója és a neki írt levelek gondolata is.

Nast végül közel harminc évig tökéletesítette az általa megrajzolt Mikulást, melynek ruháját az eredetileg elképzelt barnáról az évek folyamán pirosra változtatta.

Habár a Nagyszakállú elnevezése és a hozzá fűződő legenda országonként eltérő, érdekes módon az általa viselt piros-fehér ruha szinte minden kultúrában egységesen megfigyelhető. 

Nézzünk néhány érdekességet, ami eltérést mutat a Mikuláshoz fűződő szokásokban. A középkori lovagi hagyományokat is tiszteletben tartva a holland gyerekeknek például a Mikulás nem szánon, hanem fehér lovon viszi az ajándékot. Az olaszoknál pedig egyáltalán nincs Mikulás. Itáliában a La Befana nevű jóságos boszorkány ajándékozza meg a gyerekeket, mégpedig január 6-án.

Magyarországon is volt egy időszak, amikor nem járt december 6-án a Mikulás. A 18. században ugyanis betiltották a mikulásozást, mert a gyerekek túlságosan féltek a Nagyszakállútól, akit ebben az időben még nem olyan jóságos, vidám és huncut arccal ábrázoltak, mint napjainkban, és sokkal inkább megdorgálta az akkori gyerekeket, mint megjutalmazta.

Miután nincs információnk róla, így nehéz megmondani, hogy Nast végül miért döntött a piros szín mellett. Egyesek szerint azért, mert így akart kapcsolatot teremteni az eredeti Szent Miklós-ikonográfiával, amely gyakran vörös köntösben ábrázolja az egykori püspököt. Ám ennél valószínűbb, hogy a grafikus esztétikai okok miatt választotta inkább a piros színt, amely különösen jól mutat és kiváló kontrasztot alkot a hófehér szakállal. 

Nast nem csupán a Mikulás küllemét alkotta meg az utókor számára. Ő volt az első, aki a Nagyszakállút az Északi-sark szülöttjeként ábrázolta.

Hogy kerül a csizma az ablakba?

December 5-én este a gyerekek nagy izgalommal fényesítik a csizmájukat, bízva abban, hogy a Mikulás az éjszaka folyamán telerakja mindenféle jóval és finomsággal. Ennek a kipucolt lábbelinek a hagyomány szerint az ablakban kell várnia a Nagyszakállút. De vajon mi az oka ennek?

A Mikulás azért az ablakba kikészített csizmákba teszi az ajándékait, mert a Szent Miklós alakjához fűződő legenda szerint a püspök egyszer úgy segített egy szegény családon, hogy az otthonuk ablakában hagyta a nekik szánt pénzt. Ennek nyomán azért kell a csizmát az ablakba tenni, hogy a Mikulásnak legyen hová tennie a gyerekeknek vitt ajándékot és édességet.