Nem szerencsés a víz vagy a környezet színeivel megegyező színű darabokat vásárolni, hiszen azok szinte akár láthatatlanná is tehetik viselőjüket – hívták fel a figyelmet az angliai Plympton tűzoltói. Az ilyen ruhában fürdőző strandolókat ugyanis sokkal nehezebb kiszúrni, pont ezért előnyösebb élénk színű fürdődresszben strandra menni. Bár apróságnak tűnik, de életmentő lehet, hiszen segíthet felgyorsítani a keresés folyamatát – hangsúlyozták a szakértők, akik szerint
a gyermekről még a strandolás kezdetén készített fotó is jó szolgálatot tehet, amelyet baj esetén meg lehet mutatni a vízimentőknek.
Vásárláskor ezeket a fürdőruhákat érdemes keresni
Ahogyan tehát azt már említettük, a gyermek fürdőruhájának színe jelentősen befolyásolhatja a láthatóságát a vízben, amely kulcsfontosságú a fulladások megelőzésében. Az élénk és kontrasztos színek jobbak, így a vízimentők és a szülők könnyebben észreveszik a gyermeket, különösen vészhelyzetben. Kerülni kell a világoskék, szürke vagy zöld színű fürdőruhákat, mivel ezek beleolvadhatnak a víz és a medence környezetébe.
A legjobb a neonsárga, a narancssárga, a rózsaszín és az élénkpiros – ezek ugyanis jól láthatók mind a víz alatt, mind pedig a felszínen.
De lássuk, hogy a szakértők hogyan jutottak a színekkel kapcsolatos megállapításukra!
Így tesztelték a fürdőruhák víz alatti láthatóságát
A fentiek eredményére a vízbiztonságra szakosodott Alive Solutions által végzett tesztek jutottak, amelyek során
14 különböző színű fürdőruhát helyeztek el uszodákban és tavakban, hogy megállapítsák, azok mennyire láthatók.
Azt már magad is tapasztalhattad, hogy a víz nem olyan, mint ha a levegőn keresztül néznénk, hiszen még a legkisebb felszíni tükröződés vagy mozgás is torzíthatja a benne lévő tárgyakat és embereket. A vizsgálat azonban megállapította, hogy a vízben láthatóság a színtől függően növelhető vagy csökkenthető.
Amíg a sötét vagy pasztell színű fürdőruhák könnyedén láthatatlanná válnak, addig – a tesztek tanúsága szerint – egy világos aljú medencében a neonrózsaszín és a neonnarancs tűnik a legláthatóbbnak. Noha a sötétebb színek a világos medencefenéken jól kiszúrhatók voltak, gyakran össze lehetett téveszteni azokat árnyékokkal, levelekkel vagy szennyeződésekkel.
A fehér és világoskék fürdőruhák kevésbé voltak láthatók, és olykor mintha teljesen el is tűntek volna a medencében.
A tófenéken ezek a legjobb darabok
A felmérést egy 45 centiméter vízmélységű tóban is elvégezték, amely kimutatta, hogy az élénk neonszínek – köztük a neonnarancs, a sárga és a zöld – látszódtak a tófenéken, a neonrózsaszín azonban ebben az esetben nem teljesített jól. Nem hoztak rossz eredményt a fehér fürdőruhák sem, amelyek a fényvisszaverődés miatt jobban látszottak, de lekörözni nem tudták az élénk neonárnyalatokat.
Fontos biztonsági szempontok
A teljes biztonság érdekében nem csupán a fürdőruhát kell jól megválasztani, hanem be is kell tartani a legfontosabb előírásokat. Többek között azt, hogy a legjobb az, ha a gyermek úszástudással megy vízbe. Ezt bizonyítják egyes tanulmányok is, amelyek szerint a hivatalos úszásoktatáson történő részvétel 88 százalékkal csökkenti a kisgyermekeknél a fulladás kockázatát.
Ezek mellett biztosítani kell a gyermek felügyeletét, vagyis azt, hogy a szülő vagy egy kijelölt felnőtt egy pillanatra se mozduljon el mellőle. A filmekben ábrázoltakkal ellentétben ugyanis a fuldoklás a valóságban csendben és gyorsan zajlik le. A fuldokló nem fog segítségért kiabálni és a legtöbb esetben nem is csapkod. Általában azért küzd, hogy az arcát a vízszint fölött tartsa, és túl fáradt ahhoz, hogy segítségért kiáltson. A segélykiáltásokat ráadásul a víz hangszálakkal való érintkezése is megakadályozhatja, hiszen hatására azok görcsbe is állhatnak.
A teljes elmerülés csupán 30-60 másodpercbe telik.
Nem szabad alábecsülni az otthon felállított, kisebb medencékben való fürdőzés veszélyeit sem, hiszen ennek során is rendkívül fontos szülőként ugyanolyan figyelemmel lenni, mintha a csemete egy természetes vízben strandolna.
A fertőzések is meg tudják keseríteni a strandolást, az alábbi cikkünkből megtudhatod, hogyan védheted ki ezeket.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés