Úristen, ránk nyitott a gyerek! Örökre traumatizáltuk, vagy még menthető a helyzet?

A legtöbb párral megtörtént már, hogy szexuális együttlétük közben illetéktelen szemek kíváncsiskodtak. No de egész más a helyzet, ha a saját gyerekünk tör ránk egy pohár vízért nyafogva, mi pedig meztelenül, premier plánban mutatjuk meg neki, mégis mit szoktunk csinálni a saját és párunk örömének elérésére. Sebezhetőnek érezzük magunkat, takaró vagy ruha után kapkodunk, igyekszünk semlegessé rendezni az arcvonásainkat és a lehető legkevesebbet szitkozódni közben. Amint túltettük magunkat az aktus félbemaradása miatt érzett dühön, rögtön azon kezdünk gondolkodni, vajon mit szól az egészhez a gyerek. Vásárhelyi Dorottya pszichológus, szexuálpszichológus, stresszkezelő és kommunikációs tréner segítségével kerestük a válaszokat. 

A gyerek és a szülők szexuális élete optimális esetben nem találkozik. No de ki tud olyan életet élni, amiben nem marad el véletlenül egy különóra, nem riad fel a gyerek éjszaka, vagy történik bármi szokatlan, ami felborítja a menetrendet? Mint mindenben, ebben is a megelőzés lenne a legfontosabb, azaz igyekezzünk olyan feltételeket teremteni, hogy ne nyisson ránk a gyerek – mondja a szakértő. Sajnos vannak olyan családok, ahol semmilyen értelemben nincsenek határok, az ajtók mindig nyitva állnak. Természetesen a túlszabályozottság is rossz, amikor minden tabu, nem beszélünk semmiről. Az lenne az optimális, ha az arany középutat meg tudnánk teremteni, azaz egy olyan környezetet, ahol nincsenek tabuk, de mindennek megvan a helye. Anyának és apának megvan a hálószobája, és a gyerek lehetőleg nem ott alszik. Családterápiás és szexuálpszichológiai szempontból az a legjobb, ha az az ágy megmarad egyfajta szentélynek, ahol se kutya, se macska, se anyós, se após, se gyerek nincs.

Ne aludjon a szülőkkel a gyerek

Vannak persze helyzetek, betegségek, esetleg kisbaba a családban, amikor az együtt alvás teljesen normális része a család működésének. A gyerek ráadásul mindig a szüleivel akar lenni, pláne akkor, ha valahová nem mehet be tartósan. Mégis fontos, hogy legalább egy kis tér megmaradjon, ahol nem anya és apa vagyunk, hanem nőként és férfiként működünk, vagy csak pihenünk. A nemiségnek és a pihenésnek is legyen helye. Nyugodtan mondjuk meg a gyereknek, hogy tartósan ne maradjon a hálószobában. Egyszer-egyszer lehet, de neki is megvan a saját kis helye és a szülőknek is. Így is reggeltől estig a gyerekkel vagyunk, az a 8-9 óra bőven jár nekünk, hogy éjszaka a saját magányunkban töltsük. 

Ezzel együtt mindenkivel előfordult már, hogy a gyerek rosszkor volt rossz helyen, nem kell emiatt szégyent, bűntudatot éreznünk – teszi hozzá Dorottya. Igazából nem az traumatizálja a gyereket, ha szexuális tartalmat hall vagy lát a szülők részéről. Az okozhat sérülést, ahogyan azt majd közösen értelmezzük, legalábbis ha bűntudatkeltő dologként tekintünk rá, vagy ha a szülő ijedtében-haragjában kiabál a gyerekkel, megalázza őt.

Mit mondjunk a kínos szituációban?

Bár erre van a legkevesebb késztetésünk, ha ránk nyitottak, próbáljunk meg nyugodtak maradni. Ideális esetben a szülők képesek valamit magukra kapni, aztán kivezetni és megnyugtatni a gyereket, majd megbeszélik vele, hogy lehetőleg ilyenkor ne törjön rájuk, mert a felnőttek néha egymással szeretnének foglalkozni – magyarázza a szakértő. A gyereknek a saját nyelvén el lehet mondani, mi történik. Hogy anya és apa szokott egymással foglalkozni, így fejezik ki a szerelmüket, és jó, ha ez csak kettejük között zajlik. A gyerekeknek ezt nem kell látnia, ám ha már így alakult, akkor felteheti a kérdéseit. Ez remek alkalom lehet arra is, hogy elbeszélgessünk vele arról, hogy mi az, ami érdekli a szexualitás témájában, mi az, amit ő már tud, és mi az, amit nem ért. Merült-e fel benne kérdés, akar-e róla beszélni? Hiedelmeket, tévhiteket tehetünk rendbe ilyen alkalmakkor – de csak ha a gyerek igényli.

Önmagában egy ősjelenet nem traumatizáló

Nehéz elképzelni, hogy a szex puszta látványa nem okoz kárt egy gyerekben, és bizony, régen a freudi pszichoanalitikus nézet még úgy is tartotta, hogy ez traumatizálja a gyereket. Azóta viszont kiderült, hogy mégsem. Azért nem, mert ez az élet velejárója, természetes dolog, főleg azoknak, akik nem tabusító környezetben élnek. A falun felnőtt többgenerációs családok tagjai is felcseperedtek, és nem lettek érzelmileg sérültek.

A halállal és a szexszel kapcsolatban is tabusítunk. Akik messze állnak tőle, mert nem vágják le az állatot, nem járnak temetőbe, nem látják a tisztaszobába fektetett halottat, azoknak sokkal erősebben szorongáskeltő a halál. Mert nem ismerik, nem képezi az életük részét. Ugyanez fordulhat elő a szexnél: az a család, ahol ezt természetesen kezelik, de nem tolják a gyerek arcába, ott a szex nem fogja traumatizálni a gyereket. Ahol viszont egy túlszabályozott, kontrolláló, tabusító környezet alakult ki, ott a gyerek halálosan megrémülhet attól, amit lát. Bemegy, és egy olyan dolog tárul elé, amit nem tud értelmezni, a saját szintjén azonban felizgathatja. Jelentést nem tud hozzá kapcsolni, azt látja, hogy valami izgalmas történik, de nem tudja hova tenni magában. Ha erre rájön a szülő bűntudatkeltése, haragja, a gyerekben egyfajta negatív értelmezés születik meg, és ez okozhat benne sérülést.

Szülőként általában próbáljuk az ilyen eseteket a szőnyeg alá söpörni vagy elbagatellizálni, mert félünk attól, mit fog kérdezni a gyerek. Mit válaszoljunk, ha összekeveri a szexet az erőszakkal, és azt kérdezi, apa miért bántotta anyát, vagy fordítva? A pszichológus ezzel kapcsolatban leszögezi: az a legfontosabb, hogy hitelesen, a gyerek szintjén válaszoljunk. Hogy ez nem bántalmazás volt, hanem szeretjük egymást és egymással játszottunk, örömet okoztunk egymásnak. Elmondhatjuk, hogy amikor a felnőttek nagyon szeretik egymást, akkor így szoktak örömet szerezni egymásnak. Ő még ehhez kicsi, de majd ha felnő, akkor lesz hasonló élménye. Most viszont menjen vissza a szobájába, és ha szeretne még kérdezni, beszélgethetünk róla később is. 

Miért érzünk ilyen erős szégyenérzetet?

Szülőként azon is ki tudunk akadni, hogy a gyerek látott minket meztelenül, nemhogy egy olyan helyzetben, amit megalázónak tartunk. Féltjük a tekintélyünket, a magánszféránkat. Nevelés, társadalmi hatások, mennyire volt gyerekkorunkban tabu a szex, milyen vallási dogmáink kapcsolódnak a témához? – ezeket a kérdéseket érdemes feltenni magunknak a pszichológus szerint. Azt hisszük, hogy a gyerek nem tud a legbelső magánéletünkről, azt hisszük, hogy amit nem előtte csinálunk, arról neki fogalma sincs. Közben van ott tudás, csak nem biztos, hogy megfelelőek az információk. A gyerekben azért lesz bűntudat később, mert a szülőkben alakul ki először. Fontos tudatosítanunk anyaként, apaként, hogy jó, ez most megtörtént, ránk nyitott a gyerek, nem örülünk neki, de akkor már beszéljük meg, mondjuk meg a gyereknek, hogy nem az ő hibája, de kérjük meg, hogy legközelebb kopogjon. Ha a nemiség, a szexualitás, a meztelenség alapvetően tabusítva van a családban, akkor egy ilyen helyzet jobban üt. Minél kevésbé beszélünk ilyen témákról, annál szorongáskeltőbb egy ilyen esemény.