Bántalmazott gyerekeknek segít egy mobilalkalmazás

GettyImages-157502084
Olvasási idő kb. 4 perc

Miközben a bántalmazott gyerekek sokszor nem érzik, hogy ami velük történik, az nem természetes, az UNICEF adatai szerint a világon egymilliárd gyermeket érint évente a szexuális, fizikai vagy pszichológiai erőszak, és közülük évente 40 ezren válnak emberölés áldozatává. A szervezet most egy mobilalkalmazással és egy online kiadvánnyal próbál segíteni a bántalmazottaknak.

Magyarországon a közelmúlt nagy nyilvánosságot kapott gyermekbántalmazási esetei irányították a közvélemény figyelmét a témára. Szakértők szerint a koronavírus-járvány okozta bezártság, félelem, egzisztenciális bizonytalanság az utóbbi két évben még veszélyesebbé tette a világot a gyerekek számára, a pandémia alatt jelentős mértékben nőtt a gyermekbántalmazási esetek száma.

Nehéz felismerni a bántalmazást

A bántalmazásnak vannak jelei, ezeket általában sokan észlelhetik, mégis kevesen mernek lépni, pedig kutatások is bizonyítják, hogy a bántalmazott gyermek számára az egyik leginkább traumatizáló tényező a külvilág közönye. Ha úgy érzik, számos felnőtt érzékelhette volna a problémát, mégis közömbösek maradtak.

A mobilalkalmazás és az online kiadvány segít a bántalmazott gyerekeknek
A mobilalkalmazás és az online kiadvány segít a bántalmazott gyerekeknekenergyy / Getty Images Hungary

A legfontosabb, hogy fel tudjuk ismerni, ha egy gyereket bántalmaznak. Nem mindig egyértelmű, hogy mit tehetünk, hogyan léphetünk fel, mivel használunk vagy ártunk.Az edukációs eszközök abban is segítenek, hogy tudjuk, mi a teendő ilyen esetekben – véli Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az „Ismerd fel, és tegyél ellene!” egy online gyermekvédelmi kiadvány hasznos gyakorlati tanácsokkal, mely segít felismerni a jeleket, tanácsot ad, hogyan közelíthető meg egy-egy szituáció. Konkrét eseteken keresztül világít rá a problémára, és kézzelfogható segítséget nyújt akár a szemtanú, akár a sértett számára.

Gyerekeknek fejlesztett a segítő mobilalkalmazás
Gyerekeknek fejlesztett a segítő mobilalkalmazásClarkandCompany / Getty Images Hungary

Szakértőtől kaphat választ mindenki a leggyakoribb dilemmákra, ezért egyaránt ajánlott szülőknek, pedagógusoknak és mindenkinek, aki nem akar tétlenül elmenni egy esetlegesen bántalmazott gyermek mellett – jegyzi meg Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője.

Így segít a mobilalkalmazás

A másik segítség egy mobiltelefonos alkalmazás, amely bántalmazás esetén azonnali segítséget nyújt a gyerekeknek. A HelpAPP elsősorban gyermekek számára fejlesztett, ingyenesen elérhető applikáció, melyből információkat szerezhet a gyermek az erőszak fajtáiról, arról, hogyan tudja felismerni az erőszakos helyzeteket, és tanácsokat kap, hogy mit lehet tenni az adott szituációban. Az alapvető funkciók mellett (segélyhívó, helyzetjelzés) az applikációval a gyermekek elsajátíthatják az erőszakmentes megoldási módokat, és megismerhetik saját jogaikat is.

Beállítható egy veszély esetén értesítendő telefonszám is, amire az app egyetlen gombnyomással elküldi sms-ben a gyermek tartózkodási helyének koordinátáit, ha a gyermek úgy érzi, nincs biztonságban. 

Felmérési eredmények

Az UNICEF Magyarország 2020-ban készített egy reprezentatív, a magyarok gyermekbántalmazással kapcsolatos attitűdjét vizsgáló felmérést, melynek eredménye szerint a megkérdezettek tizennégy százaléka úgy ítéli, a testi fenyítés része a mindennapok nevelési gyakorlatának. Annak ellenére vannak ezen a véleményen, hogy a jogszabályok évek óta tiltják a gyermekbántalmazás minden formáját.

A megkérdezettek 38%-a szerint pedig „egy-egy pofontól még nem lesz baja a gyereknek”. 

A kutatás során rákérdeztek arra is, hogy a társadalom mit tekint bántalmazásnak:

  • a szóbeli szidalmazást 30%
  • a telefon elkobzását 14%
  • a szobafogságot 20%
  • a szeretetmegvonást 74%
  • a beszédmegvonást 63% véli bántalmazó gyakorlatnak.

Ezek után talán mondanunk sem kell, mekkora szükség van a bántalmazással, a gyerekek jogaival, a bántalmazás és traumatizálás nélküli gyerekneveléssel kapcsolatos edukációra. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek