90 éves a Lego: ezt a 9 dolgot fogadjunk, hogy nem tudtad róla!

Olvasási idő kb. 4 perc

Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk: a Lego a világ legismertebb, egyben legnépszerűbb játéka, amely Dániából indult, majd az egész világot meghódította, és szinte hihetetlen, de idén már 90 éves. Szívesen játszunk vele, de vajon mennyire ismerjük?

Ole Kirk Cristiansen 1932-ben faragta meg kézzel a világ első Lego-készletét. Nem, nem olvastad rosszul, de mi sem tévedtünk: valóban faragásról van szó, hiszen az első Lego-szett fajátékokat tartalmazott. Az első kollekciónak 36 darabja volt, jojó, autó és repülőgép egyaránt került bele, de akkoriban csak a Billundban és környékén élő gyerekek vehették kézbe azokat. Még huszonhat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Ole fia, Godtfred a már mai formáját viselő Lego-kockát szabadalmaztassa. Első látásra nagyot változott az egykori fajáték, de a mögöttes gondolat megmaradt: Leg Godt, azaz Játssz jól, rejtőzik a szlogen a márkanévben.

Valódi játékbirodalommá nőtte ki magát a Lego

Több mint 18 ezer termék, 180 videójáték és persze az építés öröme következett az azóta eltelt évtizedekben. A Lego nemcsak a gyerekek, hanem a család kedvencévé is vált, ezt erősíti meg a kerek születésnapra készített kutatás eredménye is. 30 ország 55 ezer válaszadója – szülők és gyerekek egyaránt – tanúskodtak arról, hogy a Lego nem csak a gyerekeké: a felmérésben részt vevők 95 százaléka szerint az egész család jóllétét javítja. 

Segíti a kreativitást, a kommunikációt, javítja a problémamegoldó készséget, és magabiztosabbá is teszi a gyereket a válaszok szerint az, ha legózhat.

Szinte minden gyerek, a válaszadók 97 százaléka árulta el azt, hogy boldogabb akkor, ha legózhat – az építőkockák az iskoláról is elterelik a figyelmet.

 

Egy készlet a régmúltból: már akkor is nagy kedvenc volt a játékok közt
Egy készlet a régmúltból: már akkor is nagy kedvenc volt a játékok köztLEGO

Családi játék és cég egyben

A Lego kötődése a családokhoz onnan is eredhet, hogy mindmáig családi tulajdonban van a cég: ma Thomas Kirk Kristiansen vezeti a céget, akinek dédnagyapja volt Ole, a márka megalapítója. A székhely mindmáig Billund, ahol nemcsak gyár és látogatóközpont, hanem Lego-hotel, valamint Legoland is található.

Mindezen felül a márka komolyan veszi azt, hogy tényleg tegyen a gyerekekért: a cégcsoport nyereségének 25 százaléka fölött alapítványuk rendelkezik, tavaly 440 millió dollárból segítették több tanulási lehetőséghez és persze több játékhoz is a világ hátrányos helyzetű gyermekeit.

A Duplo a legkisebbek kedvence
A Duplo a legkisebbek kedvenceLEGO

Íme, kilenc érdekesség!

A kilencvenéves cég történelmének természetesen akadtak izgalmas pillanatai bőven: íme, 9 érdekesség, amelyet talán nem tudtál eddig a Legóról:

  1. Ole Kirk Kristiansen annak idején munkatársaitól kért ötletet a játék elnevezésére, a legjobb ötlet hozójának pedig egy üveg saját készítésű bort ígért. Végül az ő ötlete bizonyult a legjobbnak.
  2. Az elemek szigorú tesztelésen mennek át: leejtik, felmelegítik, összetörik a kockákat, de még mesterségesen előállított nyállal és izzadsággal is ellenőrzik, hogy elég ellenállók-e.
  3. 0,005 milliméter: ilyen pontossággal készülnek a kockák, hogy a lehető legerősebben tudjanak egymáshoz kapcsolódni!
  4. Az évszázad játékának választották meg a Legót 1999-ben.
  5. A kockákon 1958 óta nem változtattak, vagyis a több mint hatvan éve gyártott elemek tökéletesen illeszkednek a gyártósorokról most lekerülőkhöz!
  6. Fenntarthatósági törekvéseik keretében már 150-féle elemet készítenek újrahasznosított PET-palackból, illetve fenntartható forrásból származó cukornádból is.
  7. A Duplo 1969-ben mutatkozott be: a kicsik kezébe kerülő szettek kockái kétszer akkorák, mint a Lego-elemek.
  8. A Lego kínálatában több mint 50 különböző szín található.
  9. A minifigurák méretét sem csak a véletlenszerűség diktálta: sapka vagy haj nélkül négyelemnyi magasságúak, ezzel jól illeszkednek azon házak méretéhez, amelyeket Lego-elemekből rakhatunk össze.
10 képességet is fejleszt és a legtöbb gyerekszobában ott van, mi az?10 képességet is fejleszt és a legtöbb gyerekszobában ott van, mi az?

Azt, hogy a legó fejleszt, sokan tudják, de hogy milyen sok területen, arra még mi is rácsodálkoztunk!

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • Offline
Száműzetés, erotikus napló és párbaj: így élt Puskin
Száműzetés, erotikus napló és párbaj: így élt Puskin

Puskin életében két dolog játszott igazán nagy szerepet: az írás és a nők - miattuk nem maradt ideje a gyerekeire sem.

20 perce

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

Érdekességek