A most 15 éves őstehetség a legnagyobb orosz és olasz mesterek tanítványa, Yamaha-ösztöndíjas tanuló, komponista és előadóművész.
A gyerekkor meghatározó
Az orosz származású Jeliszej Misin háromévesen kezdett zenét tanulni, de ahogy maga meséli, a zenéhez fűződő elválaszthatatlan kötelék már sokkal hamarabb kialakult benne. Egészen pontosan még jóval születése előtt. Kodály Zoltán is azt mondta:
" Nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése."
Így van ezzel Jeliszej is, aki már az anyaméhben számos komoly zenei koncertre látogatott el szüleivel, és otthonukban is rengeteg zenét hallgatott nővére előadásában, aki szintén sokat gyakorolt. Mindez már döntő hatással lehetett rá magzati korban, vallja maga a csodagyerek.
Csodagyerek, zongoraművész és zeneszerző
A 2010-es születésű Jeliszej már 6 éves korától nagy közönség előtt, szimfonikus zenekar kíséretében mutatta meg népes publikumának azt, amihez legjobban ért: virtuóz játékát a kedvenc hangszerén, a zongorán. Azóta számos hivatalos elismerés, szakmai díj és ösztöndíj öregbíti hírnevét azok mellett a nagy sikerű hangversenyek mellett, amelyeken a közönség tombol a fiatal gyerek nagyszerű játékát látva és hallva, Amerikától Kínáig szerte a világon.
Ha az egyik legklasszikusabb csodagyerek, Mozart felnőtt életéről is szívesen tudnál meg többet, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.

A Constanze Weber és Mozart közötti szerelem nem teljesült be akadályok nélkül.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés