Gyerekek és horrorfilm: ijesztő vagy biztonságos?

2020 óta ráadásul sokkal több feszültséggel, stresszel, szorongással kell megküzdeniük a szülőknek és a gyerekeknek is. Sokan ezért még inkább keresik a békés vagy vicces filmeket, elegük van a félelemből. Mások viszont épp ellenkezőleg tesznek: a bennük rejlő feszültséget úgy tudják kiadni magukból, ha ijesztő dolgokra kattintanak. Ez utóbbi egyébként nem légből kapott önvigasztalás. Egy új kutatás szerint a horrorfilmek rajongói pszichológiai szempontból jobban viselik a járvány kihívásait. Mintha a vizuális megküzdés a gonosszal segítené őket a való életben is. A nézők biztonságos környezetben birkózhatnak meg negatív érzelmeikkel és nyernek feloldozást. Ugyanakkor ez a kutatás a felnőtteket vizsgálta és nem a gyerekeket. Szóval a kérdés továbbra is megmaradt: nézhet-e ijesztőt a gyerek?

Dr. Shelli Dry foglalkozás- és gyermekgyógyászati terapeuta szerint a félelemmel való megbirkózás, ennek a képességnek a fejlesztése jó hatással lehet a gyerekekre, növelheti az ellenálló képességüket. A halloweent hozza fel példának, amikor a kicsik szándékosan öltöznek ijesztő ruhákba vagy találnak ki félelmetes történeteket. Ez egyfajta egészséges rettegés, ami lehetővé teszi, hogy féljenek és aztán felépüljenek a félelmükből. Emiatt kicsit rugalmasabbá válnak. Egy ijesztő film is szolgálhat ehhez eszközül. Biztonságos, kontrollált környezetben vezeti végig őket ezen a folyamaton, közben pedig segít egy másik nézőpontból gondolkodni, sőt, empátiát gyakorolni is. A gyerekek közben kialakíthatják a saját hozzáállásukat, megküzdési stratégiájukat a képernyőn látottakhoz képest. 

Most akkor ültessünk minden gyereket horrorfilm elé? Dehogyis! Már az is, hogy a család mit tart félelmetesnek, folyamatosan változik. A négyéves és az az alatti korosztály számára dr. Dry szerint nem ajánlott semmilyen ijesztő mese vagy film megtekintése, mert hosszú távú szorongás lehet a következménye. Ezen túl érdemes figyelembe venni a gyerek személyiségét és érdeklődését is. Mindegyikük más: amit egyikük félelmetesnek talál, azon a másikuk csak nevet. Sokan szeretik a gyerekszereplős thrillereket, sorozatokat, de elég megnéznünk az oly sokat emlegetett Harry Potter hatodik vagy hetedik részét, ami azért már messze van a gyerekfilmektől. Sőt, Alvin Schwartz könyvsorozatából is horrorfilmet rendeztek. Válogatni tehát van honnan. 

A lényeg az, hogy ha ijesztő filmre adjuk a fejünket, ne hagyjuk egyedül vele a gyereket, hiszen akkor nem lesz kinek feltennie a kérdéseit, vagy nem vesszük észre időben, ha már túlmegy a határon. Ne tartsunk attól, hogy a gyerek látja rajtunk, felnőtteken is a félelem reakcióit, például elfordítjuk a fejünket egy-egy jelenet láttán, de eltúlozni sem szükséges semmit. Mindig legyen lehetőség arra, hogy megállítsuk vagy kikapcsoljuk a tévét, nincs olyan, hogy „ezt végig kell nézni, ha már elkezdtük”. Ha bármilyen módon nőtt a gyerek félelemszintje, nehezen alszik el, rémálmai vannak, új emberektől vagy helyzetektől kezd tartani, akkor valószínűleg túl messzire mentünk. Érdemes figyelni, és amikor szükséges, határozott nemet mondani bizonyos alkotásokra.

Három felnőtt gyerekét nevelő kolléganőnk például maga sem néz horrorfilmeket, így a gyerekeivel sem alakult ki ilyen szertartásuk. „15 éve nagyon más szokások voltak. Igazából egy volt nekem fontos, hogy ne ültessem oda őket egyedül a képernyő elé, mindig együtt néztünk mindent, legalábbis első alkalommal biztosan, és közben megbeszéltük a látottakat, kérdeztek, én válaszoltam. Horrorfilmeket soha nem nézek, nem érdekel, nem is igazán értem, mi a jó benne. Aztán csak belefutottunk a Titanic lila vízi hulláiba, amitől évekig volt rémálma egyiküknek... Örök lelkiismeret-furdalás nekem.”

Lehet együtt nézni az ijesztő filmet a kamasszal

Másik munkatársunk viszont kamasz lányával nyugodtan néz ijesztőbb filmeket is. „Pont a napokban gondolkodtam el rajta, hogy mikor lett az, hogy a lányom, aki A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök című magyar népmesén és társain nőtt fel, és attól, amikor az egyik Kisvakond-epizódban egy nyuszit bedobnak egy zsákba, simán elpityeredett, 13 és fél évesen kifejezetten szereti az ijesztő filmeket (is). És szoktunk is nézni, együtt. A rémisztő kategóriából inkább régebbieket szeretjük (Carrie vagy Alien, vagy Ragyogás), azok meg másképp (de kicsit sem kevésbé) félelmetesek. Ahogy ezt most írom, szerintem a Harry Potter-sorozat volt az átvezetés, azért ha megnézzük, hogy ott hogy nő a rettenet az első és a hetedik rész között, akkor elég erős íve van, miközben lépésről lépésre haladva benne szerintem teljesen oké. Én eléggé tudok félni, de néha jól tud esni egy kis borzongás, szóval a krimik, vicces régi klasszikusok mellett simán szoktunk nézni para dolgokat is. Szerintem egyébként az ijesztgetés oké, a lélektaniak, űrlényesek szintén, viszont ahol emberek koncolnak embereket, vagy ahol kínzás, szadizmus meg ilyenek vannak, és az a horror, amitől nem félsz, hanem undorodsz és elborzadsz, az se gyereknek, se felnőttnek nem való.”

Két perc után kijöttünk a moziból

Fiatal kolléganőnk hatéves fia mellett azt figyeli, ahogy a gyereke maga válogatja ki, mi számára félelmetes. „Azt hiszem, én nagyon félős vagyok. Nem a koncolós dolgok ráznak meg, hanem az, ami pszichésen megterhel. A Fűrész-sztori például nagyon érdekelne, maga a történet szerintem tök jó, de a negyedik résznél tovább képtelen voltam nézni. És így sem aludtam heteken keresztül, pedig már nem voltam gyerek. A fiam még csak hat, a YouTube-on már egyedül válogat a korábbi keresések alapján ajánlott videók közül, de ami egy kicsit is ijesztő számára, onnan gondolkodás nélkül elkapcsol. Tök érdekes, hogy amikor az „élő szereplős” Oroszlánkirályt meg akartuk nézni a moziban, nagyon lelkes volt, nyilván látott már oroszlánt is, de nagyjából a második percben jöttünk ki, mert túl nagyok és túl élethűek voltak az állatok. Szóval, azt hiszem, benne elég határozottan megvan az, ami alapján ő eldönti magának. Persze van, hogy véletlenül belefut egy-egy olyan videóba, amiben csúnyán beszélnek, de olyankor megbeszéljük, hogy miért nem nézheti azokat, és szerencsére ezt simán el is fogadja.”

A Star Wars is belefér apával

Pszichológus kolléganőnk nagy különbségeket lát két gyereke viselkedése és ingerküszöbe között: „Hát én ezt eléggé reaktívan, a gyerekek igényeit figyelve csinálom. Mi kicsi koruk óta engedjük őket filmet nézni, kezdtük a Bogyó és Babócával. A nagyobbik lányom eléggé a szívére tudja venni a félelmetes vagy szomorú történeteket, és sírni kezd, vagy már amióta nagyobb, egyszerűen csak szól, hogy ezt nem akarja nézni, és akkor kikapcsoljuk. Például a Jégvarázs első részét nem sikerült még sosem megnéznünk, mert amikor még menő volt a korosztályuknak megfelelően, akkor túl félelmetes és nyomasztó volt, amikor már bírták volna, akkor meg már ciki lett volna Jégvarázst nézni. A kicsi sokkal jobban bírja a félelmetes dolgokat, ő az apjával megnézte a Star Wars ezer részét, mi a naggyal valami kellemesebb, lányosabb elfoglaltságot csináltunk ezalatt. De még mindig, hogy kisiskolások, többnyire a korosztályuknak megfelelő, alapvetően gyerekfilmeket néznek. Bár most beköszön a Marvel-univerzum is lassan. Felnőtt műsorból, amit szoktunk együtt nézni, a feel-good sorozatok, túl vagyunk a Jóbarátokon (a sok szexuális utalást elengedték a fülük mellett) és most a Szívek szállodája hatodik évadánál tartunk. Felkészül a Modern család. Horrort én nem nézek, ők még nem vágynak rá, így ezt nem nézünk.”

Az ijesztő olvasmányok is bejöhetnek

11 éves lányát nevelő munkatársunk nemcsak filmeknél, de könyveknél is engedékeny. „Példaként Roald Dahlt tudom felhozni. Olvasóként és anyukaként is nagy kedvencem, talán pont azért, mert kendőzetlenül mutatja meg, milyen kellemetlen, igazságtalan vagy ijesztő lehet a világ. Dahl nem tart attól, hogy bemutassa a gyermeki félelmet, pont ezért imádják és kritizálják oly sokan. Szabad-e egy gyereknek arról felolvasni esténként, hogy a gonosz nagymamát hogyan itassuk meg olyan kotyvalékkal, amitől először óriásira nő, majd icipicire zsugorodik? Megnyugtató-e boszorkányokról olvasni, akik gyerekeket esznek, vagy kéjes örömmel figyelni, ahogy megbüntetik a mohó, elkényeztetett, de mégiscsak kiskorú látogatókat a csokigyárban? Nem igazán. És mégis: Dahl könyveit nemcsak a szakma ismeri el, de az olvasók is imádják. A lányom kifejezetten félős gyerek, le is szúrt a párom, hogy miért olvasok neki Dahlt, de amire számítottam, bejött: nagyokat kacagott a történeteken, és nem szedett fel új félelmeket miattuk. A filmeknél ugyanezt követem, ráadásul a gyerek maga is szól, ha valamit nyomasztónak tart. 11 éves, és épp A mentalista című sorozatot nézzük, én meg szólok, mikor ne nézzen oda. Szereti a különc nyomozó stílusát, humorát, és kéri, hogy nézzük, nincsenek rémálmai sem, miközben a Harry Potter-filmektől retteg. Szóval furcsa ez, de hagyom, hogy ő döntsön. Horrort velem biztos nem tud majd nézni, ha igénye is lenne rá, ez ügyben kénytelen lesz az apukájához fordulni, különben nekem lesznek rémálmaim.”