baba javítás

Az üveges vitrinben 100 évesnél is idősebb, porcelánfejű babák sorakoznak, igazi gyűjtői példányok. Sokszor előfordul, hogy az örökösök nem akarják kidobni a nagymama dédelgetett régi kedvencét, és behozzák a Babaklinikához. Régen a Rákóczi úton, a Szent István körúton, a Blaha Lujza téren, de Debrecenben és Szegeden is volt babakészítő és -javító műhely. Mára egyedül a Múzeum körúti üzlet maradt meg.

Nagymamája alapította a Babaklinikát

Judit egy negyvenéves babát ad át a tulajdonosának. A hölgy kislánya, az öt és fél éves Nóri barátnője édesanyjánál látta meg a régi babát, és neki ajándékozták a féltett kincset. Új testet és új szemet kapott, de Judit a ruháját is kimosta.

„Így ni, most már hazamehetsz” – mondja, miután ráadta a tiszta rugdalózót. De érkezik fiatal édesapa, matyó babával, amelynek letört a feje, és idősebb hölgy is, aki pontosan tudja, hogy 58 éves a baba, amelyet javíttatni hozott.

„Az édesapám vak volt, és nekem kellett elkísérnem egy gyógyüdülésre” – meséli a vevő.

Mindennap elmentünk egy bolt mellett, és én a kirakatban mindig megcsodáltam ezt a babát. Az édesapám azt ígérte, hogy ha szépen viselkedem, és eltelik a hat hét, akkor megkapom a babát. Megtartotta a szavát; 1965 márciusában megvette nekem Vali babát.

Judit 1989 óta gyűjti a babákhoz fűződő történeteket, akkor lépett be a családi vállalkozásba. Egy éven át együtt dolgozott a nagymamájával és az édesanyjával, de a Babaklinika története sokkal régebben kezdődött. 

„Az ötvenes években még a Károly körúton működött egy babakészítő és -javító szövetkezet – meséli Barta Judit. Itt dolgozott a nagymamám is. Aztán amikor 56 után már kisiparosként lehetett vállalkozni, egy táskajavítóval karöltve kibérelték ezt a Múzeum körúti üzletet. Itt dolgozott a mama harminc éven át.”

A babajavítás köré több szakma is szerveződött

Judit édesanyja azonban nem a babajavításban képzelte el a jövőjét; vegyésztechnikus lett, és a tejiparban helyezkedett el. Judit és a húga sok finom joghurtot és desszertet kóstolhatott. A nagymamájuk azonban egyre betegesebb lett, és egyértelművé vált, hogy az üzletet át kell vennie valakinek.

„Édesanyám 1982-ben úgy ült be a műhelybe, hogy korábban fogalma nem volt, hogyan kell babát javítani – idézi fel Judit. A mamától szépen megtanulta a fogásokat, amit aztán nekem is átadott. Én sem ezzel indultam, de amikor látszott, hogy a nagymamám már nem sokáig lesz velünk, én is beálltam. Azt mondta anyukám, próbáljuk meg kisfőnök-nagyfőnök felállásban, hogy tudunk-e együtt dolgozni. És 2013-ig ketten voltunk itt együtt.”

„Akadnak donorbabák, amelyeket már nem lehet megjavítani, viszont egy-egy részüket fel tudom használni. És vannak, amelyeket én magam varrok; a lencsibabákat, a dióból készült apróságokat és a népviseletbe öltöztetett játékokat.”

Juditnak sok kedves babája van otthon, például Jutka, aki még az édesanyjáé volt, és őmiatta kapta a Judit nevet. 

Egyhavi kereset volt egy baba

Babákat javítani bizalmi állás. Judit tudja, milyen nehéz lehet egy-egy féltett kincset vidékről elpostázni, és rábízni egy telefonhívás után, hogy új életet leheljen belé. Karácsony előtt gyakran kerülnek elő rég elfeledett játékok, hogy egy kis ráncfelvarráson essenek át. Kapnak új testet, új hajat, esetleg szempillát. A lyukacsos fejű babák hajához gép kell, de Judit tud hajat varrni, amelyet aztán ragasztás után „frizuráz”; frufrut vág neki, fésüli, ha kell, csavarókat teker bele. 

„Bár nekem fiam született, talán a két lányunokám közül az egyik továbbviszi a boltot– reménykedik Judit. Imádnak itt lenni, én pedig szeretek velük babázni. Együtt mossuk a babaruhákat, megtömik vattával a testeket, és szívesen fésülik is őket. Talán valamelyikük itt is ragad…”

Sok különleges történetet hall Judit az érkezőktől, és sok a könny is, amikor elmesélik egy-egy baba történetét.

„Akadt, aki annak idején az Úttörő Áruház kirakatában mindennap megcsodált egy babát – meséli Judit. Aztán a baba eltűnt az üveg mögül, és a kislány egészen kétségbeesett, míg nem karácsony este ott volt a fa alatt. Abban az időben egyhavi átlagkereset volt egy ilyen különleges, porcelánfejű baba, amelynek emberhaja volt, de valahogy a szülők mégis csak megoldották. De jött egy hölgy egy fekete-fehér moncsicsivel, amelynek a teste már porladt szét. Amikor visszakapta, olyan volt, mint az új; ő pedig sírva vitte el, mert azt a babát még felnőttként is mindig magánál hordta. Ki tudja, kitől kaphatta…”

Nemrégiben egy idős hölgy jött egy ütött-kopott mackó komával. A fiáé volt, aki nemsokára kerek születésnapot ünnepel. 

„Ki kellett tisztítani a bundáját, megerősíteni a varrásokat, új szemet is kapott. Kérte, hogy varrjak egy partedlit is a medvének, és hímezzem rá, hogy »barna maci«, mert így hívta a fia gyerekkorában. Azt hiszem, mostanában lesz az a születésnap. Remélem, nagyon örült az a fiú a régi macijának.”