Ennyibe kerül az iskolakezdés a magyar családoknak

iskolakezdes-csalad-1585973161
Olvasási idő kb. 3 perc

Az első osztályt kezdő gyermekek szülei számíthatnak a legnagyobb kiadásra – derült ki egy iskolakezdéssel kapcsolatos, friss kutatásból, amely többek között arra volt kíváncsi, mekkora terhet ró a magyar családokra a tanév indulása.

A családok egynegyede júliusban, a fele pedig a nyár utolsó hónapjában szerzi be az iskolai felszereléseket, a legnagyobb forgalom azonban augusztus 10-e körül és az augusztus 20-i hosszú hétvége után érezhető – világít rá a REGIO JÁTÉK legújabb kutatása, amelyben

1577, általánosiskolás-korú gyermeket nevelő szülő vett részt.

Gyaraki Dávid ügyvezető helyettes szerint ebben az időszakban az átlagos kosárérték online körülbelül 15 ezer forint, áruházi vásárlás esetén ez azonban meghaladja a 8500 forintot, hozzátéve:

számottevő kereslet szeptemberben már csak a tanév első napjaiban van, amikor leginkább már csak a hiányzó eszközöket pótolják.

Több tízezres kiadást jelent a magyar családoknak az iskolakezdés
Több tízezres kiadást jelent a magyar családoknak az iskolakezdésdamircudic / Getty Images Hungary

Ekkora kiadást jelent a családoknak az iskolakezdés

A felmérés vizsgálta az iskolakezdés költségeit is, amely kapcsán kiderült, hogy a magyar családok a legtöbbet a leendő első osztályosokra költenek, hiszen jobbára mindenből újat kell venni. Ebben az esetben a szülők jellemzően 50-75 ezer forintos kiadással számolnak. Alapvető iskolaszerekre – köztük a füzetre, tolltartóra, írószerekre és rajzfelszerelésre – a megkérdezettek 46 százaléka 20-30 ezer, 22 százaléka 30-40 ezer forintot költ,

az alsó évfolyamok esetében az erre szánt összeg a válaszadó magyar családok 15 százalékánál 40 ezer forint fölött is lehet.

Az egyéb költségek még ezen felül vannak

Az alapvető felszerelés mellett az egyéb, iskolakezdéssel kapcsolatos kiadások is jelentősek: tornafelszerelésre, benti- és sportcipőre, valamint tankönyvekre a megkérdezettek fele még további 20-30 ezer forintot fizet ki. A felmérésből kiderül, hogy az iskolatáska a legnagyobb egyösszegű kiadás, amelyből 10-ből 4 család ebben a tanévben nem fog újat vásárolni. A kutatásban résztvevők 33 százaléka a 25 ezer forint alatti darabokat részesíti előnyben,

negyedük pedig az ennél drágább, 25-40 ezer forintba kerülő táskákkal szemez. 

Leginkább ezeket az iskolás dolgokat szeretik a gyerekek

A felmérésből a többi közt az is kiderült, hogy az általános iskolások 64 százaléka sportol – 77 százalékuk hobbiszinten –, a legnépszerűbb sportágak pedig az úszás, a tánc és a foci, valamint a harcművészetek és a kézi-, illetve a kosárlabda. A kutatás kitért arra is, hogy a diákok mely tantárgyakat szeretik a legjobban: amíg az alsósok kedvencei a matematika, a testnevelés és a magyar nyelv és irodalom, addig a felsősöké az idegen nyelv, a testnevelés és az informatika. A magyar családok bevallása szerint az általános iskolában a gyerekeknek a legtöbbet matekból és magyarból kell tanulni, amelyhez alsó tagozatban a választott idegen nyelv, felsőben pedig még a történelem is hozzájön. A kutatásból végül az is kiderült, hogy egy alsós hetente átlagosan 10, egy felsős gyerek pedig 14 és fél órát tanul otthon, amelyből 6 órában a szülők is kiveszik a részüket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek