A gyermekvállalás nagyon kényes téma minden nő életében. Végtelenül személyes döntés. Magához a termékenységhez rengeteg érzelem fűződik. A női erő kiteljesedése, az anyai lét alapvetése, ami sugárzóvá és erőssé tesz minket. Ugyanakkor rengeteg problémát is tud okozni: a fogamzásgátlás kérdése drága és bonyolult lehet, a havonta jelentkező menstruáció, az előtte lévő PMS pedig komoly fájdalmakat, kényszerszabadságokat jelenthet. Így aztán van, akinek megváltás a klimax, de a legtöbb nőnek egyfajta gyászfolyamattal jár.
Utóbbi eset azoknál fordul elő, akik fontos énrészüknek tartották a fogamzóképességüket. Esetleg terveztek is még gyereket, de a korán érkező menopauza megfosztotta őket ettől a lehetőségtől. Ez esetben úgy érezhetik, hogy kivették a döntés jogát a kezükből. Nem szólhatnak bele, akarnak-e gyereket vagy sem, mert nem érik meg több petesejtjük. Még azok a nők is így érezhetnek, akiknek már van családjuk. A termékenység elvesztése szinte minden élethelyzetben fáj, hiszen egy olyan ajtó záródik be, ami többé nem nyílik ki. Szembe kell néznünk a korunkkal, az egészségi állapotunkkal és azzal, hogy maximum donor petesejt és mesterséges megtermékenyítés segítségével lehetünk újra terhesek. Emellett pedig felmerül egy sor olyan kínzó kérdés is, ami korábban nem.
Nem vagyok már hasznos?
A klimax egyik legnagyobb lelki terhe, hogy szembesít az öregedéssel. Az arcunk ráncaira különféle krémeket kaphatunk, sporttal lányosan fiatalosan maradhat az alakunk, annyit dolgozhatunk, amennyit csak szeretnénk, de ha a testünk úgy dönt, többé nem adja meg a terhesség, a szaporodás lehetőségét, az üt. Erőset, alattomosan, gyomorszájon. Attól félünk, nőiességünk nagy szeletét veszítjük el. Már nem vagyunk fiatalok, már nem vagyunk hasznosak, már nem tudunk új életet teremteni. Ha a saját gyerekeink már nagyok és nem igénylik a segítségünket, duplán haszontalannak, céltalannak érezhetjük magunkat.
Mi a helyzet a párkapcsolatommal?
A termékenység fontos jelzője annak, hogy egy nő „mennyit ér” biológiai szempontból. Aki tartós kapcsolatban, házasságban él, abban is felmerülhet a kérdés, vajon másképp néz-e rá a párja így, hogy többé nem vállalhat vele gyereket. A férfiak egészen idős korukig termékenyek maradnak, az ő ivarsejtjeik szavatossága nem jár le. Bármikor újra családot alapíthatnak egy fiatal nővel. Ezek után képzelhetjük, mekkora teher a klimax egy olyan nőnek, akinek még nincs elkötelezett párkapcsolata. Egy olyan világban élünk, ahol a fiatalságot mesze túlértékelik a tapasztalattal, a bölcsességgel és egyéb erényekkel szemben. Mi történik, ha nem kellünk már, ha a férfiak nem értékelnek annyira? Hogy lesz így saját családunk? Nem könnyű megtalálni azt a társat, aki úgy fogad el, ahogy vagyunk.
Máshogy néz rám a főnököm?
S akkor még nem ejtettünk szót arról, hogy a klimax nem egyik napról a másikra bekövetkező, problémamentes folyamat. Évekig eltarthat, megnehezíti a munkavégzést, a kikapcsolódást, hőhullámok, álmatlanság, súlygyarapodás, memóriazavarok, hangulatingadozások, csontritkulás, hajhullás jelentkezhetnek. Orvoshoz kell fordulnunk, sőt rendszeresen visszajárnunk, ha hormonterápiát kapunk, annak mellékhatásaitól szenvedünk. S emiatt szabadságot kell kivennünk, nem tudjuk mindig százszázalékosan ellátni a feladatainkat. Van olyan főnök, barát, élettárs, gyerek, aki megérti ezt, de sok nő el sem mondja, hogy a menopauzával küzd, mert attól tart, hogy más megítélés alá esik majd. A legtöbb férfinak fogalma sincs róla, mi történik ilyenkor a nőkkel, elbagatellizálják a dolgot, észre sem véve, milyen fizikai és lelki teherrel jár ez a folyamat. Így sokunkban erős félelem jelentkezik, ha egyébként a rengeteg fizikai nehézség nem lenne elég.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Soha többé nem lehetek anya?
Biológiai szempontból minden élőlénynek az az elsődleges célja, hogy szaporodjon és minél több utódot felneveljen. De ez nem jelenti azt, hogy feleslegessé válunk abban a pillanatban, amikor már nem vagyunk képesek gyereket nemzeni. A természetben sem így működik, s régen a mikroközösségekben, nagycsaládokban élő embereknél sem így működött. Az a nő, aki már nem tudott gyermeket szülni, gondozta azokét, akiknek szükségük volt rá, megtalálta másban a kiteljesedését. A klimax jelentkezésével nem érnek véget a feladataink, nem ér véget az életünk. A gyermekek gondozásával kapcsolatban sem kell parkolópályára állítanunk magunkat. Szívünk minden szeretetével állhatunk bármelyik segítőszervezet önkéntesei közé, a koraszülött babák ápolásától kezdve a bölcsődések gondozásán át az árva gyermekek támogatásáig. Anyává nem csak attól válik az ember, hogy biológiailag képes rá, erről az örökbe fogadott gyerekek sokat mesélhetnének. Nem a petefészkünk, hanem a szívünk az, amiben ott lakik az anyaság, és amíg az dobog, semmivel sem vagyunk értéktelenebbek másoknál.
