8 tévhit a gyerekek gyászfolyamatáról: így dolgozzák fel a veszteséget kicsik és nagyok

Egy kisgyerek esetében (különösen iskoláskor előtt) nagyon könnyű azt gondolni, hogy egy közeli hozzátartozó elvesztése nem viseli meg, vagy ha mégis, hamar túl van rajta, és nem érez különösebb gyászt. Egy kicsi gyerek még látszólag nem ragad bele egy érzelmi mélypontba, és bizonyos dolgok (pl. halál) visszafordíthatatlanságát sem érti, ez azonban nem jelenti, hogy ne észlelné, mi zajlik körülötte, s ne lenne szüksége gyászra. Veszteségérzete van, sőt, több mindent él meg olyan veszteségnek, aminek feldolgozásához szüksége van a gyászra: ilyen lehet egy költözés, egy válás és persze egy szeretett állat vagy személy halála is. A gyerekeket nem szabad alábecsülni. Ugyan nincs kellő szókincsük, és értelmi fejlettségük is éretlenebb a felnőttekénél, de mégis eleget értenek a környezetük változásából s annak érzelmi töltöttségéből. Az alábbiakban megemlítjük és megcáfoljuk azt a 8 tévhitet a gyerekek gyászával kapcsolatban, amelyre dr. Marc Blumberg klinikai pszichológus hívja fel a figyelmet egyik szakmai előadásában.

#1 Tévhit: A gyerekek nem gyászolnak

Minden gyerek megéli a veszteséget és annak fájdalmát is, a különbség mindössze annak módjában van. Másképp gyászol egy kétéves, másképp egy tinédzser és megint másképp egy felnőtt. A kicsik még nem tudják szavakba önteni érzéseiket, sőt nem is ismerik azokat, ezért kezelni sem tudják kellően. Számukra tehát nem fogalmazódik meg olyan tisztán a veszteség érzése, a maga módján viszont mindenképp kifejezésre kerül. Minél kisebb egy gyerek, annál inkább a játékában, az alkotótevékenységeiben (rajz, építés), a meseválasztásában, vagy éppen az ingadozó és talán indokolatlannak tűnő érzelemkitöréseiben nyilvánul meg a gyász. Erre pedig szükség is van! A gyász az elmúlás feldolgozását segíti elő, a történtek megfelelő elfogadását. Napjainkban igyekszünk takargatni ezeket az érzéseinket, s a gyerekeink ezt nagyon hamar érzékelik. Gyász nélkül viszont a feldolgozás sem lesz teljes értékű, ami a gyerekek fejlődésében is nyomot hagyhat.

#2 Tévhit: A gyerekek csak egy szerettük elvesztését élik meg komoly veszteségként

A legszembetűnőbb reakciót valóban egy közeli hozzátartozó (szülő, nagyszülő) halála válthatja ki a gyerekből, hiszen kötődése a veszteség tárgyához ilyenkor a legerősebb. A gyerekeket azonban minden változás és veszteség nehezen érinti. Ilyen veszteség lehet egy válás, egy költözés, de kicsiként még egy hajvágás vagy egy ürítés is. Valami, ami hozzá tartozott, aminek ő a része volt, nincs többé. Az egocentrikus világnézetüknek köszönhetően a legtöbb történést igyekeznek összefüggésbe hozni saját magukkal, ezért is keresik gyakran önmagukban a hibát, ami kiváltotta a dolgot: rosszak voltak, olyat mondtak, nem érdemelték meg... Ezeket sokszor nem vesszük észre, mert nem keressük, mert nem tudjuk, hogy milyen formákat ölthet, a gyerekeink pedig gyakran érzik, hogy jobb, ha nem mutatják ki, hiszen szüleik is igyekeznek takargatni saját érzéseiket, félelmeiket.

#3 Tévhit: A gyerekeinket meg kell védeni a veszteségektől

Az elmúlás az élet része, velejárója. Nem védhetjük meg a gyerekeinket mindentől, egyfelől azért, mert képtelenség lenne, másrészt azért, mert ezzel valahol életképtelenné tennénk őket. A veszteségeket nem elkerülni kell (hiszen nem lehet), hanem megtanulni velük együtt élni. A gyerekeknek fontos megérteni és elfogadni, hogy nem irányíthatnak mindent, és ez nem baj. Ezt manapság szeretjük elfelejteni. A veszteségek erőssé is tesznek minket, tanítanak számunkra valamit, hiszen ilyenkor újraértékeljük a dolgokat. A változás örök, s ha mi nem félünk tőle, ha mi képesek vagyunk meglátni benne a szépet is, akkor a gyerekeink is képesek lesznek rá, ami épphogy életrevalóbbá teheti őket.

#4 Tévhit: A gyerekeket mindig/soha ne vigyük temetésre

Ez egy nagyon nehéz kérdés, és valószínűleg sokunkban ellenszenvet is kelt. Egy temetés sokat segíthet a gyerek gyászfolyamatán. Ha ott lehet, ha láthatja az elhunytat, ha nem kell, hogy titoknak, elutasítottnak érezze a történteket és a témát, akkor magát sem kell szégyellnie saját érzései miatt – legyen az kíváncsiság, szomorúság vagy fájdalom. Segíthet elhinni, elbúcsúzni, elfogadni, lezárni a dolgot titkok nélkül. Ehhez azonban nem minden esetben szükséges egy temetés. A tömeg, a szülők elfoglaltsága, a gyerek iránti figyelmetlensége hátráltathatja is a feldolgozást, éppen ezért dr. Blumberg szerint ez mindig helyzetfüggő. Ezt nekünk kell fontolóra vennünk az adott körülményekhez mérten.

#5 Tévhit: A gyerekek gyorsan túl vannak a gyászon

A felnőttekhez hasonlóan a gyerekek is van, amit könnyen és gyorsan dolgoznak fel, mást pedig nem. A különbség, hogy a kisgyerekek nem ragadnak bele egy gyász hangulatba. Ahogy természetes körülmények között is pillanatok alatt képesek egyik szélsőséges hangulatból (például zokogó üvöltésből) átváltani a másikba (visszafogott kacajba), úgy a gyász során is hasonlóan viselkednek. Ők még a jelenben élnek, nem képesek minden cselekedetük során a jövőre vagy a múltra gondolni, éppen ezért könnyebb kizökkenniük. A gyász ettől még megmaradhat és visszatérhet, amikor újra felidézi valami a veszteséget. Ha a gyerek tudja, hogy lehet őszinte, valószínűleg újra és újra felmerül majd benne egy-egy a veszteséggel kapcsolatos kérdés, amire tőlünk fogja várni a választ.

#6 Tévhit: A gyerekekben tartós félelem alakul ki a gyásztól

A gyász a veszteség elfogadását és feldolgozását segíti elő, tehát épp a pillanatnyi félelmeket igyekszik oldani, ha adódik rá lehetőség. A gyerek pillanatnyi aggodalmait főként az őt körülvevő felnőttek veszteséghez való hozzáállása erősítheti meg, és nem maga a gyász. A téma elutasítása, a titkolózás, a felnőttek saját érzelmeinek takargatása, illetve a szülők által sem hitt kegyes hazugságok ugyanis a gyerek bizonytalanságérzését növelik. A gyerekeknek nem lesz tartós félelmük, ha érzik, hogy őszinték lehetnek velünk, mert mi is azok vagyunk. Mert nincs rossz kérdés és nincs tabu, csak változás, ami időszakos bizonytalanságot okoz.

#7 Tévhit: A beszélgetés a leghatékonyabb módja a veszteség feldolgozásának

A gyerekeink veszteségfeldolgozásának a leghatékonyabb segítséget a mi nyitottságunk adja. Minden gyerek más, éppen ezért szabálykövetés helyett az ő jelzéseikre kell felfigyelnünk, s ahhoz alkalmazkodnunk. Együtt rajzolni, játszani, olvasni, sportolni vagy beszélgetni, de minden esetben a gyerek kezdeményezésével. A gyász folyamata mindegyikben megjelenhet, hiszen mindegyik megengedi az elmének, hogy elkalandozzon, és saját összefüggéseket, esetleg kérdéseket fogalmazzon meg.

#8 Tévhit: A gyerek gyászának megsegítése egyedül a család felelőssége

Egy tragédia feldolgozásánál többnyire akkor fordulunk külső segítséghez, ha akár a gyerekünk, akár mi elakadtunk. Magunkra vállalunk minden nehézséget a nyomasztó helyzetben, nehogy gyengének látszódjunk, ezzel pedig éppen a természetes gyászt tagadjuk meg. Fontos lenne, hogy ilyenkor bízzunk a közösség erejében, abban, hogy nem csak egy irányból jöhet a támogatás és megoldás. Fontos ismertetni a helyzetet a gyerekeink pedagógusaival (már a bölcsiben is), és szakértői tanácsot kérni a megelőzés érdekében, hogy ne fokozódjon a baj, hanem oldódjon, átértékelődjön és a helyére kerüljön. A gyerekeink is gyászolnak, éppen ezért nekünk sem szabad menekülni előle. Helyette bízni egymásban, a közösségben és a változásban.