Nem lehet eléggé túlbecsülni a játék jelentőségét, jól tudjuk ezt ma már. Pedig nem is olyan rég még megmosolyogtató, infantilis, csacska dolognak tartotta a sok komoly felnőtt, akik felelősségteljes munkálkodásuk közepette elnézték a kicsiknek, hogy gurigázzanak, etessék a hajas babát, vagy hason fekve búgócsigázzanak.
Ez csak játék, nem vedd komolyan!, hallottuk és halljuk sokszor. Holott pszichológusok szentül meg vannak győződve arról, hogy a játék a lehető legkomolyabb, vagy inkább legfontosabb elfoglaltság a világon.
A kiöltött nyelvvel, elmerülten játszó gyerekek számára egyenesen ez maga az Élet. Miközben belefeledkezve játszanak, megismerik önmagukat, felfedezik és értelmezik a környező világot, feldolgozzák az őket ért impulzusokat, oldják a konfliktusokat. Megtanulják, hogyan lehet szabályok mentén másokkal versenyezni, kooperálni.
Hiába szólítjuk meg őket, meg sem hallanak minket. Mintha más világban, más idősíkban lennének, és láthatóan boldogok.
Miért játszanak ennyire komolyan a gyerekek?
Elmélyültség, időtlenség, örömérzet. Mindez egyszerre. Ismerős?
Hát persze: ez a flow, az áramlás élménye,
amikor tökéletesen bevonódunk és feloldódunk abban, amit éppen csinálunk. Ezt a tudatállapotot a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály írta le, és alapozta meg vele a pozitív pszichológia tudományágát.
Amikor flow-élménybe kerülünk, tudatunk erősen fókuszált lesz, és bármit is teszünk, élvezzük, azonosulunk vele, képességeinkkel pedig összhangba kerülünk. De ami az élmény leglényege:
megszűnik az időérzékünk,
időtlen univerzumba csöppenünk, könnyű lesz minden, és éppen ez a könnyűség tölt el minket örömmel és boldogsággal.
A játék is pontosan ugyanezt az érzést hívja elő belőlünk.
Ha játszunk, belekerülhetünk az áramlásba. Tudatosan is be lehet vonódni, akár sportolttal, zenével, tánccal, barkácsolással, ünnepléssel, és minden olyan tevékenységgel, amit szeretünk csinálni. De a gyerekek ösztönösen teszik ezt. Ha szabadon játszhatnak, akár egyedül, akár társakkal, előbb-utóbb flow-ba keverednek. Minden ember születésétől fogva képes rá, ezért nem túlzás azt mondani, hogy
ilyen lehet az ember őseredeti, természetes tudatállapota.
Amikor áramlatban úszunk, tökéletesen urai vagyunk cselekedeteinknek, és olyan kreatívan bánunk képességeinkkel, hogy sokszor még magunk is meglepődünk rajta.
Az önfeledt játék maga a flow.
Tökéletes eszköz, hiszen saját szabályai és céljai vannak, és eltávolítanak minket a mindennapok valóságától. Csíkszentmihályi Mihály is belemerült a játékok világába, és négy típust különböztetett meg.
A verseny jellegű játékok, amelyek a bennünk rejlő képességeket segíti kibontakoztatni. Miközben csapattársainkkal átéljük az együttműködés nagyszerűségét, sokat tanulhatunk az ellenfelünktől is. A szerencsejátékok viszont a kifürkészhetetlen jövő, a sors szeszélye feletti uralom illúzióját teremtik meg. Aki bírja, azért játsszon szédülésjátékokat (körhinta, körjáték, körtánc), mert lehetőséget adnak a tudatmódosításra. Nem véletlen, hogy a muszlim szerzetesek, a dervisek addig forognak, amíg a tudatuk megváltozik.
De ha utánzásos játékra vágyunk, akkor fantáziával, tettetéssel, színleléssel eljátszhatjuk, hogy mások, többek vagyunk önmagunknál. Nem véletlen, hogy színpadon is „játszanak” a színészek. És ha jól csinálják, könnyen katarzisba kerülhetnek.
