Ezt teszi veled, ha gyerekként legalább egyszer költöztél

gyerek-koltozes (1)
Olvasási idő kb. 5 perc

A költözés nehéz lehet még felnőttként is – új helyeket, új embereket megismerni, beilleszkedni. Azonban a költözés gyerekként még inkább hatással lehet ránk, általa ugyanis különféle tulajdonságok fejlődhetnek ki.

Sok olyan esemény történik a gyerekkorunkban, amire nem emlékszünk, ilyen, amikor először mászunk, vagy tesszük meg az első lépéseinket, de ilyenek az első szavaink is. Vannak azonban olyan mozzanatok, amelyek emlékét magunkkal visszük – például egy költözését.

Költözés gyerekként

A költözés nagy vonalakban annyit jelent, hogy a napi rutinok megszakadnak, a barátságokat befolyásolja a távolság, és minden újnak tűnik. Noha mindez érzelmileg kihívást jelenthet, különösen az elején, a gyermekkori költözés hosszú távú hatásai nem mind negatívak. Vannak, akik felnőve pozitívumként, egy új kalandként és a fejlődés lehetőségeként tekintenek rá. Mások negatívan élhetik meg, de sokan valahol a kettő között helyezkednek el, a pozitív és negatív tapasztalatok keveredésével.

A pszichológusok azonosítottak azonban tíz olyan közös tulajdonságot, amelyek gyakoriak azoknál az embereknél, akik gyermekkorukban legalább egyszer elköltöztek.

A gyerekeknél kialakulnak bizonyos tulajdonságok a költözés miatt
A gyerekeknél kialakulnak bizonyos tulajdonságok a költözés miattThomas Barwick / Getty Images Hungary

1. Akik gyerekként költöztek, alkalmazkodóképesebbek

A címváltoztatás gyakran iskolaváltással és sportcsapatváltással jár, amely arra kényszeríti a gyerekeket, hogy új társas kapcsolatokat építsenek ki. Ennek köszönhetően korán és könnyebben tudnak alkalmazkodni, amely eleinte ugyan kihívást jelenthet, végső soron előnyükre válik. A környezet gyakori változása megtanítja őket arra, hogy gyorsan alkalmazkodjanak az új helyzetekhez.

2. Rugalmasabb a hozzáállásuk

A gyermeknek szüksége lehet arra, hogy a költözés miatt fejlessze a rugalmasságát. Gyakran kell eligazodniuk a költözéssel járó érzelmi és szociális kihívásokon. A rugalmasság az alkalmazkodóképességhez is hozzájárul. Aki sok helyen élt, az gyorsabban, rugalmasabban áll hozzá az új környezethez, az emberekhez.

3. Nagyszerű problémamegoldó készség alakul ki náluk

A költözés természetes szociális és tanulmányi akadályokat gördít a gyerekek elé, amely kihívásokat kénytelenek megoldani az új környezetükben. Ez majd a felnőttkorban jelentkező, nem mindig könnyen áthidalható feladatokban is segítséget jelenthet azok számára, akik gyerekkorukban költöztek.

4. Empátikusabbá teheti a gyerekeket

A barátkozási nehézségek, vagy az, hogy egy teljesen más városban, egy új iskolában kell helytállni, empatikusabbá teheti a gyerekeket – majd a felnőtteket – azokkal szemben, akik bizonytalansággal, változásokkal vagy kudarcokkal küzdenek. Jobban megérhetik azokat, akik jelentős változásokon mennek keresztül. Az empátia pedig elősegítheti a több és mélyebb kapcsolat kialakulását felnőttkorban.

5. Nyitottabbak az új tapasztalatokra

Lehet, hogy a költözés után nem élvezik, hogy egy új környéket kell megismerni, de felnőttként sokkal szívesebben próbálnak ki egy új éttermet vagy hobbit.

A gyerekkori költözés megalapozhatja ezt a nyitottságot.

A szakértők szerint az új tapasztalatokra nyitottabbak tehát azok, akik gyerekként költöztek. Ez nagyobb intellektuális kíváncsiságot, kreativitást és a saját érzéseik tudatosítását jelzi, valamint azt, hogy kevésbé hajlamosak ellenállni az új ötleteknek.

6. Függetlenebbek is

A költözés arra készteti az embert, hogy új területeket térképezzen fel, és gyorsan, önállóan ismerjen fel új útvonalakat és társadalmi köröket. Ez önbizalom-növelő lehet, amely táplálja a független szellemet.

7. Nehézségek a társas kapcsolatokban

Bár a költözések hosszú távon pozitív hatással lehetnek az emberekre, vannak hátrányai is. Költözés után a gyerekek valószínűleg fokozott ingerlékenységet és stresszt tapasztalnak, és kevésbé képesek a felszínes kapcsolatokon túl értelmes kapcsolatokat kialakítani a társaikkal. Felnőttként a gyakran költöző gyerekek hajlamosabbak lehetnek a szociális szorongásra, vagy nehezebben mélyítik el barátságaikat vagy kapcsolataikat, vagy azért, mert attól tartanak, hogy azok rövid életűek lesznek, vagy mert kevesebb tapasztalatuk van a hosszú távú kapcsolatok kezelésében.

8. Erősebb szociális készségek

Ezzel szemben sok új emberrel találkoznak és érintkeznek, és megtanulnak hatékonyan kommunikálni. Más szóval a költözés extrovertáltabbá teheti őket. Hajlamosabbak arra, hogy energiával töltődjenek fel, ha emberek között vannak.

A gyerekkori költözés a felnőttkorra is hatással van
A gyerekkori költözés a felnőttkorra is hatással vanyacobchuk / Getty Images Hungary

9. Kulturális tudatosságra sarkall

Egy költözés – akár országhatárokon át, akár egy új kontinensre, akár egy másik városba – nyitottabbá és érzékenyebbé tehet a különbözőségekre. Az átmenetek sikeres átvészelése segíthet abban, hogy a gyermek jobban megértse a különböző területeken élő emberek világnézeti különbségeit.

10. Konfliktuskerülők is lehetnek

Míg a költözés egyesekben elősegítheti a problémamegoldó készséget, mások mindenáron elkerülhetik a konfliktusokat. Hajlamosak az emberek kedvében járni, hogy fenntartsák a zökkenőmentes kapcsolatokat. Ez gyakran akkor fordul elő, ha a gyermekkori költözés hirtelen történt, és kevés idő volt a feldolgozásra.

Ismerd meg a következő cikkünkből, hogy hogyan élnek a bántalmazott nők és a gyerekeik a Fény Háza Családok Átmeneti Otthonában.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek