gyerek zseni

Szülei tudatosan zseninek nevelték

William James Sidis 1898. április 1-jén született Manhattanben, ukrán zsidó bevándorlók gyermekeként; kivételes intellektusát a szüleitől örökölte, édesapja, Boris Sidis neves pszichológus, édesanyja, Sarah Mandelbaum orvos volt, a fiút apja egyik barátja, a filozófus William James után nevezték el. A szülők a kezdetektől tudatosan igyekeztek zsenit nevelni fiukból, gyakran túlzónak ható módszerekkel próbálták minél jobban fejleszteni intellektuális képességeit, és felébreszteni benne a tudásszomjat.

Anyja görög mítoszokat olvasott esti mese gyanánt a kis Billynek, apja pedig bölcsődés korától pszichológiai és filozófiai kérdésekről vitatkozott vele, térképeket és enciklopédiákat tanulmányoztak együtt; háromévesen a fiú magától megtanult latinul, hatévesen pedig már oroszul, franciául, héberül, németül, örményül és törökül is folyékonyan beszélt. Hat- és nyolcéves kora között Billy négy könyvet írt, és mindössze hét hónap leforgása alatt elvégezte az általános iskolát – nem csoda, hiszen míg kortársai a Dörmögő Dömötör amerikai megfelelőjét lapozgatták, ő a Shakespeare összest forgatta előszeretettel, emellett saját mesterséges nyelvet talált ki és franciául költött verseket.

Gúnyolták társai az egyetemen

Kilencévesen Billy jelentkezett a Harvard orvosi szakára, a kora miatt azonban elutasították, így végül két évvel később kezdhette meg tanulmányait a neves massachusettsi egyetemen; ekkor a zseniális kisfiú már országos szenzációnak számított, a sajtó rendszeresen beszámolt különleges képességeiről, a világ legintelligensebb emberének kiáltották ki, ő maga azonban utálta és a háta közepére sem kívánta ezt a hírnevet. Az egyetemi élet hasonlóan nehéznek bizonyult hősünk számára: évfolyamtársai jóval idősebbek voltak nála, és gyakran gúnyolódtak zsenge életkorán, szabadidejükben pedig előszeretettel hódoltak az alkoholnak és a nőknek, mely két foglalatosság természetesen szintén kimaradt Billy repertoárjából. Amikor bevallotta társainak, hogy sohasem csókolózott még nővel, az egész egyetem rajta kezdett röhögni.

A nyelvek mellett Sidis a számok világában is valódi zseninek bizonyult, ezért az egyetemen hamar átnyergelt a matematika szakra, és 14 évesen már a negyedik dimenzióról szóló elméleteiről tartott előadást; végül 1914-ben, 16 éves korában a Harvard legfiatalabb diplomásaként vehette át oklevelét. Az egyetem elvégzését követően a kamasz zseni egy texasi egyetemen kapott állást matematika-tanársegédként, miközben doktori értékezését írta, egy évvel később azonban otthagyta a munkát, és inkább beiratkozott a Harvard jogi karára, melyet szintén nem fejezett be.

Elvonult a világ elől és szürke irodistává lett

Ekkoriban javában tombolt az első világháború, melybe hamarosan Amerika is bekapcsolódott, Sidis azonban visszautasította a katonai szolgálatot, mondván, pacifista és szocialista nézeteket vall, és elutasítja a vérontást. 1919. május 1-jén részt vett egy erőszakba torkollt szocialista tüntetésen Bostonban, ahol megütött egy rendőrt, ezért 18 hónap börtönre ítélték, apja azonban elintézte, hogy a fiatalembert inkább szanatóriumba küldjék egy évre (végül két évet húzott ott le).

Szabadulása után Sidis szüleitől független, önálló életet kezdett, és szándékosan kerülte a nyilvánosságot: a gyerekkori „versenyistálló-attitűd”, az egyetemen tapasztalt kiközösítés és állandó gúny, illetve a folyamatos médiafigyelem, az akaratlan „celebstátusz” hatására egy életre elege lett a csodagyerekségből, és inkább csendes, átlagos életre vágyott. Teljesen megszakította a kapcsolatot a szüleivel és eltűnt a sajtó szeme elől, különböző keleti parti városokban élt, és alacsony jövedelmű, főként irodai munkákból tartotta el magát, végül Bostonban lett könyvelő, heti 23 dolláros fizetésért.

Különleges intellektusa azonban továbbra sem hagyta nyugodni, szabadidejében több könyvet is írt, például egy átfogó munkát az Egyesült Államok történelméről, illetve egy értekezést a villamosjegyekről, amiket szenvedélyesen gyűjtött, könyvei azonban – melyek többségét álnéven jegyezte – nem jelentek meg szélesebb körű kiadásban. Leghíresebb munkája, Az élő és az élettelen a világegyetem természetét kutatta, és olyan jelenségekről értekezett, mint a később fekete lyukak néven ismertté vált képződmények.

Pert nyert a híres újsággal szemben

Sidis egészen 1937-ig sikeresen elkerülte a média figyelmét, a New Yorker magazin egyik riporterének azonban sikerült levadásznia a magányosan élő egykori kölyök zsenit, és a bizalmába férkőzve összehozott egy cikket, melyben azt boncolgatta, mi történt vele azóta, hogy eltűnt a világ szeme elől. Sidist jócskán felháborította a cikk – mely szerinte rengeteg koholmányt, hamis információt tartalmazott –, és becsületsértésért beperelte a lapot; az eljárásban saját magát képviselte védőként, és évekig tartó jogi csatározás után megnyerte az ügyet.

Sokáig azonban nem élvezhette győzelmét, 1944 nyarán, mindössze 46 évesen Sidis agyvérzést kapott, hiába szállították kórházba, az orvosok nem tudták megmenteni az életét. Életrajzírója szerint Sidis felnőttként sokkal boldogabb volt, mint a túlhajszolt és állandó figyelem középpontjában töltött gyerekkorában, és sohasem kívánt világhírű tudóssá válni. Egész életében kívülállónak érezte magát, nem találta a helyét a társadalomban, és sosem értette igazán a játék és az élvezet fogalmát, melyről elsősorban szülei tehettek, akik nem gyereket, hanem zsenit kívántak nevelni.