Apa marad otthon a gyerekkel

Filmbe illő vicces jelenetek ugyan nem történtek, hiszen Csaba végig jelen volt – és van, ahogy azt a nagyfia megjegyezte – mindkét gyereke életében, gondozásában. Ő már eltér attól a régi mintától, amiben az apa a pénzt hozza a családba, egyébként pedig időnként tudomásul veszi, hogy gyereke is van. Ez már egy másik kor, más mintákkal, más nehézségekkel és örömökkel. Végre helyet kapnak az apák az anyák mellett, ebből pedig tényleg mindenki profitál. Ezt mutatjuk most be közelről Csaba segítségével, aki viszont hangsúlyozza: nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg a közös időnél.

„Alapvetően azért akkor dobtam fel félig viccesen ezt a lehetőséget, mert a karrierem amúgy is válságos időszakát élte. Négy éve dolgoztam vezetőként, de az állásom nem volt elég stabil ahhoz, hogy mindannyiunknak jó legyen. A feleségem először önmagában nem volt nagyon nyitott erre a mókára, végül mégis belement. Az első héten, amikor én voltam otthon Zsigmonddal, a feleségem nagyon utált. Konkrétan elvonási tüneteket tud okozni, ha kiszakadsz az otthoni gyereknevelős burokból. Ha csak arra gondolok, hogy én mennyire gyűlöltem, amikor a gyereket beírattuk bölcsődébe, elképzelem, neki milyen lehetett. Ha én egy ilyen törvényszerű dologgal kapcsolatban így éreztem magam, akkor hogy érezhette magát a feleségem? Biztos, hogy nehéz volt neki. De gyorsan belerázódott, mert látszottak a döntésünk előnyei, látszott, hogy Zsigmond jól van, és működünk.

Végül ő is megtalálta benne magát, meg én is. Persze ehhez kellett az, hogy mindkét fiunk életében már korábban is aktívan részt vettem. Korábban is több olyan apáról hallottam és tudtam, akik fél évet otthon töltöttek a gyerekük érkezése után, túráztak a hegyekben, azaz nem a régi minta szerint élték meg a szülőségüket. Mindig jó példaként gondoltam rájuk.”

A most már vidéki életet élő család abban az időben még Budapesten lakott albérletben. Csaba nem találkozott előítéletekkel, annál inkább aktív apákkal, akik a játszótéren, óvodában, különböző programokon kísérték a gyerekeiket. No de kezdjük inkább az elején, az első gyerek megszületése idején, amikor még ők is inkább a klasszikus kelet-európai családi modell szerint éltek. Csaba keresett több pénzt, így első fiukkal az édesanya maradt otthon.  

„Soma egyhetes volt, amikor előléptettek egy olyan pozícióba, amire évek óta vártam, amiért egyetemre jártam, de ez több munkával és felelősséggel is járt. Igyekeztem nagyon figyelni, a lehető legtöbb időt tölteni a babával, de így is azt éreztem, sosem elég. Altattam, pelenkáztam, játszóztunk, tudtam, mire milyen gyógyszer kell, de mégis kevésnek éreztem. Amikor a kisebbik fiunk született, már sokkal több időt tölthettem otthon, és nagyon élveztem. Akkor hoztuk meg a döntést arról, hogy én maradok otthon, a feleségem pedig négy év után visszamegy dolgozni.”

Az apaszerep nem is nehéz

Mivel Csabáéknál mindkét szülő egyenlő félként vesz részt a gyereknevelésben, a váltás nem volt olyan éles, sőt, könnyen ment. 

„Azon a nyáron, amikor felmondtam, vidékre jöttünk a szüleimhez, először azzal a szándékkal, hogy amíg munkát keresek, ne a betondzsungelben üljünk. A feleségemnek, a tervekkel ellentétben, sokat kellett Budapestre járnia, így sokat voltunk hármasban. Kicsapódtunk a kertbe, ettük a friss barackot, én daraboltam hozzá kekszet, és ez volt apa süteménye. És ez a srácoknak elég volt. Egyébként szerintem a legtöbb gyereknek az ilyesmi elég. Létezik is az »elég jó szülő« kifejezés. Tehát nem a tökéletes szülő, hanem elég jó lehetsz, ha jelen vagy, odafigyelsz és válaszolsz. Egyre kevésbé kerestem munkát, volt olyan, amit nem vállaltam el, és végül eldöntöttük, hogy cserélünk.

Az első napon minden jól ment, ettünk, vásároltunk, játszottunk. A második nap viszont maga volt a katasztrófa, amikor semmi sem jött össze: elhagytam a papírt, amire felírtam a teendőket, Zsigmond nem akart felöltözni, aztán mire sikerült, addigra kiderült, hogy a feleségemnél van a lakáskulcsom. 

Viszont végre annyit tudtam a gyerekekkel lenni, amennyit akartam. Nagyon-nagyon-nagyon élveztem, hogy ezt meg tudom élni, és ez igazából azóta is tart. Egyébként ez nem mindig van jó hatással a nevelésre, mert azért sokszor látszik, hogy a kicsi egészen más, mint a nagy. Sokkal inkább anyukás a kapcsolatunk, egy másodperc alatt fel tud bosszantani, míg a naggyal egy kicsit türelmesebb vagyok. A koronavírus és a vidékre költözés meghozta azt is, hogy olyan életmódot élünk, amiben sokkal több helye és ideje van a gyerekeknek. Ez nem jelenti azt egyébként, hogy mindig velük foglalkozunk, és azt sem, hogy szentek vagyunk, hogy mindig jó nekik, hogy tudunk velük foglalkozni annyit, de azt igen, hogy sokkal több figyelmet tudnak kapni, és szerintünk ez nagyon fontos.”

Klasszikus anyabetegségek – férfiaknál

Persze az apukákat sem kerülik el ugyanazok az aggodalmak, amik az anyukákat. Csabának is meg kellett küzdenie a saját kétségeivel. 

„Sosem tudom elég jól csinálni. Mindig izgulok, hogy eleget kapnak-e ebből vagy abból. A gyereknevelés nagyon szép, de nagyon nagy kihívásokat rejtő dolog. Hogyan oldod meg azt, hogy mindig legyen tiszta ruha, működjön a háztartás, hogy mindig legyen időben étel vagy pénz? Egy gyermekpszichológus ismerősünk mondta ki, hogy ezen pörögni klasszikus anyukatünet.

A szerepek nem cserélődtek fel, lett időm például barkácsolni, megjavítani ezt-azt otthon. Viszont elkezdtem bezárni, úgyhogy a feleségemmel megegyeztünk (az ő ötlete volt!), hogy minden héten egyszer elmegyek valamelyik barátommal sörözni. Ezt egyébként minden anyukának ajánlom, mert ilyenkor sokan annyira jól akarják csinálni, hogy inkább el sem mennek otthonról. Ki kell mozdulni, lelkiismeret-furdalás nélkül, apa addig ellesz a gyerekekkel. 

Ezek gyönyörű idők, és fantasztikus látni, ahogy fejlődik egy gyerek, és ahogy neked köszönhetően teszi ezt. Ugyanakkor rengeteg küzdelem van benne. Miért a munkáddal vagy a problémáiddal foglalkozol, amikor azon nem múlnak emberéletek? Miért üvöltöttél megint rá valamelyik gyerekedre? Abban az egy évben, amíg ketten voltunk otthon – a nagyobbik óvodában, anya a munkában –, olyan munkákat vállaltam, amik nem voltak munkaidőhöz kötve. Szabadúszó szövegíróként dolgoztam, amikor Zsigmond aludt délután, vagy amikor mindenki aludt éjjel. Amikor felébredt, lecsuktam a gépet, és ment tovább a játék. Ennek ellenére ugyanúgy fel tudott húzni a munka. Viszont megtanultam határidőre dolgozni: korábban mindig halogattam, most azonban erre nem volt lehetőség. Ha a kicsi nem aludt, nem tudtam és nem is akartam dolgozni, ezért nem hagyhattam mindent az utolsó pillanatra.” 

Apa, a suttogó

A felmerülő konfliktusokat Csaba ugyanolyan jól kezeli, mint a felesége, maximum másképp. Ám közben a gyereknevelés rajta is sokat változtatott. 

„A feleségem mindig suttogónak hív, mert amikor valamelyik gyerek nagy butaságot csinál, nagyon nyilvánvaló, hogy nem az a jó irány, akkor elkezdek nagyon halkan, lassan beszélni hozzá. És a gyerekek kicsi koruk óta értik ezt. A megváltozott beszédmód nagyon jól érzékelteti a gyerekkel, hogy ez most fontos, jelentősége van. Aztán persze a múltkor Zsigmond csendben, lassan megkérdezte tőlem, hogy apa, végeztünk már ezzel a beszélgetéssel? Igen, válaszoltam, végeztünk, miért? Mert unom – válaszolta kicsit szégyenlősen. Talán ez annak is a hatása, hogy egy évet velem volt itthon. Meg persze az is, hogy mindenhová felmászik. A feleségem inkább izgulós, félti őket, én viszont inkább hagytam, hadd másszanak, ahová akarnak. Akkor még más volt egy gyerekruha értéke, és engem még úgy neveltek, hogy ha foltos lett a pólód, akkor vége volt a napnak, és néha én is ezt viszem tovább. Így megpróbáljuk azt a módszert, hogy ha tíz gatyádat koszolod össze aznap, akkor annyit. Lehet sarazni, koszosnak lenni, Vekerdy-pozitív játékokat játszani, én pedig megtanultam a dolgokat a helyükön kezelni.”

Apa éppúgy fel tudja húzni magát, mint anya

„Meg kellett tanulnom a dolgok igazi súlyát – folytatja Csaba.– Tehát ha eltörik egy tányér, akkor az csak egy eltört tányér. Az nem egy tönkrement élet, az nem az egyenes út a heroinizmus felé, az nem az iskolakerülés előszobája, hanem az egy eltört tányér. Egy összesarazott cipő az egy összesarazott cipő. Az nem milliós kár, de még csak tízezres sem, hanem csak egy kimosni való darab, ami úgyis kopik. Ezeket tanulom folyamatosan. Amikor az ember ki van hegyezve, akár anyuka, akár apuka, ugyanúgy tud idegeskedni. Amikor Zsigmonddal otthon voltam, ilyen neuralgikus pont volt a kaja. Egyébként mi rendeltünk vagy elsétáltunk érte, és már előre köszöntek a menzán és a kantinban. Persze lehetett volna azt mondani, hogy egy fejlődő szervezetet mivel etetek, de vagy ez volt, vagy az a lehetőség, hogy nem kap enni semmit. Nem otthon sütöttem mentes lisztből a zsemlét, hanem a boltban vettük. Ezt a feleségem például máshogy, jobban csinálta.”

Az apa másképp játszik, más mintát mutat, és ez éppen így jó

„A feleségem azt is látta, hogy egy kicsit máshogy csináljuk a dolgainkat. Ha össze kéne hasonlítani – ami egyébként valahol értelmetlen –, akkor nála a nagyobb érzelmi biztonság az, ami a gyerekeknél megvan, csendesebb, nyugodtabb, kiszámíthatóbb valami, én meg sokkal inkább az élményalapú nevelést képviselem. Tehát ez a menjünk, jöjjünk, csináljuk, próbáljuk ki, ha esik az eső, öltözzünk fel, a kiegyensúlyozottság mellé odateszem az élményeket. Nem állítanám szembe ezt a kettőt egymással, mert egymást kiegészítik. A lényeg nem az, mi jön apától és mi anyától, hanem a figyelem, és az, hogy mindkét szülő lehessen sokat a gyerekével. Hogy egy férfi nem csak úgy határozhatja meg magát, hogy »a feleségem a hátország, én meg hozom a pénzt«. 

És ami nagyon fontos, nem lehet eléggé hangsúlyozni: akkor is lehet valaki jó apa, ha nincs olyan sok ideje, mert ha a gyerekével van, akkor odafigyel, megöleli, elmondja neki, hogy szereti. Nyilván azért ennél többet is lehet és kell is tenni. De önmagában nem kell napi 13 órát tölteni egy gyerekkel ahhoz, hogy neki jó legyen. Önmagában nem ezen múlik. Nem csak egyféleképpen lehetsz jó anya vagy apa. Az a fontos, hogy mi történik, amikor együtt vagytok. Rengeteget adott ez az egy év, azt hiszem, életem egyik legfontosabb és legboldogabb időszaka, azért is, mert azt csináltam, amit valóban csinálni akartam, és azért is, mert rengeteget adott az együtt töltött idő.” 

A képek illusztrációk.