gyerek apa

Ahogyan az édesanya, úgy az édesapa sem a szülőszobában születik meg a lelkünkben, a szívünkben, a tudatunkban. A hétköznapok kihívásai és feladatai tesznek bennünket szülővé, és ez egyáltalán nem könnyű. Már ezt bevallani sem. A Dívány tükrébe nézve most négy férfi tett önvallomást arról, ők hogyan élik meg az apaságot.

„Türelmesnek maradni a legnehezebb”

„Sokan, amikor apává válnak, azt gondolják, csak velük fordulnak elő nehézségek, pedig az igazság az, hogy másnak sem volt könnyebb az elején. Ráadásul, ahogy a gyerekek nőnek, folyamatosan más jellegű kihívásokkal kell szembenézni” – kezdi Tamás, aki gyorsan ki is fejti, hogy mire gondol: „A gyereknevelés kihívásaival nem a bölcsődés években találkoztunk először, ám az igazi nehézséget az okozta, amikor közösségbe került a lányom, és beteg lett.”

„Ekkor csaknem a bölcsődei évek felét otthon töltötte, mert sokan még betegen is vitték bölcsődébe a gyereküket, aki megfertőzte a többieket.

Bár a lányunk gyorsan gyógyult, mi sokkal betegebbek lettünk ezektől a bölcsis vírusmixektől. Betegen mentem be dolgozni maszkban, vagy online teljesítettem a munkámat, pedig akkor még nem is hallottunk a koronavírusról.”

Tamás őszintén bevallotta az is, mi jelenti neki a legnagyobb kihívást a gyereknevelésben.

„Talán nekem az a legnehezebb, hogy maximális türelemmel legyek a gyermekem felé.

Főleg most, amikor már hozza haza mások viselkedését, de én a nyafka hisztérika helyett – ami a szomszéd szerint cuki – szeretném visszakapni a saját gyermekemet. A lányom most 8 éves, és úgy érzem, hogy ami picurka korában esetleg kihívás volt, az a mostanihoz képest semmi. De hangsúlyozom, hogy most is nagyon jó gyerek, és imádjuk! Az anyukája nagyon jól bánik vele születésétől fogva, kicsit úgy érzem, túlságosan össze is nőttek. A feleségem még most is sokáig altatja a lányunkat, de szerencsére ez nem hagy nyomot a házaséletünkön.”

„Képes vagyok a világon valakit mindennél jobban szeretni”

„Hogy miben változott meg az életem, mióta apa vagyok? Ha kicsit poénosra akarom venni a választ, akkor azt mondom, én lettem a családban az utolsó a kutya előtt. Vagyis a házassági-párkapcsolati dinamikában a gyerekek születése előtt volt az ő+én, aztán lett a gyerek+alvás+evett/nem evett+ő, … és ez után jövök csak én. Természetesen ez a családi életünk poénos leirata, de tényleg” – mondja András, aki édesapaként megdöbbenve tapasztalta, hogy minden játszótéri anyuka gyereke végigalussza az éjszakát, csak az övék nem; hogy mindenki mindent jobban akar tudni, mint ő és a felesége a gyerekükkel kapcsolatban, például, hogy hogyan kell nevelni, etetni, és még sorolhatnánk.

„Meghatározó élmény volt számomra, hogy a barátok mennyire háttérbe kerültek az első három évben, aztán kiderült, hogy a távolság ellenére az igazi barátságok ugyanonnan folytatódnak, ahol abbamaradtak, de kisgyermekes apaként a közös baráti programok kétharmada így is kimaradt az életemből. De a legnagyobb tapasztalásom mégis az, hogy képes vagyok valakit a világon mindennél jobban szeretni, még akkor is, hogy nyolcszor kell sétálnom vele este 8 és reggel 7 között három kilométert a lakásban, rázva a kis fenekét, hogy aludjon végre.”

„Az apaság teljesen új dimenziókat nyitott meg előttem”

„Amikor kiderült, hogy apa leszek, többen mondták, hogy aludjak, amennyit csak tudok, mert miután megszületik a gyerekem, egy darabig elfelejthetem a hosszú, nyugodt szundikálásokat. Azt hittem, túloznak vagy tréfálkoznak, de néhány napnyi apaság után rájöttem, valóban igazuk volt” – sóhajt lemondóan Misi, aki egyáltalán nem fukarkodik az őszinte gondolatokkal: „Amióta az eszemet tudom, nagyon szép és tartalmas életem volt, sok érzelmes pillanattal.

Amikor megtudtam, hogy apa leszek, feltettem magamnak a kérdést: vajon adnak-e majd a saját gyerekeim adta élmények egy minden korábbit felülmúló érzelmi extrát.

Amikor először a kezemben tartottam az első csöppségemet, rájöttem, hogy mindaz, amit neki köszönhetek, nemcsak felülmúlja életem eddigi csúcspontjait, hanem egyenesen új dimenziókat nyit meg előttem. Rájöttem, hogy kisgyerekek társaságában sokszor jobban érzem magam, mint a felnőttek alkotta közösségekben. Nem hittem volna, miket képes teremteni a gyermeki fantázia és kreativitás, a csemetéim az egyik ámulatból a másikba ejtenek a mai napig.”

„Az énidő teljesen megszűnt, és megjártam a mennyet és a poklot is”

„Mielőtt apa lettem, őszintén szólva nem igazán tudtam mit kezdeni a gyerekekkel. Amikor aztán a kórházban a kezembe adták a kisfiamat, nagyot fordult velem a világ: hirtelen minden annak rendelődött alá, hogy őt boldoggá tegyem. Azóta persze megjártam a mennyet és a poklot is, de amikor egy nehéz nap után hazaérek a munkából, és kiszalad elém a kapuba, majd fülig érő szájjal a nyakamba ugrik, vagy amikor befészkeli magát a kezem alá a meseolvasáshoz, minden addigi nyomorom megszűnik létezni. Nincs annál nagyobb kincs, hogy érzem az őszinte szeretetét” – mondja Péter, akinek az apaság fenekestől felforgatta az életét.

„Ami a gyakorlati dolgokat illeti, a fiam érkezése óta az énidőm, mint olyan, gyakorlatilag megszűnt létezni, de éppúgy élvezem a játszótérre járást vagy a közös strandolást, mint amikor korábban túrázni vagy moziba jártunk a feleségemmel.

A hisztirohamokat és a másfél órás altatásokat viszont már kevésbé szeretem, de ez már csak egy ilyen műfaj, ez is hozzátartozik a gyerekneveléshez.

A másik szembetűnő változás, hogy miközben korábban éjszakai bagoly voltam, és éjjel kettő előtt lelőni sem lehetett, addig manapság szinte bárhol, bármikor képes vagyok elaludni” – avat be a részletekbe Péter, aki az vette észre, hogy mostanság leginkább más szülőkkel találja meg a közös hangot, és a gyermeke révén sok új emberrel ismerkedett meg. Ez utóbbinak kifejezetten örül, mert a fia születése előtt úgy érezte, kicsit be volt szorulva a saját világába.