gyereket akarok nem

Ami azt illeti, jókora teher van a magyar nők vállán. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a szülőképes korban lévő (15–49 éves) nők száma eleve folyamatosan csökken hazánkban, ez pusztán tény, ezzel nincs mit tenni. De ezzel párhuzamosan a gyermekvállalási mutatók is egyre gyatrábbak. Sokatmondó például, hogy a sok összetevős gyermekvállalási hajlandóság növekedésének a legnagyobb akadálya leginkább az, hogy egyre többen döntenek a gyermektelenség mellett.

Cikkünkben nem szeretnénk elmélyedni a népességkutatás bugyraiban, minket leginkább az érdekel, hogyan kerülhetjük ki ezt a faltól falig, fekete-fehér döntéshozatalt. Hogyan kerülhetünk ki a nyomás alól, és miképpen célszerű egyáltalán eldönteni, akarunk-e gyereket, vagy sem. Ebben segítségül hívtuk Ann Davidman szakértő útmutatását.

Nem tudjuk, hogy akarunk-e gyermeket, de miért?

Nagyon sok oka lehet, amiért a nők úgy döntenek, hogy késleltetik a gyermekvállalást: a munkahelyi stabilitás, az iskolázottság vagy a jövedelem szintje, a termékenység terén elért orvosi eredmények, és a 21. században széles körben elfogadott elképzelések az anyaságról.

Ann Davidman anyasági tisztánlátás-terapeuta tapasztalatai szerint nem is annyira az anyaság késleltetése a fő téma, inkább annak mérlegelése, hogy valóban szükségük van-e gyermekre.

Davidman több mint 30 éve segít a hozzá ellátogatóknak kitalálni, hogy akarnak-e gyereket vagy sem. 1991-ben kolléganőjével, a harmincas éveik derekán létrehoztak egy csoportot, hogy segítsenek a nőknek jobban megérteni a szülőséggel kapcsolatos döntéseiket. 2016-ban pedig közösen írták meg a Motherhood – Is It For Me? (Anyaság – nekem való egyáltalán?) című könyvet, hogy keretet adjanak ennek a bonyolult folyamatnak. Annak ellenére, hogy eredetileg Davidman is szülő akart lenni, férje halála és későbbi sikertelen teherbe esési kísérletek után végül a gyermektelen élet mellett döntött.

Bár nőkkel és férfiakkal egyaránt dolgozik, az okleveles házasság- és családterapeuta úgy véli, hogy a nőket „sokkal jobban sújtja a pronatalizmus”, azaz a gyermekvállalásra buzdító nézetek, mint férfi társaikat. 

Davidman szerint az ügyfelek különböző okok miatt keresik fel őt: egyesek a családi minták miatt, vagy az örökletes betegségek miatti aggodalmak okán. Sokan a gyermekvállalásra irányuló társadalmi nyomás, a klímaváltozás és a bizonytalan pénzügyek miatt kérdőjelezik meg gyermekvállalási vágyukat. Mások szeretnének szülővé válni, de félnek a szüléstől, bizonytalanok abban, hogy örökbefogadással vagy nevelőszülőséggel foglalkozzanak-e inkább. De az okoktól függetlenül Davidman mindig azt tanácsolja a pároknak, hogy fontolják meg először azt, hogy valójában mire vágynak.

Hogyan döntheted el?

Íme Davidman hét tanácsa, amely segít eldönteni, hogy akarsz-e gyereket vagy sem:

1. Fogadd el: nem baj, ha nem tudod, akarsz-e gyereket

Az egyik legnagyobb probléma az anyasággal kapcsolatos kételyek esetében rögtön a kiindulópont. Miszerint egy ilyen kérdésre nem tudni a választ, az maga a rettenet. Amikor nekünk szegezik a kérdést, a nem tudom helyett rögtön rávágjuk, hogy persze. És miért? Amikor teljesen racionális dolog a bizonytalanság, hiszen egy nagy horderejű döntésről van szó. Tulajdonképpen elszalasztunk egy alkalmat, hogy felvállaljuk önmagunkat, majd később elgondolkodjunk azon, hogy mire is vágyunk igazán. Inkább visszasöprögetjük a szőnyeg alá.

Davidman ezt a jelenséget egy egyszerű hasonlattal segít megérteni. Tegyük fel, hogy egy kereszteződésben állunk, és fogalmunk sincs, merre kell továbbhaladnunk. Soha nem fogunk rájönni arra, hogy melyik a helyes út, amíg a kereszteződésben állunk. Annak sincs értelme, hogy a járatlan utakról mindenfélét elképzelünk, saját magunkat kergetjük szorongásba.

Davidman szerint a szülői lét megkérdőjelezése nem csak azoknak szól, akik még nem döntöttek. Rengeteg olyan ember van, aki azt kántálja, mindig is tudta, hogy anya akar lenni, de talán nem fedezett fel magában semmi más érzést, vagy nem adott magának engedélyt arra, hogy ezt a hitet fedezze fel alaposan. Azok az emberek, akik nyíltan beszélnek arról, hogy kétes érzelmekkel viseltetnek az anyaság iránt, gyakran kiváltják mások fel nem fedezett kételyeit.

„Még ha úgy is gondolod, hogy tudod, akarsz-e gyereket, ez a meggyőződésed is megérdemli a feltárást, hogy megértsd, honnan ered a bizonyosságod, nem azért, mert másnak tartozol magyarázattal, hanem mert magadnak. Soha nem jelent kockázatot egy igazság feltárása, mert ha valami igaz, akkor az igaz is marad” – teszi hozzá.

2. Nincs helyes vagy helytelen döntés

Amikor arról kell dönteni, hogy legyen-e gyermekünk vagy sem, Davidman gyakran találkozik a rossz döntéstől való félelemmel. Szerinte azonban fontos először is megérteni, hogy nincs helyes vagy helytelen döntés.

A 43 éves Dena Argyropoulou meditációs oktató tavaly kérte Davidman segítségét, miután olyan családban nőtt fel, amely

Dena elmondása szerint fiatalkorában azt hitte, hogy egy nőnek gyermeket kell vállalnia („ideális esetben egynél többet”), a gyermek nélküli életet pedig nyomorúsággal és sajnálkozással lehet csak elképzelni, az élet nem teljes a gyermekáldás öröme nélkül. „Ezeket a hiedelmeket már fiatalkoromtól kezdve magamévá tettem, azonban soha nem volt valami, amiben igazán hittem, vagy amivel azonosultam” – vallja be.

Dena azért fordult szakértőhöz, mert aggódott, hogy megbánja, ha gyereke lesz, vagy azt, ha nem lesz. „Az emberek kedvében akartam járni, és mivel a múltban sok mindent megtettem, hogy megfeleljek bizonyos kulturális elvárásoknak, bátorságot akartam találni ahhoz, hogy meghozzam a saját döntésemet. Attól féltem, hogy engedek az elvárásoknak anélkül, hogy valóban gyermeket akarnék.”

3. Legyél szándékosan kétkedő

„Amikor válaszút előtt állsz, a zavarodottság olyan, mint a sár – megakadályozza, hogy továbblépj, és megoldást találj a problémáidra. Segítek az embereknek kikerülni ebből az idegállapotból, és megadom nekik az engedélyt, hogy szándékosan ne tudják a döntést” – mondja Davidman. „Ha úgy döntesz, hogy nem tudod, az nem jelenti azt, hogy passzív vagy. Ez egy olyan döntés, ami veled történik, tehát pozitívan választod a helyzet kezelését, úgy, ahogy van.”

Ezt a folyamatot a 32 éves Kayla Scott, háromgyermekes dadus, házasság- és családterapeuta is megtapasztalta, miután tavaly júniusban Davidman útmutatását kérte. Kayla azt mondja, gyerekként tudta, hogy gyereket akar („nem tudtam, hogy tényleg van lehetőségem másképp dönteni”), de ahogy idősebb lett, neheztelt az anyák gondozói szerepére, amelyet látszólag csak átvettek. 

Reméltem, hogy egy nap majd csak úgy tudom, ahogyan úgy tűnt, mások is. A férjem, hasonlóan másokhoz az életemben, feltételezte, hogy úgyis megbarátkozom a gondolattal, és végül anya akarok lenni…”

Davidman tanfolyama során, amely gyakran tartalmaz irányított vizualizációt, csoportos találkozókat, Kaylát és csoportját arra kötelezték, hogy heteken át szándékosan kerüljék a döntéshozást az anyaságról, és hangolódjanak rá a saját vágyaikra. „Rövid időre felmentést kaptunk attól, hogy megpróbáljunk döntést hozni a gyerekekkel kapcsolatban, és ez nagy megkönnyebbülés volt!"

4. Ne vonj le következtetéseket

Nem lágyulsz el, amikor meglátsz egy anyát és kisbabáját a buszon, vagy egy nőt, aki először pillantja meg az újszülöttjét? Azt gondolod, hogy ez azt jelzi, hogy nem kellene anyának lenned, nincs benned anyai ösztön?

Davidman szerint a gyerekekkel kapcsolatos bizonyos helyzetekre adott reakciók nem segítenek abban, hogy eldönthessük, hogy szülők akarunk-e lenni vagy sem.

„A válasz nem rajtad kívül van, ahogyan a reakciód sem, ha babát tartasz a kezedben, ha gyerekek, csecsemők közelében vagy fiatalokkal lógsz együtt” – mondja. „Rengeteg olyan ember van, aki imádja a gyerekeket, de nem akarja felnevelni őket, vagy nehezen viseli a gyerekeket, de nagyon szeretne szülő lenni. Nem szabad a gyerekek közelében szerzett tapasztalatokból következtetéseket levonnod a döntésed meghozatalához, mert ennél sokkal bonyolultabb a dolog.”

5. Ne feledd, hogy a félelmeid lényegtelenek

Davidman szerint, amikor arról van szó, hogy tisztán kell látnod, kell-e gyereket vállalnod vagy sem, meg kell próbálni kizárni a félelmeidet a fejedből.

„Mindenkinek vannak félelmei, de az elsődleges az, hogy azonosítsuk azokat, majd tegyük félre” – javasolja. „Amikor az emberek félelmeikkel és aggodalmaikkal fordulnak hozzám – legyen szó arról, hogy egyedülállóak, félnek a terhességtől, vagy csak négyéves kortól szeretnének anyává válni –, valójában egyáltalán nem beszélünk róluk. A félelmek útjában állnak annak, hogy az ember rájöjjön, mire vágyik, így ha folyamatosan arra koncentrál, hogy megpróbálja feloldani a félelmeit, akkor nem jut közelebb a tisztánlátáshoz.”

Davidman hozzáteszi, hogy sok nő bevallja, hogy fél attól, hogy az anyaságról szóló döntés helyettük fog megszületni, mert túl sokáig vártak, és fizikailag nem lesz lehetőségük biológiai gyermeket vállalni. Mások viszont attól félnek, hogy megbánják majd a döntésüket, bárhogy is döntsenek.

„Éreztem az öregedés nyomását, de soha nem éreztem mély vágyat a gyermekvállalásra – mondja Dena. „Ki akartam deríteni, hogy ki tudom-e bogozni az anyává válással kapcsolatos zavarodottságot és félelmet, és választ találni az olyan kérdéseimre, mint például: «Valami baj van velem, mert nem érzem magam anyának, vagy nem izgat a gyermekvállalás?» és «Nem akarok tovább ezzel a gyötrelemmel élni, megtalálom a lelki békét?».”

6. A szülővé válás mellett dönteni egyéni tapasztalat

A legfontosabb kapcsolatod a döntési folyamat során önmagaddal van. Függetlenül attól, hogy párkapcsolatban élsz-e, a szülői létbe való belépés egyedi döntés, amelyet nem szabad, hogy befolyásoljon egy másik ember vágya.

Annak kitalálása, hogy szülővé akarsz-e válni, egyéni kérdés, nem pedig párkapcsolati kérdés – vázolja Davidman. „Ha egy pár felkeres engem, tudatom velük, hogy a végtelenségig beszélhetnek erről a kérdésről, de a leghatékonyabb módja a zavaruk feldolgozásának az, hogy mindenki maga dolgozza ki, mit szeretne. Annak, hogy mit akarsz, semmi köze a partneredhez, ha van. Ha már jobban tisztában vagytok a saját gondolkodásotokkal, akkor beszélhettek arról, hogy milyen döntést fogtok közösen meghozni.”

Annak ellenére, hogy Davidman terapeuta végzettséggel rendelkezik, sem a terápia, sem a szülői lét előnyeiről és hátrányairól szóló viták nem szerepelnek a tanfolyamán. Ehelyett minden a döntéshozatalról szól. „A tudatalatti aktiválására összpontosítunk – nagyon kevés szó esik a szülői szerepvállalásról, mert ez a tanfolyam valójában arról szól, hogy segítsen megérteni, hogy vannak-e egészséges határaink vagy sem. Ha egészségtelen határaid vannak, nehéz döntéseket hoznod, mert mindig valaki másra gondolsz, nem pedig magadra. Vannak, akik olyan környezetben nőttek fel, ahol nem úgy gondoltak rájuk, ahogyan arra szükségük lett volna, ezért nem is tudják, hogyan gondoljanak először magukra. Mire a tanfolyam véget ér, az egyén talán még nem hozta meg a döntést a szülővé válásról, de már tisztában van azzal, hogy mit szeretne. A következő lépésekkel így már könnyebb lesz megbirkózniuk.”

Dena bevallása szerint eljutott egy olyan helyre, ahol úgy érzi, hogy képes megkérdőjelezni az anyasággal kapcsolatos mélyen gyökerező hiedelmeit, és tisztán el tudja dönteni, hogy akar-e szülő lenni vagy sem. „Szomorú vagyok, hogy ilyen sokáig kellett szenvednem a döntésképtelenséggel” – vallja be. „Megbocsátok magamnak és a családomban élő szerető nőknek, mert az [anyaságról alkotott korábbi nézetem] nem is az ő hibájuk volt (hála a patriarchátusnak és a görög ortodox vallásnak).”

7. Válaszd el a vágyat a döntéstől

Ha megkérdezed valakitől, hogy mit akar, néhányan elsorolják az összes dolgot, amit akarnak, míg mások egyáltalán nem tudják, hogyan válaszoljanak a kérdésre, néhányan pedig csak azt akarják, amiről tudják, hogy elérhető.

A döntéshozatal azonban a feltételeket vizsgálja. Például mi van, ha szükséged lesz segítségre ahhoz, hogy egy vágyad valóra váljon? Ha szeretnél szülő lenni, de a partnered nem, vagy fordítva, akkor a vágyad teljesüléséhez döntést kell hoznod a kapcsolatodról is. Ha szeretnél szülő lenni, amint anyagilag biztonságban leszel, akkor ki kell először találnod, hogyan tudod mindezt megvalósítani. Sokkal könnyebb átgondolni az összes részletet és feltételt, ha világosabb, hogy mit akarsz pontosan.

A Davidmannal való munka után Kayla elismerte, hogy a legnagyobb változás az anyasággal kapcsolatos gondolkodásmódjában annak a tanulsága, hogy „nem egy méret illik mindenkire, és hogy a vágyaidnak nem kell egybeesniük a döntéseiddel”.

„Abban a hitben nőttem fel, hogy senkinek sem szabad gyermeket vállalnia, hacsak nem akar teljes lényével szülő lenni. Megtanultam, hogy ez lehet rugalmas, és így rendben is van. Én dönthetek, és én határozhatom meg az anyaságomat.”