Aki eddig nem tudta, a királynő halála óta jó eséllyel tisztában van azzal, hogy II. Erzsébet négy gyermeket szült: III. Károly királynak egy húga és két öccse van. Szinte mindegyikük születésében volt valami egészen különleges: ezeket a történeteket gyűjtöttük egybe.
Trónörökös születik: megfigyelő nélkül!
II. Erzsébet már első gyermekének születésekor megtört egy tradíciót: Károly születését megelőzően ugyanis minden trónörökös születésekor jelen volt egy magas rangú politikus is, akinek személye garantálta, hogy ténylegesen a királynő – vagy királyné – gyermekét tartják majd a későbbiekben a trón várományosának. VI. György azonban – annak ellenére, hogy ez a megfigyelés azért nem a szülőszobában történt, hanem azon kívül – véget vetett a hagyománynak, így Károly politikusi megfigyelő nélkül jött a világra.
Az ugyanakkor szokatlan volt, hogy a 30 órás vajúdást követően császármetszéssel megszülető Károly nem kórházban, hanem a Buckingham-palota zeneszobájában jött a világra, melyet műtővé alakítottak az alkalomra.
Fülöp herceg közben – állítólag idegességét enyhítendő – titkárával squashozott, amikor pedig végre Károly világra jött, sportruházatban rohant, hogy magához ölelje, valamint feleségének virágcsokrot vigyen.
![II. Erzsébet elsőszülöttjével, Fülöp herceggel, valamint szüleivel: VI. Györggyel és az anyakirálynéval](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4552/45522/455223/45522336_ddf8ff596a733eede43c5b2d042c03a5_wm.jpg)
II. Erzsébet következő szülése más volt
Anna hercegnő születése körül nem csináltak már akkora hírverést az országban – nem trónörökösről volt szó, bár azt talán nem sejtették, hogy lány, hiszen az ultrahang ebben az időben nem volt ismert. A Clarence House-ban született meg a királyi hercegnő – a palotát épp a háborút követő felújítások miatt nem használták a királyi család tagjai, ezért került sor erre az egyetlen szülésre máshol.
A királynő orvosai Anna szülésekor ugyanazt a módszert alkalmazták Erzsébeten, amit már Károlynál is: a twilight sleep, azaz alkonyi álom egy mai szemmel borzalmas gyakorlat. Az orvosok szkopolamint és morfiumot adtak a szülő nőnek a vajúdás kezdetekor, majd szkopolamint a teljes szülés ideje alatt.
Ezek hatására a nők nem voltak maguknál és teljesen elfelejtették fájdalmaikat, viszont annál inkább átélték azokat.
A szkopolaminos szüléshez a terhes nőket gyakorlatilag kényszerzubbonyba bújtatták, kezüket lekötözték: azt persze nem tudjuk, hogy ez így volt-e Erzsébettel is.
Bárhogyan is, ezeknél a szüléseknél az újszülött általában fogó segítségével született, a nők pedig gyakran nem is emlékeztek arra, hogy szültek. Az adagolt szerek dozírozását nem mindig sikerült kiszámítani, volt, hogy a csecsemő lilán, levegővétel nélkül jött világra, az újraélesztés ilyenkor fejjel lefelé lógatás és csapkodás volt. Az anya is belehalhatott a procedúrába – nem csoda, hogy ma már sehol nem alkalmazzák.
![Családi idill Balmoralban: Eduárd ezután született](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4552/45522/455223/45522386_dbcecc7d6ab6b25cceaaab74edb98fbb_wm.jpg)
András herceg születéséig szünet következett
Anna hercegnő 1950-ben még hercegnő édesanyától született: 1960-ban Andrást már egy királynő szülte, ismételten a Buckingham-palotában. Talán épp uralkodói elfoglaltságai miatt nem vállalt gyermeket olyan hosszú ideig Erzsébet, viszont azt tartják, hogy
míg Károlyra és Annára kevés ideje volt mint fiatalon megkoronázott uralkodónak, Andrásra és a legkisebb gyermekére, Eduárdra sokkal jobban tudott figyelni.
Sokan Andrást vélték kedvenc gyerekének: ebben akár ennek a tudatos döntésnek is lehetett szerepe.
![Eduárdot 37 évesen szülte II. Erzsébet](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4552/45522/455223/45522390_026926c4a81fbbbd2e3855ce6124c801_wm.jpg)
Eduárd, az ajándék
A szkopolaminos módszernek búcsút mondott II. Erzsébet, amikor 1964-ben megszületett utolsó gyermeke, Eduárd – és ez alkalommal vele volt a szobában Fülöp herceg is.
„Az akkor már 37 éves királynő kérte meg, hogy legyen ott;
lelkesen olvasta a női magazinokat, amelyek hangsúlyozták az apák szülésbe való bevonásának fontosságát, és lenyűgözte az ötlet. Így lett Fülöp az első királyi apa a modern történelemben, aki tanúja lehetett egyik gyermeke érkezésének…
Az együttérzés a királynőtől származik. A kötelesség és a fegyelem pedig tőle, Fülöptől” – írta egyik életrajzírója.
A királynő szülései is mutatják azt, amerre a modern szülészet haladt: a császármetszés utáni hüvelyi szülések mellett a kemény gyógyszerek elhagyása és az apa bevonása a negyedik gyermek megérkezésekor már a modern szemléletet képviselik – 1964-ből.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés