Miért baj, ha meztelenül strandol a gyerek a vízparton? Hiszti vagy elővigyázatosság?

Meztelenül jövünk a világra, az anyánk mellén csüngve töltjük az első fél évet, utána pedig még a fürdőszobába is évekig követjük. Életünk első éveiben mi sem természetesebb, mint hogy a testünk olyan, amilyen. A meztelenség teljesen természetes állapotunk, és eszünk ágában sincs azzal foglalkozni, mit szólnak hozzá mások. Ezért vannak szüleink. Ők azok, akik eldöntik, mikor öltöztetnek fel és mikor engednek meztelenül rohangálni. Otthon a fürdés után például teljesen normális tevékenység, óvodáskorban is. A saját, zárt kertünkben is. Ugyanez a strandon, vízparton vagy más nyilvános helyen már nem biztos, hogy megfelelő.  

Az utóbbi évtizedekben gyökeresen megváltozott a meztelen gyerekekhez való hozzáállás. A lányok addig nem vettek egyberészes fürdőruhát vagy bikinifelsőt, amíg nem látszott rajtuk egyértelműen a kamaszodás. Ez számított normálisnak. Az apró és akár óvodás korú gyerekek ruha nélkül pancsoltak, és ezzel a világon senkinek sem volt problémája. Aztán elkezdtünk rájönni, hogy pedofil emberek is vannak a világon. Érthető módon féltjük tőlük a gyerekeinket. Ez az oka annak, amiért annyiszor elmondják a gyerekvédelemmel foglalkozó szakemberek, hogy soha ne posztolj a gyerekedről olyan képet, amin nincs rajta ruha. Ugyanez az oka annak is, hogy megfontolandó a gyerek pucérkodása a strandon. 

Kétféle szülő létezik: az egyik számára teljesen természetes, hogy meztelen gyereket lát, fel sem kapja rá a fejét, olyannyira megszokott, és a másik, aki viszont nem szeretné mások gyerekének nemi szervét látni, akkor sem, ha semmiféle szexuális töltetet nem kapcsol hozzá. Nem rosszabb vagy jobb egyik felnőtt sem a másiknál, csupán arról van szó, hogy mit vesznek észre a környezetükben. Jellemzően azok, akik maguk is nevelnek legalább egy gyereket, kevésbé érzékenyek a meztelen kiskorúak látványára. Szintén számít a közösség, amiben élünk: ha barátaink, családtagjaink körében vagy az adott strandszakaszon a pucérkodás elfogadott, akkor mi is könnyebben eresztjük szabadon a saját porontyainkat. 

Ezért tartja egyik ember normálisnak a meztelenkedést a strandon, a másik meg nem

Az is kérdés, hogy alapvetően miért veszünk fel fürdőruhát a strandon? Azzal az indíttatással, hogy minél gondosabban eltakarjuk magunkat? Folyamatos igényünk, hogy azok a bizonyos területek el legyenek takarva, egyszerű, belülről fakadó szeméremérzetből, udvariasságból? Akkor legalább egy fürdőbugyit ráadunk a gyerekre nyilvános helyen. Azok, akik szerint a fürdőruhára azért van szükség, hogy a nagy plénum előtt ne látsszanak a szexuális töltetet hordozó testrészeink, gondolkozhatnak úgy, hogy a gyerek teste a kamaszkora előtt nem rendelkezik szexuális töltettel, így hát minek takargatni? Ők azok, akik nem értik, mi a baj a meztelen gyerekkel, ha neki az a természetes állapota, ráadásul saját maga rángatja le magáról a zavaró ruhadarabot. Ismét másképp öltözteti a strandon a gyerekét az a szülő, aki szerint a vízparton is fontos a jó megjelenés, aki örömét leli a különböző fürdőruhákban. Ő az, aki nem érti, hogy ha gyártanak kislányokra való bikinit, akkor miért ne adhatná rá a teljes szettet? 

A gyerekek meztelenségével kapcsolatban felmerül még egy szempont, ez pedig az egészség. Vajon árthat-e nekik az, hogy a homokos részeken ülnek naphosszat pucér fenékkel, vagy a strand olyan részein ücsörögnek így, ahol veszélyes kórokozók lehetnek jelen? Dr. Kiss Katalin szerint igenis indokolt a fürdőbugyi vagy pelenka viselése, hogy elkerüljük a húgycső vagy a nemi szerv tájékán jelentkező fertőzéseket, gyulladásokat. Arról nem is beszélve, hogy az érzékeny gyerekbőrt folyamatosan védenünk kell a nap káros sugaraitól. Ha pedig a gyerek legalább minimálisan fel van öltözve, kisebb eséllyel készül róla meztelen kép, akár a mi kezünkben kattan a telefon, akár valaki máséban a tömegben. Biztosan azt szeretnénk, ha egy vadidegennek lenne egy olyan fotója a gyerekünkről, amit talán a családi albumba sem ragasztanánk be? 

Mi van, ha a gyerek akar meztelen lenni?

Sok szülőben merül fel a kérdés, hogy oké, de mit csináljak, ha maga a gyerek utálja a fürdőruhát és veszi le magáról állandóan? A válasz az is lehet, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy beszélgessünk a testrészekről. A bugyiszabályról. Hogy vannak olyan részei a testünknek, amiket nem mutatunk meg idegeneknek, akkor sem, ha kérik. Ahová tisztálkodáskor a szülőn, vagy gond esetén az orvoson kívül senki sem nyúlhat. A gyerek szexuális nevelésébe beletartozik, hogy meg tudja nevezni a testrészeit, és tisztában van azzal is, hogy más emberek előtt hogyan viselkedjen. A kíváncsiság természetes, ahogy az is, hogy ő pucéran érzi magát komfortosan. Ezt meg is teheti otthon, a kertben, a nagyszülőknél, ahol ezt előre megbeszéljük. Mert nem a testével van baj. Nincs semmi szégyellnivaló benne, soha nem is lesz. Nincs olyan, hogy pfuj, öltözz már fel, takard el „a csúnyádat”, mert ez már nem védelem, hanem testszégyenítés. Arról viszont beszélhetünk a gyerekkel, hogy idegenek, akik a strandon eltakarják magukat, furcsán érezhetik magukat attól, ha ők meg nem. Ezért a kedvükért felöltözünk.